A Hubble és a James Webb teleszkóp is megörökítette a pillanatot, ahogy a NASA szondája belecsapódik a Dimorphos kisbolygóba – Rakéta.hu
Az aszteroida még az ütközést követő nyolcadik órában is jóval fényesebben világított, mint a DART becsapódása előtt, amelynek célja, hogy letérítse az eredeti pályájáról az égitestet.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az amerikai űrügynökség magyar idő szerint kedden hajnalban egy űreszközt navigált bele a Dimorphos nevű kisbolygóba, amely a Földtől mintegy 11 millió kilométerre, a Didymos nevű aszteroida körül kering. A teszt célja az volt, hogy megállapítsák, képesek lennénk-e ezzel a módszerrel annyira befolyásolni egy felénk közeledő aszteroida pályáját, hogy az végül elkerülje a Földet.
A hajszálpontos ütközés után, amely alig 17 méterrel kerülte el a 163 méter átmérőjű aszteroida középpontját, most természetesen mindenki arra vár, hogy a részletes adatok megerősítsék a kísérlet hatásosságát. Ehhez a számítások szerint már az is elég volna, ha a Dimorphos keringési idejét – ami eddig nagyjából 11 óra és 55 perc volt – 73 másodperccel sikerülne lerövidíteni, de a NASA számításai szerint az ütközésnek ennél jóval nagyobb, mintegy tízperces differenciát kellett okoznia a korábbi állapothoz képest. A kísérlet rendkívüli voltát mi sem jelezhetné jobban, mint hogy a NASA és a világ más űrügynökségei a becsapódás idejére szinte minden létező eszközt ráállítottak a dupla aszteroidára, így kedd hajnalban az űrkutatás két nagyágyúja, a Hubble és a vadiúj James Webb űrteleszkóp is a 11 millió kilométerre levő égitesteket figyelte.
A két távcső meglehetősen különböző megfigyeléseket végzett, hiszen míg az elsősorban a látható fénytartományban működő Hubble közvetlenül az ütközés előtti és utáni pillanatokat rögzítette 45 fotón (amiből az alábbi gifen három látszik)…
Check out Hubble’s “after” shots from #DARTMission impact!
Earlier this week, @NASA intentionally crashed a spacecraft into Dimorphos, a non-threatening asteroid moonlet in the double-asteroid system of Didymos, in a test of planetary defense: https://t.co/pe2qeFDYoS pic.twitter.com/VQ5X1pQlEy
— Hubble (@NASAHubble) September 29, 2022
…addig az infravörös tartományban üzemelő James Webb mindössze tíz fényképet készített öt óra leforgása alatt.
Speed, I am speed.
Observing the #DARTMission impact with Webb was a unique challenge. The target moved over at a speed over 3 times faster than the original speed limit Webb was designed to track! In the weeks leading up to the impact, teams carefully tested for success. pic.twitter.com/XGpTsMg0Ab
— NASA Webb Telescope (@NASAWebb) September 29, 2022
Ami a képeken világosan látható, hogy a becsapódás hatására nagy mennyiségű anyag lövellt ki a kisbolygóból, az aszteroidarendszer pedig az ütközést követő nyolc órában mintegy háromszor fényesebben világított, mint azt megelőzően – írja a NASA honlapja.
Ian Carnelli, az Európai Űrügynökség Hera missziójának a vezetője szerint a fotókon látottak még a kutatókat is némileg meglepetésként érték. “Nyilvánvalóan sokkal több dolog történt, mint amire számítottunk” – nyilatkozta a képekkel kapcsolatban, hozzátéve, hogy az új információk még fontosabbá teszik a 2024-re tervezett küldetést, amelynek célja, hogy közelről is megvizsgálják az aszteroidákat.
A James Webb és a Hubble által szolgáltatott fotók közel sem az elsők, amelyek a DART becsapódásáról készültek. Az űreszköz a kamerája segítségével maga is közvetítette az utolsó másodperceket, a DART-ról néhány héttel korábban lecsatlakozott olasz LICIACube mikroműhold pedig egészen közelről rögzítette a pillanatot, amikor a szonda 23 ezer km/h-s sebességgel nekirepült a Dimorphosnak. Az ütközést emellett folyamatában rögzítette a hawaii ATLAS teleszkóp és a Las Cumbres Obszervatórium dél-afrikai távcsöve is, amelyeknek a képeit már szintén közzétették.
ATLAS observations of the DART spacecraft impact at Didymos! pic.twitter.com/26IKwB9VSo
— ATLAS Project (@fallingstarIfA) September 27, 2022
Animation (sped up 500x) from one of @LCO_Global‘s 1 meter telescope at @SAAO South Africa showing effects of #DARTMission impact into Dimorphos (Still no threat to the Earth… Long straight streak is camera artifact) pic.twitter.com/StYWtLArgG
— Tim Lister (@astrosnapper) September 27, 2022
(Borítókép: Jonathan Knowles/Getty Images)