Arany középút: teszten a csúcsmobilok árának feléért kapható OnePlus Nord – hvg.hu

A BBK Electronics hallatán a legtöbb laikus vásárló csak értetlenül pislog, de ha hozzátesszük, hogy ez a 22 éves múltra visszatekintő kínai cég felel a OnePlus, Oppo, Realme és Vivo okostelefon márkákért, akkor már egész sokan gyorsan képbe kerülnek. Az említettek közül nálunk talán a OnePlus brandet ismerik a legtöbben, mely néhány éve az elérhető árú csúcsmobilok ígéretével robbant be a köztudatba. És a 100-150 ezer forintos felsőkategóriás OnePlusok többek is voltak puszta ígéretnél.

Az utóbbi időkben sajnos a OnePlusnál is elszabadultak az árak, és a cég aktuális csúcskészüléke, a 12/256 GB-os OnePlus 8 Pro már 380 ezer forintos áron kelleti magát. Szerencsére azonban nemrégiben feltűnt a kínálatban egy fele ennyibe kerülő újdonság.

©

Alternatív megoldás

2015-öt írtunk, amikor az akkori nagyágyú OnePlus 2 mellett OnePlus X néven érkezett egy szerényebb tudású és olcsóbb testvérmodell, azóta viszont nem kaptunk középkategóriás készüléket a gyártótól. Most viszont itt a OnePlus Nord, mely egy széles tömegeknek szánt, relatíve elérhető árú újdonság.

A kinézeten és az anyagválasztáson abszolút nem érződik a spórolás, még akkor sem, ha tudjuk, ezúttal nem alumíniumból, hanem műanyagból készült a telefon elöl és hátul Gorilla Glass 5 üveggel borított kerete. Bal oldalt található a hangerőállító gombpár, az ellentétes oldal pedig a bekapcsológombnak és a OnePlus mondhatni védjegyének számító – a történelmi hűség kedvéért: iPhone-os ihletésű – csúszka. Utóbbi érdesített felületű kezelőszervvel pofonegyszerűen válthatunk a néma, rezgő és csengő üzemmódok között.

©

Mikrofonból felülre és alulra is került egy-egy példány, kihangosításra használható hangszóróból viszont sajnos csak egyet kapunk (emiatt aztán csak monó hang elképzelhető), ami a spórolás első jele. Alul találunk továbbá egy USB-C portot, valamint egy tűvel kipöckölhető tálcát, melyben két SIM-nek van helye. MicroSD memóriakártyás bővítési lehetőség, hivatalos por-, illetve vízállóság, és jack dugalj nincs.

Utóbbi miatt egyre kevesebben ejtünk könnyeket, de azért egy 3,5 milliméteres adapter beférhetett volna a dobozba, melyben elegáns gesztusként azért meglapul egy átlátszó szilikontok.

©

Kicsit kisebb

A rendkívül kontrasztos AMOLED technológiáról és a gördülékeny használatot (és érzetet) biztosító 90 Hz-es képfrissítésről nem kell lemondanunk, és a kijelzőméret is csak 3-11 százalékkal marad el a drágább OnePlusokétól. Előlapi kamerából kapásból kettőt, egy 32 megapixeles normál- és egy 8 megapixeles nagylátószögű példányt kapunk, melyek azonban sokat elfoglalnak a kijelzőből. Szoftveresen ugyan palástolható az ovális kamerasziget, ez esetben azonban jelentősen lecsökken a kijelző hasznos képátlója.

A 20:9-es képarányú és 2040×1080 pixeles felbontású képernyő HDR10+ kompatibilis, vagyis igen nagy a dinamikatartománya. A képminőségre egyetlen rossz szavunk sem lehet: pixelsűrűség frontján OnePlus 8-szintet kapunk, a OnePlus 8 Pro azon felül mérhető, számszaki előnyét pedig nem túl sokan értékelik a hétköznapi használat során, hiszen szabad szemmel nem látható.

©

Az ujjlenyomat-szenzort a kijelzőbe rejtették és nemcsak gyorsan, hanem pontosan is végzi a dolgát. Ha rákoppintunk az inaktív telefon kijelzőjére, vagy felemeljük a mobilt, akkor felvillan a készenléti kijelző, viszont az alapinformációkat folyamatosan mutató AOD képernyőről (always-on display) nem gondoskodott a gyártó.

A sarkokban lekerekített képmegjelenítő teljesen sík mivolta nem túl trendi, mindenesetre sokan örülnek ennek a véletlen megnyomásoktól megkímélő megoldásnak. Az értesítő LED viszont mindenképpen jó szolgálatot tudna tenni – de nincs.

©

Nem lassú

Az Android 10 operációs rendszerre húzott Oxygen OS 10.5 felhasználói felület nem annyira túlburjánzó szolgáltatási körével, hanem átláthatóságával és egyszerű kezelhetőségével hódít. Illetve gyors működéséről, ami annak köszönhető, hogy a OnePlus tradicionálisan kiemelt figyelmet szentel az alapos optimalizálásnak.

Nincsenek lassulások és döccenések, még akkor sem, ha nem csúcskategóriás Snapdragon 865-ös chipsetet kapunk, hanem be kell érnünk annak egyszerűbb 765G testvérével. Sebességteszteket ugyan nem lehet nyerni ezzel a nyolcmagos chipkészlettel, minden másra viszont tökéletes lehet ez a modern 7 nanométeres gyártási eljárással készülő hardver. Az időtállóságra a tesztkészülék 12/256 GB memóriája jelent garanciát, de az olcsóbb kivitel 8/128-as konfigurációját sem érheti kritika.

©

A belső memória UFS 3.0 helyett csak UFS 2.1-es, ennek hátrányát azonban kevésbé érezni, mint a 3.0-ás helyett csak 2.0-ás USB-nek, ami a méretes tartalmak számítógépre másolását jelentősen lelassítja. Sajnos 6-os wifit sem kapunk, cserébe viszont 5G is van a 4G mellett, és természetesen a Bluetooth 5.1 és az NFC sem hiányozhat a repertoárból.

Az akkumulátor 4115 mAh kapacitása kicsit (5-10 százalékkal) marad el a drágább OnePlusokétól, de a kordában tartott fogyasztás révén így is simán hozható az 1-1,5 napos használati idő. A piros kábeles, fehér fejes töltőegység 30 W-os, egy teljes töltés 65 perc alatt tudható le. A vezeték nélküli töltés nem támogatott, és FM-rádió sincs.

©

Képalkotás

A 48 megapixeles natív felbontású, de alapvetően 12 megapixelre kihegyezett hátsó főkamera a OnePlus 8-ból érkezett, optikai képstabilizátoros, gyorsan fókuszál és a képminősége ha nem is korszakalkotó, azért mindenképpen korrektnek mondható.

A 119 fokos látószögű wide modul mindössze 8 megapixeles, vagyis e tekintetben jelentősen szerényebb produkciót kapunk, mint a 16-48 megapixeles drágább OnePlusok esetében. A kétszeres nagyítás egyszerű digitális trükk, ha optikai zoomra vágyunk, akkor a 3x-os nagyításra képes OnePlus 8 Prót kell beszereznünk.

Kapunk továbbá egy mélységérzékelő funkciós 5 megapixeles kamerát és egy 2 megapixeles makrómodult, ezek gyakorlati haszna azonban marginális. A videófelvevő hozza az elvárható 4K-szintet, de 60 helyett csak 30 fps sebesség mellett.

©

Konklúzió, árak, riválisok

+ : általánosan jó minőség, szép kijelző, fürge működés, korrekt üzemidő és töltési sebesség, 5G mobilnet.

: nagy kamerasziget, monó kihangosítás, hiányzik az optikai zoom, a microSD-slot és a 6-os wifi, nincs Qi töltés és vízállóság.

A felsőkategóriás árak elszállása óta egyre komolyabb érdeklődés mutatkozik korrekt középkategóriás okostelefonok iránt, és a OnePlus Nord pontosan ilyen. Bizonyos területeken egyáltalán nem érződik rajta a spórolás a drágább testvérmodellekhez képest, más területeken igen, viszont a költségeket szerencsére egyáltalán nem bántó módon vágta meg a gyártó.

Cikkünk írásakor 165 ezer forintot kérnek el egy 8/128-as OnePlus Nordért, a tesztelt 12/256-os verzió ára 200 ezer forint. Összehasonlításképp, a OnePlus 8 250-270 ezer forintba kerül, a OnePlus 8 Próért pedig 340-380 ezer forintot kérnek el.

Ezek alapján egyértelműen nyert ügye lenne a Nordnak, csak éppen mind a mai napig árulják a 195 ezer forintos OnePlus 7T-t, mely némileg nagyobb kijelzős, kicsit gyorsabb, jobb a kamerája és sztereó a hangszórója. Igaz szerényebb az aksija és nincs benne 5G.

Ugyancsak jó vétel lehet a 108 megapixeles kamerás Xiaomi Mi Note 10 a maga 160 ezer forintos árával, ezenkívül a 3x-os optikai zoomos és 190 ezer forintos Honor 20 Pro, valamint az 5x-ös optikai zoomos és 230 ezer forintos Huawei P30 Pro mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

Neked Ajánljuk