A Jupiter aszteroidáinak nyomában a NASA | hirado.hu – Híradó

Első ízben kutatja a Jupiter körül keringő aszteroidákat az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Az új űrmissziója szombaton indul útnak.

A Lucy amerikai űrszonda egy Atlas V hordozórakétával összekapcsolva elindul az amerikai légierő floridai, Cape Canaveral-i támaszpontjának kilövőállásához (Fotó: MTI/EPA/NASA/Bill Ingalls)

A Lucy nevű űrszonda a következő 12 évben rekordszámú aszteroidát tanulmányoz, ezen idő alatt 6,5 milliárd kilométert tesz meg. A tervek szerint 2025 áprilisában a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv egyik aszteroidája mellett halad el, 2027 augusztusában pedig a Jupiter titokzatos hét trójai kisbolygóját is felkeresi.

A Lucy célja, hogy új információt gyűjtsön a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti formálódásáról. A misszió a nevét a Lucy néven emlegetett ősi fosszíliáról kapta, amely betekintést engedett az emberi faj evolúciójába.

A trójai aszteroidák megfigyelése pedig a „bolygóképződés fosszíliáiról” adhat képet.

A Lockheed Martin által épített berendezés az első napenergiával működő szonda, amely a Naptól ennyire távol dolgozik és több aszteroidát kutat, mint korábban bármely más szonda. A misszió összköltsége 981 millió dollár (304,7 milliárd forint).

A Lucy további különlegessége, hogy pályája háromszor is visszakanyarodik a Földhöz, hogy annak gravitációját használja fel útjához, és ezáltal az első olyan űrszonda lesz, amely a Naprendszer külső részéről tér vissza a Föld közelébe.

A görög mitológia nyomán elnevezett trójai aszteroidák két rajban ugyanazon a pályán keringenek a Nap körül, mint a Jupiter, az egyik csoport a bolygó előtt jár, a másik pedig mögötte.

A Lucynek hatalmas napelemei vannak, amelyek egyenként több mint hét méter átmérőjűek,

és az űrszonda energiaellátásához szükségesek. A műszereket és a kommunikációt Földdel biztosító kétméteres antennát az űrszonda testén helyezték el.

Az űrszonda megfelelő időjárási feltétetek esetén a floridai Cape Canaveral Űrállomásról indul útnak közép-európai idő szerint 11.34-kor. A NASA honlapja élőben közvetíti az űrszonda indulását.

Neked Ajánljuk