Az Overwatch után a World of Warcraftból is kikerül néhány egykori Blizzard-fejlesztő neve a zaklatási botrány miatt – IGN Hungary

Ez a nyár emlékezetes lesz az Acitivision Blizzard, de leginkább a Blizzard Entertainment számára, de nem jó értelemben, hiszen a mérgező stúdiókultúráról, szexuális zaklatásokról és embertelen túlórákról kiderült részletek meglehetősen rossz fényt vetnek a kiadóra és a stúdióra egyaránt. Az Acti-Blizz néhány játékának, így az Overwatch és a Call of Duty hivatalos bajnokságai mögül már számos fontos szponzor kihátrált, fejlesztőket is menesztettek, többek között az úgynevezett “Cosby-lakosztály” tagjait, és ezzel összefüggésben az Overwatch McCreejét is átfazonírozzák, mivel az említett körbe tartozott a névadó szakember, a fehér szakállú Jesse McCree is. Ezt követi az újabb lépés: a World of Warcraftból is kikerül néhány korábbi alkalmazott neve.

A WoW hivatalos Twitterén tűnt fel egy közlemény a tegnapi napon, amelyben értesítettek minket a legújabb fejleményekről. Nem titkoltan a botrány, illetve az amiatt történt változások indukálták a döntést, hogy a Shadowlands című aktuális kiegészítőhöz összerakott 9.1.5-ös javítás a technikai problémák orvoslásán és tartalmi frissítéseken kívül “ideológiai jellegű” módosításokat is magában foglaljon. “[A frissítés] tartalmaz olyan újításokat is, amelyek segítenek jobbá tenni a játék környezetét a közösség számára, beleértve olyan változtatásokat, amelyek jobban tükrözik a közös értékeinket, láthatóbbá teszik a zaklatásokkal kapcsolatos játékbeli felhasználói jelentéseket, valamint keményebben büntetik a bomlasztó viselkedést” – olvashatjuk a közleményben.

 

A hivatalos anyagban a Blizzard nem konkretizálta, milyen, a “közös értékeket jobban tükröző” változásokra számíthatunk a következő héten aktiválódó patchben, de a PC Gamer megkeresésére a stúdió képviselője azt válaszolta, hogy az a Jesse McCree, Luis Barriga és Jonathan LeCraft kerül ki a játékból, akik több mint 16 éve dolgoztak a Blizzardnál a Diablo-sorozaton és a World of Warcrafton, és akik a szexuális erőszakkal szintén megvádolt Bill Cosby humorista-színészről elnevezett, hírhedt szobával voltak összefüggésbe hozhatók, ahol sok alkohol folyt le a torkokon, és még több, nőket becsmérlő megjegyzés hagyta el a szájakat.

A WoW fejlesztőinek hivatalos közleménye (Forrás: Twitter)

A PC Gamer listája szerint McCree nem kevesebb mint 5 WoW-karakterhez adta a nevét, sőt egy várost is elneveztek róla, Barrigáét a Senior Scrivener Barriga nevű NPC viselte, a Crafticus Mindbender- és Torturer LeCraft-figurák pedig magukért beszélnek. Őket tehát átnevezik, illetve a rájuk vonatkozó hivatkozásokat eltávolítják a World of Warcraftból, pontosabban a patch teszi ezt majd meg jövő héten. A hivatalos közlemény szerint ez ugyanúgy a rajongók kérésére történik, mint Alex Afrasiabi egykori kreatív igazgatóra vonatkozó NPC- és tárgyreferenciák kilúgozása, akit már tavaly júniusban kirúgtak a Blizzardtól, és akinek a neve szintén szerepel a szexuális zaklatási vádiratban.

 
Másoké mellett Jesse McCree neve a World of Warcraftból is kikerül

Mind az Overwatchcsal, mind a WoW-val kapcsolatos fejlemények a nagy horderejű vezetőváltást követték: J. Allen Brack, a Blizzard elnöke annak vádja miatt, hogy nem vette elég komolyan az abúzusokkal kapcsolatos jelentéseket, távozott augusztus elején, helyébe két, jelentős változásokat ígérő vezető lépett Mike Ybarra és Jen Oneal személyében.

Neked Ajánljuk