Újabb részletek: Kiderült, ki a mentővel ütköző olimpiai bajnok vízilabdázó – ATV

Újabb részletek: Kiderült, ki a mentővel ütköző olimpiai bajnok vízilabdázó

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy megsérült három mentős, miután egy mentőautó és egy személygépkocsi összeütközött a budapesti Blaha Lujza téren szombaton – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.

Az Index értesülései szerint ez a sportoló nem más, mint az FTC-Telekom 24 éves vízilabdása, Nikola Jaksics, aki sérülés nélkül megúszta az esetet.

“Már beszéltem telefonon Nikolával, szerencsére nem esett baja, most ez a legfontosabb, más kérdés, hogy nyilván ő követett el szabálytalanságot, ha igaz, hogy a buszsávban haladt” -kezdte a portálnak a Szolnoki Dózsa edzője, Zsivko Gocics, aki szerint igazi csodajátékos a fiatal pólós.

“Nikola már tizenhét évesen bekerült a felnőtt válogatottba, 2016-ban és 2018-ban tagja volt az Európa-bajnok válogatottunknak, 2015-ben Kazanyban pedig 18 évesen játszott a vb-győztes szerb együttesben” -folytatta Gocics, hozzátéve: nagyon kevés ilyen univerzális és tehetséges vízilabda játékos van, mint ő.

Ennek ellenére úgy tűnik, most súlyos hibát véthetett – az Index úgy tudja, Jaksics azért ütközött a mentővel, mert a buszsávban előzött meg egy autóbuszt. Ha bebizonyosodik, hogy valóban így történt a baleset, több mint valószínű, hogy a sportoló jogosítványa bánja, és egy jó darabig nem vezetheti majd autóját.

atv.hu/blikk.hu

Ajánlom

Neked Ajánljuk