Vereség Kijevben, véget ért a kupaősz az FTC-nek – Index.hu

Szerhij Rebrov vezetőedző ezúttal is három támadót nevezett a kezdőbe, ezzel a csapattal vágott neki a sorsdöntő mérkőzésnek a magyar bajnok az NSC Olimpiai Stadionban: 

Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Laidouni, Haratin, Somalia – Uzuni, Nguen, Zubkov

Bátran kezdte a találkozót a Fradi, de hátul is oda kellett figyelnie a gyors ukrán kontrákra, az első veszélyes helyzet éppen egy ilyenből alakult ki Dibusz Dénes kapuja előtt a 8. percben,

ám a magyar kapus jól mozdult ki Cihankov beadására és elöklözte a labdát Verbic elől.

A 20. percben aztán érdekes jelenet zajlott le a hazai 16-os előtt, Aissa Laidouni volt erőszakos és szerzett labdát, amelyet megpróbált középre ívelni, 

Szerhij Szidorcsuk egyértelműen jobb kézzel blokkolta a beadást a büntetőterületen belül, de a játékvezető sípja néma maradt és a videóbíró szerint sem volt büntető. pedig korábban ennél jóval kevesebbért is láttunk már tizenegyest…

Egyértelműen fölényben játszott a Fradi a félidő első felében, többet volt a labda Rebrov csapatánál, igaz, a kijeviek vélhetően tudatosan adták át a területet a magyar bajnoknak. 

Ettől függetlenül érezhetően nem ízlett a ferencvárosiak harcias stílusa Mircea Lucescu csapatának, minden szabálytalanságra próbáltak rájátszani.

Tokmac Nguen a 25. percben akár a vezetést is megszerezhette volna, ám a norvég támadó Laidouni kiugratása és egy szép csel után 17 méterről a bal felső sarok mellé tekert.

a szünetig további nagy ziccerig nem jutott az FTC, Olekszandr Zubkov előtt adódott két lehetőség,

az ex-kijevi szélső lövését azonban egyszer a védők, egyszer pedig Georgi Bushchan kapus hárította.

A második félidőt mindkét csapat változatlan összeállításban kezdte, a Dinamo pedig nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt az első percekben, de emlékezetes jeleneteket továbbra is inkább szimulálásokkal, mintsem helyzetekkel teremtettek.

Az 53. percben megint Zubkov jutott el lövésig, erő azonban nem sok volt a kísérletben, így Bushchannak ezúttal sem okozott gondot a hárítás. És sajnos nem sokkal később sem, 

pedig Tokmac remek labdát kapott az imént próbálkozó ukrán csapattársától, bevitte a 16-oson belülre, ám 11 méterről telibe lőtte a kapust.

A 60. percben a kihagyott helyzetek sajnos megbosszulták magukat, 

Vitalij Mikolenko szabadrúgását Denisz Popov csúsztatta a kapuba és a semmiből megszerezte a vezetést a Dinamo kijev.

Denisz Popov vezető találatát ide kattintva nézheti meg.

A Fradi azonnal válaszolhatott volna, Myrto Uzuni lépett ki a védők közül, majd lőtt, Bushchan viszont ezúttal nagy bravúrt bemutatva kipiszkálta a próbálkozást a bal alsóból.

Rebrov cserékkel próbált frissíteni csapatán, Isael és Roko Baturina érkezett Uzuni és Ihor Haratyin helyére. 

Nem előttük, hanem Zubkov előtt adódott az újabb egyenlítési lehetőség, de középről leadott távoli lövése nem sokkal a jobb alsó mellé szállt.

A hajrára Botka Endre, Róbert Mak és Frank Boli váltotta Lovrencsicset, Zubkovot és Tokmacot, a hazaiak azonban jól játszottak az idővel és magabiztosan tartották a labdát, így a 90. percig nem változott az eredmény. A háromperces hosszabbításban Boli egy szép egyéni akció után alakított ki magának helyzetet, ám nagyon rosszul találta el a labdát, így az egyenlítés sem jött össze.

A Dinamo Kijev 1–0-ra nyert, 

a Ferencváros így negyedik lett a csoportjában

és véget ért számára az idei nemzetközi kupakaland.

Bajnokok Ligája, csoportkör, G csoport, 6. (utolsó) forduló:

Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros 1–0 (0–0)

Kijev, Olimpiai Stadion, zárt kapus, v.: Andreas Ekberg (svéd)

gólszerző: Popov (60.)

sárga lap: De Pena (26.), Garmas (36.), illetve Laidouni (44.), Haratin (47.), Blazic (58.), Isael (85.)

Dinamo Kijev: Buscsan – Kedziora, Zabarnyij, Popov, Mikolenko – Saparenko, Szidorcsuk (Andrijevszkij, 92.), Garmas (Sepeljev, 70.) – Cigankov (Legynyev, 86.), Verbic (Rodrigues, 86.), De Pena (Szupriaga, 70.)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Botka, 80.), Blazic, Dvali, Heister – Laidouni, Haratin (Isael, 73.), Somalia – Uzuni (Baturina, 73.), Nguen (Boli, 86.), Zubkov (Mak, 80.)

A G-csoport végeredménye:

1. Juventus 6 5 0 1 14–4 15 pont

2. FC Barcelona 6 5 0 1 16–5 15

3. Dinamo Kijev 6 1 1 4 4–13 4

4. Ferencváros 6 0 1 5 5–17 1

Pontazonosságnál az egymás elleni eredmények rangsoroltak.

(Borítókép: Szerhij Dolzsenko/MTI/EPA)

Neked Ajánljuk