Ask Apple: Fejlesztőket segítő kérdezz-felelek programot indít az Apple – Prog.Hu

Az Apple kedden egy olyan új kezdeményezést jelentett be, aminek célja, hogy egyszerűbbé tegye a cég platformjaira dolgozó fejlesztők számára alkalmazásaik megírását. Az Ask Apple révén ugyanis utóbbiak maguknak az almás vállalat munkatársainak tehetnek majd fel majd olyan programozási kérdéseket, mint hogy pl hogyan lehet az újonnan bejelentett funkciókat használni, miként tudják a Dinamikus Szigetet hasznosítani, vagy hogyan válthatnak át alkalmazásaikban a SwiftUI-ra.

A fejlesztők a kérdéseiket Slack-en keresztül, szöveges chatben tehetik majd fel, és ha a kapott válaszok nem elégítik ki őket, természetesen vissza is kérdezhetnek majd. Egy-egy fejlesztő egy ilyen menet keretében maximum 25 percet tud majd az almás szakértőkkel chatelni, akik akár konkrét kódolási kérdésekre is tudnak majd válaszolni.

Ugyanakkor a programozással összefüggők mellett pl. az App Store irányelveivel vagy éppen designnal kapcsolatos témákban is lehet majd kérdezni. Az Apple szakértői különböző időzónákban fognak a kérdezők rendelkezésére állni annak érdekében, hogy a világ más tájairól is lehessen munkaidőben segítséget kérni, és angol mellett japán, koreai és egyszerűsített kínai nyelven is tudnak majd kommunikálni.

Azok a fejlesztők, akik érdekel az új, de első körben csak pár napig: október 17-től 21-ig igénybe vehető lehetőség, itt tudnak arra regisztrálni, illetve időpontot foglalni.

Neked Ajánljuk