Befutottak az Xbox-exkluzív The Medium pontszámai – IGN Hungary

Holnap fog megjelenni a horrorisztikus élményekre specializálódott lengyel csapat, a Bloober Team következő játéka, a The Medium. Így aztán éppen ideje is volt, hogy lejárjon a reá kiszabott embargó, vagyis hogy a mindenféle videojátékos tesztelők publikálhassák a játékról alkotott véleményüket. Ami azt kell, hogy mondjam, erősen vegyes.

Először csak annyit láttam, hogy a többieknél általában valamivel szigorúbb GameSpot 90, a PC Gamer pedig 92 pontot adott a játékra, ami nagyon biztató. Utána viszont már azt vettem észre, hogy Metactiricen a The Medium PC-s változata 73, az Xbox Series X/S-es pedig 72 pontot áll (ezek a számok könnyen lehet, hogy azóta változtak valamennyit). Ennek az az oka, hogy kicsit szélsőségesek a vélemények: a The Gamer például maximális 5/5-öt adott rá, a DualSchockers pedig 5,5/10-et. Íme, néhány teszt:

A tesztek átpörgetését követően az a benyomásom, hogy a The Medium pontszáma leginkább azon múlt, hogy kinek mennyire tetszett a története és az atmoszférája. Yamaoka Akira (Silent Hill) zenéjét többen is kiemelték, illetve a Troy Baker által megszólaltatott fő gonoszt is megragadónak találták. A PC Gamer tesztje beszédes, mert ebben azt írja a szerző, hogy habár a játékban a lopakodás és a fejtörők sem jelentettek kihívást, valamint technikai “gyengeségek” is akadtak, annyira jól lett megírva és előadva a történet, hogy az kárpótolta a hiányosságokért. A kevésbé lelkes értékelők viszont megjegyezték, hogy a játék dimenziók között utazós mechanikája ugyan érdekes, a készítők nem használták ki eléggé.

A The Medium PC-re és Xbox Series X/S-re fog megjelenni holnap. A tesztek alapján 8-10 óra alatt a végére lehet érni.

 

Neked Ajánljuk