A Doom és a Gonosz is velünk van immár Xboxon – Index.hu

A klasszikus Doomot és a The Evil Within című horrorjátékot is nyomhatjuk majd Xbox konzolokon, annak köszönhetően, hogy a Microsoft felvásárolta még korábban a ZeniMax céget és azon belül a Bethesdát.

Pár hónapja történt, hogy egy üzleti megállapodás keretében a Microsoft felvásárolta a ZeniMaxot, és a céggel együtt a Bethesda is a redmondi céghez került potom 7,5 milliárd dollár értékben. Ez most nekünk, gamereknek azt is jelenti, hogy az Xbox Game Pass konzolos és PC-változatába további Bethesda-játékok is bekerültek. Konkrétan húsz Bethesda-címmel bővült pénteken a Game Pass.

Az lent felsorolt játékok március 12-től elérhetőek a Microsoft Game Passának keretében, ami azt is jelenti, hogy konzolon, PC-n és xCloudon egyaránt játszhatóak. Nem mindegyik vadonatúj cím (a Doom Eternal már egy ideje bekerült a Game Passba), de azért 

sok az új cím is,

mint például az Evil Within című horror franchise első része, amely most vált csak a Microsoft szolgáltatása részévé. A játékok egy része elvileg „még gyorsabban” fut majd Xbox Series konzolokon, kihasználva az FPS-gyorsításukat. A teljes lista alant látható.

  • Fallout: New Vegas (Xbox)
  • Fallout 4 (Xbox, PC, xCloud)
  • Fallout 76 (Xbox, PC, xCloud)
  • The Elder Scrolls III: Morrowind (Xbox, PC)
  • The Elder Scrolls IV: Oblivion (Xbox, PC)
  • The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition (Xbox, PC, xCloud)
  • The Elder Scrolls Online (Xbox, PC, xCloud)
  • A klasszikus Doom (Xbox, xCloud)
  • Doom 2 (Xbox, PC, xCloud)
  • Doom 64 (Xbox, PC, xCloud)
  • Doom 3 (Xbox, PC, xCloud)
  • Doom Eternal (Xbox, PC, xCloud)
  • Wolfenstein: The New Order
  • Wolfenstein: The Old Blood
  • Wolfenstein: Youngblood
  • Prey (Xbox, PC, xCloud)
  • Dishonored Definitive Edition (Xbox, PC, xCloud)
  • Dishonored 2 (Xbox, PC, xCloud)
  • The Evil Within (Xbox, PC, xCloud)
  • RAGE 2 (Xbox, PC, xCloud)

Így tehát most már biztos, hogy az Evil Within is bent van az Xbox Game Pass Ultimate-ben, amely egyben hozzáférést biztosít az xCloudhoz és a Live Goldhoz is.

Neked Ajánljuk