Verstappen-parádé a telt házas Holland Nagydíj időmérő edzésén – Index.hu

Szombaton folytatódott a 31. Holland Nagydíj programja a harmadik szabadedzéssel és az időmérővel. A délben kezdődő tréningen Max Verstappen volt a leggyorsabb, míg mögötte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton végzett.

Kimi Räikkönen év végi visszavonulásáról már volt szó pénteken, ám most újabb hír miatt került előtérbe a 2007-es világbajnok, ugyanis a finn versenyző koronavírustesztje pozitív lett, ezért nem állhat rajthoz, így az Alfa Romeo a lengyel Robert Kubicát ültette be Räikkönen helyére. A 21-szeres futamgyőztes mellett a másik versenyző, akinek főhetett a feje, az Carlos Sainz, aki csúnyán összetörte a Ferrarit a harmadik edzésen. A szerelőknek azonban sikerült összerakniuk a rommá tört autót az időmérőre.

A szabadedzések előrevetítették, hogy az időmérőn ismét egy Mercedes–Red Bull párharcot láthatunk majd.

Q1

Az időmérő első szakaszában Verstappen a hazai szurkolók legnagyobb örömére 1.10.036-tal az élre ugrott, míg Hamilton 78 ezreddel lemaradva követte. Fontos kiemelni, hogy a két Mercedes a közepes, míg Verstappen a lágy keveréken futotta meg a legjobb körét. A címvédő mögött csapattársa, Bottas foglalt helyet, majd Gasly, Leclerc, Alonso, Pérez, Sainz, Latifi és Cunoda volt az első tíz helyen. Kis idő múlva George Russell, folytatva kiváló belgiumi szereplését, ismét megvillant, és bejött az ötödik helyre.

A Q1 végén óriási javulás volt megfigyelhető a pályaviszonyokban, aminek hála egymás után jöttek a jobbnál jobb körök. Ennek végül Sergio Pérez itta meg a levét az élmenők közül, a Red Bull mexikóijától elköszöntünk, ahogyan Sebastian Vetteltől (a németet csúnyán feltartották), Robert Kubicától, Mick Schumachertől és Nyikita Mazepintől. Verstappen Pérez kiesésével hátvéd nélkül maradt a versenyre a Mercedesek ellen.

Q2

Verstappen-parádéval indult a Q2, miután a hazai fiú 1.09.071-es időt repesztett. A két Mercedes nagyon sokat kapott a 2. és 3. helyen. Hamilton és Bottas is több mint hat tizededdel maradt el a hollandtól.

Ezúttal nem történt taktikázás a gumikkal, mindenki a lágy keverékeken körözött. Bottas mögött Antonio Giovinazzi állt nem kis meglepetésre a negyedik helyen, majd Russell, Norris, Latifi, Leclerc, Sainz és Ocon volt még továbbjutó pozícióban. Nem sokkal később Leclerc és Gasly is bejött a két Mercedes elé, de ők is jócskán elmaradtak Verstappentől.

Négy perccel a Q2 vége előtt Russell volt nagyon jó körön, ám a fiatal brit elvesztette az irányítást az autója felett a 13-as kanyarban. A belgiumi második túl nagy tempót akart bevinni a kanyarba, amitől az autó hátulja egyszerűen elúszott. Russell ugyan eltalálta a falat, de a Williams nem sérült meg súlyosan. A fiatal brit vissza is ült az autójába, a piros zászló miatt volt idő a kocsi minimális sérüléseit kijavítani.

Azonban az újraindítás után szinte azonnal jött az újabb piros zászló, mégpedig a másik Williams miatt, ugyanis Latifi óriási erővel csapódott bele a gumifalba a már imént is említett 13-as kanyarban, miután a kanadai megcsípte a fű szélét. Szerencsére Latifi is gyorsan ki tudott szállni az autójából. A versenyigazgatóság nem is indította már újra a Q2-t, ennek eredményeként pedig Russell, Stroll, Norris, Latifi és Cunoda búcsúzott az időmérőtől, míg a bokszban rostokoló Giovinazzi nagy szerencséjére így bejutott a Q3-ba az Alfa Romeóval.

Q3

A gumifal javítása miatt kissé megcsúszott a Q3 kezdési időpontja, de ez nem zavarta a sok tízezer holland drukkert, akit a helyi DJ-k jobbnál jobb slágerekkel szórakoztattak.

Végül magyar idő szerint 16.05-kor pályára gördültek az autók, jöhetett az utolsó felvonása az időmérőnek. Verstappen megingathatatlannak tűnt, rögtön lila, vagyis abszolút leggyorsabb szektorokat autózott, és végül 1.08.923-nál állt meg az óra. 

Bottas szinte mindent kifacsart a Mercedesből, de így is majdnem három tizeddel maradt el a hollandtól, míg Hamilton csak a harmadik volt. Másfél perccel az időmérő vége előtt jöttek az utolsó próbálkozások. Verstappen minimálisat tudott javítani az idején. 

Amikor már úgy tűnt, Verstappen agyonverte a mezőnyt, jött Hamilton, aki elképesztőt javított, és bejött a második helyre alig 38 ezreddel elmaradva Verstappentől. Így a vb két éllovasa kezdheti az első sorból a futamot.

Az első három nyilatkozata:

Max Verstappen (1.): Fantasztikus érzés, hogy megvan a hazai pole. Hihetetlen a szurkolótábor. Az autó kiváló volt. A legjobb kiindulópozícióban vagyunk. Nehéz lesz a gumikat kezelni, de remélem, be tudjuk fejezni a ma elkezdett munkát.

Lewis Hamilton (2.): Szoros volt az időmérő. Nagy köszönetet akarok mondani a narancssárgába bújt szurkolóknak. Remek a pálya, a hangulat, jó szurkolók vannak itt. Max kiváló volt ma, próbáltam utolérni, de nem sikerült. Nehéz itt előzni, fontos lesz a taktika.

Valtteri Bottas (3.): Az első szektorban szedtük össze a hátrányt. Nem rossz a harmadik rajthely. Nehéz itt előzni, kell a jó rajt. Izgalmas verseny lesz.

A 31. Holland Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 15.00-kor kezdődik. Az Indexen folyamatosan frissülő szöveges közvetítéssel és összefoglalóval készülünk majd!

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Dan Mullan / Getty Images)

Neked Ajánljuk