A Dragon’s Dogma és a Devil May Cry 5 alkotója már az új projektjén dolgozik – Game Channel

Hideaki Itsuno neve a Capcomnál roppant mód jelentős, hiszen egybeforrt a Devil May Cry-jal és a Dragon’s Dogmával a személye, a jól ismert direktor pedig most egy vadonatúj alkotáson dolgozik, ahogyan azt emberünk betease-elte.


Maga Itsuno tweetelt egyet, amiben azt állítja, hogy már dolgoznak az új projekten, hamarosan pedig további híreket is kapunk róla, ellenben itt meg is szakad a rendező posztja. Korábban már felmerült, hogy készül a stúdió berkein belül a Dragon’s Dogma 2, úgyhogy nem kizárt, hogy Itsuno visszatért a gyökereihez, hogy elkészítse a sokak által várt második etapot.

Itsuno még arra is rákérdez a tweetben, hogy kinek hogy tetszik a Devil May Cry 5: Special Edition, ami szintén frissen jelent meg, és többek között ez hozta el Vergilt is, mint játszható karakter.

Neked Ajánljuk