39 éves korában elhunyt a Tetris hétszeres világbajnoka – IGN Hungary

Jonas Neubauer Twitter-oldalán jelentették be tegnap, hogy a klasszikus Tetris 39 éves világbajnoka egy “hirtelen egészségügyi vészhelyzetet követően” elhunyt. Az nem derült ki, hogy pontosan milyen körülmények között távozott az élők sorából, de az üzenetben azt ígérték, hogy majd még további információkat osztanak meg.

Neubauer 2010 óta vett részt a Tetris világbajnokságain, azóta ebből hetet nyert meg. Emellett streamelt és versenyeket is kommentált, például a battle royale-os Tetris 99 mérkőzéseit. A felesége is hasonló karriert futott be, ő 2019-ben a Dr. Mario világbajnoka lett. Neubauer a gyerekkora óta körülrajongott, NES-re megjelent Tetrist űzte sportszerűen, de a 2018-as Tetris Effectről is jó véleménnyel volt. A Classic Tetris World Championship szervezői is beszámoltak halálának híréről a honlapjukon, itt az egyik utolsó, 2020-as meccsét is felelevenítették, mely során megmutatta “a rá jellemző harciasságot, elszántságot, kreatív zsenialitást és jónindulatú sportszerűséget.”

A Tetris NES-es változatával a 90-es évek óta rendeznek hivatalos versenyeket, de az utóbbi pár év során különösen népszerűek lettek, miután a YouTube felkapta a világbajnokságokról készült videókat. Hogy a játéknak miért pont ezt a régebbi változatát űzik versenyszerűen, és hogy mégis hogyan lehet valakivel 1v1 küzdelmeket vívni a tömböket pakolós játékban, azt ebből a videóból tudhatjátok meg.

Neked Ajánljuk