Verstappen komoly előnybe került a Japán Nagydíj időmérője előtt – gphirek.origo.hu

Az időmérő előtt száraz időben is kipróbálhatták a szuzukai pályát a pilóták, és ezt Max Verstappen használta ki a legjobban, aki háromtizedes előnnyel nyerte az edzést a Ferrarik előtt. Hamiltonék nagy lemaradásba kerültek, Alonso azonban megint bizonyította jó formáját.
A péntekihez képest teljesen más körülmények – száraz pálya, húsz fok feletti hőmérséklet, ám erős széllökések – fogadták a pilótákat a Japán Nagydíj harmadik szabadedzésén, így nem meglepő módon minden pilóta a pályára hajtott az első két percben, hogy minél többet készülhessen az időmérőre.
A legtöbb csapat azonos keverékű gumikon küldte ki a pilótáit, köztük a Red Bull, és a lágyakon éppen Max Verstappen kezdett a leggyorsabban: 1:32,050-es idejét három lila szektorral érte el. A holland mögött Sergio Pérez, a két McLaren és a két AlphaTauri állt húsz perc után, a Ferrari és a Mercedes pilótái ekkor még nem próbálkoztak igazán gyors körrel.
A folytatásban szinte mindenki visszatért a bokszutcába a beállítások módosítása végett. A Mercedesek fél óra után futották meg az első időmérős körüket, Verstappent azonban George Russell és Lewis Hamilton is egymásodperces lemaradással követte. A két Alpine a közepes keverékű abroncsokon jött be a 2-3. helyre, majd a Ferrarik is elkezdték a gyors köreiket: Carlos Sainz három lila szektorral, 1:30,965-tel vette át a vezetést, Charles Leclerc négy tizeddel mögé érkezett.
Mielőtt elkezdődött az utolsó tíz perc, előbb Alexander Albon, majd Pérez lépett fel a negyedik helyre, utána pedig Verstappen a közepes gumikon közelítette meg 351 ezredre Sainzot. A két Mercedes a friss lágyakon sem tudta veszélyeztetni a dobogós helyen állók idejét, majd Leclerc került vissza a második pozícióba, 15 ezreddel csapattársa mögé.
Verstappen három perccel a leintés előtt 294 ezredmásodperccel vette át a vezetést, erre pedig a Ferrarinak már nem volt válasza és Pérez sem tudott sokat javítani a forgalom miatt, így a holland címvédő bizakodva készülhet az időmérőre.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!
GPHírek
04:56
Jó reggelt kívánunk!
Üdvözöljük korán kelő Olvasóinkat! (És persze azokat is, akik utólag tekintik át tudósításunkat.) Szuzukában ma esőmentes az idő, alapjaiban megváltoztak a körülmények a pénteki naphoz képest, hiszen tegnap mindkét edzést vizes pályán tartották. Vagyis a mostani egy óra áll csak rendelkezésre a csapatoknak arra, hogy felkészüljenek az időmérőre és a futamra, ez általában szokott meglepetéseket okozni; főleg úgy, hogy egyes csapatok eltévednek a beállításokkal.
GPHírek
04:59
Friss hírek a pilótapiacról
Gasly lesz Alonso utódja az Alpine-nál, a helyére Nyck de Vries érkezik az Alpha Taurihoz. A most 26 éves holland meglehetősen idősen kap először állandó szerződést.
GPHírek
05:01
Óriási dugó a kijáratnál
Nem csoda, mindenki igyekszik minél több kört megtenni ma. Zöldre váltott a lámpa a bokszutca kijáratánál, elindult az egyórás tréning.
GPHírek
05:03
Borús az égbolt
Nincs ragyogó napsütés, de száraz időt vár a meteorológia szombatra. A levegő 21, az aszfalt 30 fokos.
GPHírek
05:05
Vegyes a gumifelvágott
A lágy, a közepes és a kemény gumikeveréket is használja a mezőny, a Red Bull pilótái gyorsan az élre álltak a legpuhább típuson.
GPHírek
05:06
Egy kör Szuzukában
Tegnapi felvétel Alonso sisakkamerájából a 2019 után visszatérő pályán:
GPHírek
05:11
Gyors a McLaren
A 3. és 4. helyen áll Norris és Ricciardo, jóllehet, a lágy gumik és bizonyára a nem túl sok benzin is segítenek ebben.
GPHírek
05:15
Hosszú etapok a terítéken
A tabellán gyorsan kialakult egy kezdetleges állás, de azóta nem sok változott rajta. A Red Bullokat a McLarenek, majd az Alpha Taurik követik.
GPHírek
05:17
Hazautazott a Ferrari és a Mercedes főnöke
Mattia Binotto és Toto Wolff is hazautazott a Szingapúri Nagydíj után, hogy a 2023-as autók fejlesztési munkálatait felügyelje. Online természetesen kapcsolatban állnak a szuzukai stábbal, és nem ez az első ilyen eset mostanában, ahogy egyre több a verseny a szezonban.
GPHírek
05:22
Többen megpihennek
Több versenyző teljesítette az első etapját és visszatért a garázsba. Az élen továbbra is Verstappen.
GPHírek
05:24
Erős a szél
Több pilóta ezt jelentette, erre figyelni kell a féktávokon és a kanyarokban, mert kibillentheti az autót az egyensúlyából. Egyre többen gurulnak vissza a depóba és készülnek a következő etapra.
GPHírek
05:28
Hamilton lágy gumin
Elkezdett egy gyors kört, hogy előrébb lépjen a 14. helyről, de úgy néz ki, ez még nem az időmérő-szimuláció.
GPHírek
05:31
Russell 2., Hamilton 4.
Russell 1 másodperc hátránnyal ért körbe Verstappenhez képest, Hamilton lemaradása 1,2 mp.
GPHírek
05:34
Jó eredmény Alonsóéktól
Alonso és Ocon most a 2. és a 3., ráadásul a közepes gumin. Az Alpine megszorongatja a Mercedest a hétvégén? Egy új padlólemezt vetettek be az előző versenyen, amitől sokat vártak, csakhogy a megbízhatóság közbeszólt Szingapúrban.
GPHírek
05:36
Sainz az élre ugrott
1:30-as idővel vezet, Leclerc egyelőre lassabb nála. Most sűrű percek következnek, sokan hajtottak ki a lágy gumin, mielőtt az edzés végén valószínűleg újra megpróbálnak hosszabb etap jellegű programot futni.
GPHírek
05:38
Ricciardo rontott
A sikánnál nem jött össze neki a féktáv, átvágott a bukótéren. Hamilton is lecsúszott az ideális ívről ugyanitt.
GPHírek
05:43
Nagyszerű kör Albontól
A 4. helyen áll a Williams pilótája, akit nemrég vakbélgyulladással operáltak meg.
GPHírek
05:46
Verstappen megelőzi Leclerc-t
Ez most a 2. helyet éri 3,5 tized hátránnyal, de a holland a közepes keveréken ment az imént. Latifi szélesre futott a Spoon kanyarnál.
GPHírek
05:47
Gumikacsa Vettelnek
Tegnap egy szurkolótól több ajándékot is kapott az idény végén visszavonuló négyszeres bajnok:
GPHírek
05:50
Pérez újra távol Verstappentől
Helyezésileg nem, hiszen 4., az időkülönbség viszont több mint fél másodperc. A rangsort jelenleg a pénteken balesetet szenvedő Schumacher zárja.
GPHírek
05:52
Javítanak a Mercedesek
Russell és Hamilton megelőzte Pérezt, utóbbinál egy még jobb kör is kinézett a lila első szektor után.
GPHírek
05:54
Jön a tűzijáték
Friss-ropogós lágy gumit kap mindenki, aki még nem, jönnek a sprintek az időmérőre felkészülés jegyében.
GPHírek
05:56
Sainz nem javít
Az előző idejéhez képest, Leclerc viszont így sem előzte meg, 15 ezreddel lassabb nála. Verstappen átvette az 1. helyet.
GPHírek
05:59
Alonso újabb remek köre
4. a spanyol, visszaelőzte a Mercedeseket. Mindjárt vége az edzésnek.
GPHírek
06:00
Pérez csak 5.
Alonsónál is lassabb, folytatódni látszik a pályáról pályára hullámzó teljesítmény nála. Russell majdnem nekiment Gasly-nak a nagy forgalomban.
GPHírek
06:03
Újabb Verstappen 1. hely
Az időmérő favoritja a bajnoki címvédő, mögötte Sainz és Leclerc végzett. Köszönük a figyelmet, 8 órától várjuk Önöket az időmérő közvetítésével!