Vizes vb: az Egyesült Államok jutott elsőként döntőbe női pólóban – – Nemzeti Sport

Olaszország az első negyedben gólt sem szerzett, majd 14–6-os vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól csütörtökön, a Budapesten zajló vizes világbajnokság női vízilabdatornájának első elődöntőjében a Hajós uszodában.

Az Egyesült Államok jutott elsőként döntőbe (Fotó: FINA)

Megszorongatni sem tudták eddigi ellenfelei a háromszoros címvédő amerikai válogatottat, amely hibátlan mérleggel nyerte meg csoportját, majd a legjobb négy közé jutásért a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmes spanyolokat is könnyedén búcsúztatta. Az elődöntőben az olasz csapat várt Adam Krikorian együttesére, amely a mieinket megelőzve nyerte meg az A-csoportot, a negyeddöntőben pedig esélyt sem adott a franciáknak.

Az Egyesült Államok kapusa, Amanda Longan hamar igazolta klasszisát: kilenc lövésből kilenc védéssel kezdett, az első olasz gólra a második negyed derekáig kellett várni. Az amerikaiak ekkor úgy jártak ötnél, hogy támadásban nem játszottak igazán jól, ám mindig akadt valaki, aki váratlant húzott – Kaleigh Gilchrist és Ryann Neushul is tankönyvbe illő gólt szerzett. A nagyszünetben 6–2-re vezettek a tengerentúliak, a játék képe pedig a térfélcsere után sem változott, olykor a szerencsével is hadilábon álltak az olaszok.

Az amerikaiak a védekezés magasiskoláját mutatták be, Longan munkáját segítették a blokkok, az ellenfél az emberelőnyökkel sem tudott mit kezdeni. A mezőny egyik legjobbja, Rachel Fattal góljával a harmadik negyed felénél már hat volt közte, ezzel eldőltek a nyitott kérdések, de tovább nyílt az olló, a vége 14–6 lett. Az amerikai dominancia folytatódik, iskolajátékkal jutottak döntőbe.

Ha a magyar válogatott a csütörtök 21 órakor kezdődő másik elődöntőben legyőzi Hollandiát, akkor az Egyesült Államokkal találkozik a szombat este, 20 órakor kezdődő fináléban. A magyarok elődöntőjét élőben tudósítjuk.

A vizes csütörtöki versenynapjáról szóló élő hírfolyamunkat ITT olvashatja.

VÍZILABDA, NŐK
ELŐDÖNTŐ (Hajós uszoda)
Egyesült Államok–Olaszország 14–6 (3–0, 3–2, 4–1, 4–3)

KORÁBBAN
AZ 5–8. HELYÉRT (Hajós uszoda)
14.30: Franciaország–Spanyolország 5–18
(1–3, 2–3, 1–5, 1–7)

KÉSŐBB
HELYOSZTÓK
(Szeged)
17.00:
Kazahsztán–Argentína
18.30: Kanada–Új-Zéland

AZ 5–8. HELYÉRT (Hajós uszoda)
19.30: Ausztrália–Görögország

ELŐDÖNTŐ (Hajós uszoda)
21.00: Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Neked Ajánljuk