4,6 milliárd éves mintákkal tért vissza a Földre a japán űrkapszula – hvg.hu

“Tökéletes állapotban” érkezett meg a japán Hajabusza-2 űrszonda által gyűjtött aszteroida-kőzetmintákat tartalmazó kapszula a Földre.

A Ryugu aszteroidáról gyűjtött kőzeteket tartalmazó szállítóeszköz – helyi idő szerint – szombat este ért földet a dél-ausztráliai Woomera közelében. A keresőcsapat a homokos talajon, az ejtőernyő alatt találta meg a kapszulát.

A Hajabusza-2 űrszonda több mint egy évet töltött a Ryugu vizsgálatával, mielőtt visszatért volna a Földre. Ahogy megközelítette bolygónkat, 220 ezer kilométeres magasságban a kapszula sikeresen levált az űrszondáról. Ezután az űrszonda új irányt vett: útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, 1998KY26 jelű aszteroidához, amelyet a tervek szerint tíz év múlva ér el.

A misszió Twitter-oldalán vasárnap jelentették be, hogy szombaton megtalálták a kapszulát. A japán Szagamiharában vasárnap délelőtt tartott sajtókonferencián Cuda Juicsi projektmenedzser úgy fogalmazott: “a Hajabusza-2 hazatért”. “Megtaláltuk a kincsesládát. A kapszulakollekció tökéletes” – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a dobozon nem találtak sérülést.

Szombaton nap közben felvételek készültek arról, hogy egy vakító tűzgolyó hasít át az égen az ausztráliai Coober Pedy város fölött. A másodpercenként 11 kilométeres sebességgel száguldó eszköz a talajtól 10 ezer méterre nyitotta ki ejtőernyőit. A kapszula ezután fényjeleket kezdett kibocsátani, hogy helyzetét közölje.

Végül a Woomera település melletti hatalmas katonai területen ért földet. A japán kutatók helikopterrel indultak a keresésére, de csak napfelkelte után tudták azonosítani a pontos helyét. Ezután a 16 kilogrammos kapszulát Japánba szállítják, ahol a JAXA japán űrügynökség különleges termében tárolják és elemzik a tartalmát.

Az óriási érdeklődéssel várt kapszula kétféle talajmintát szállított: egy olyat, amely a Ryugu aszteroida felszínéről származik és egy másikat, amelyet az aszteroida felszíne alól vett. A kutatókat elsősorban ez utóbbiak érdeklik, mert ezeket nem érték az űrből érkező sugárzás és egyéb környezeti tényezők hatásai.

Josikava Makoto, a Hajabusza-2 misszió egy másik projektvezetője elmondta: a tudósokat elsősorban a 4,6 milliárd éves talajmintában lévő szerves anyagok elemzése hozza lázba.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk