Tovább szenved Messi nélkül a Barcelona, majdnem megint kikapott – videó – Origo

Az FC Barcelona a második percben hátrányba került, és csak a 90. percben szerzett góllal tudott hazai pályán egyenlíteni a vendég Granada elleni mérkőzésen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában.

A Barcelona a Bayern ellen a Bajnokok Ligájában elszenvedett hazai 3-0-s vereség után azt a Granadát fogadta a bajnokságban, amelyikkel szemben a legutóbbi öt meccsükből kétszer is alul maradt. Ronald Koeman egy fél kezdőcsapatra való játékosára nem számíthatott, miután Jordi Alba, Martin Braithwaite, Ousmane Dembélé, Sergio Agüero, Pedri és Ansu Fati sem bevethető sérülés miatt. 2020 decembere óta viszont először volt ott a kezdőben Philippe Coutinho, valamint a 17 éves Alejandro Balde, aki első ízben lehetett kezdő. 

Eközben Piqué, Riqui Puig, Lenglet, Luuk de Jong vagy Mingueza is csak a padon kezdett. A Granada pedig gyorsan jelezte, hogy továbbra is örömmel vállalja a mumus szerepét, mert egy pontos beadás után már a 2. percben megszerezte a vezetést Domingos Duarte fejesével.

  • Ez volt a Granada első idegenbeli gólja az idényben, a Barcával pedig az 1964-65-ös idény után fordult elő újra, hogy a szezon első öt meccsén kivétel nélkül gólt kapjon

A Barca birtokolta persze többet a labdát, és, ha a 18. percben Sergi Roberto emelésénél csak néhány centivel megy beljebb a labda, ki is egyenlíthettek volna a katalánok. A folytatásban viszont egészen a harjáig nem tudott komoly helyzetet kidolgozni a Barca, a 45. percben viszont Maximianónak kétszer is bravúrral kellett védenie Araujo fejese után.

Koeman a 43. percben cserélt, és Balde helyett Minguezát küldte be.

Szünetben Koeman beláthatta, hogy mégis szükség lenne elől egy igazi csatárra, így Sergi Roberto már nem jött ki a folytatásra, a helyére Luuk de Jong állt be, és a Barca azonnal nyomás alá is helyezte a Granadát. A rendkívül fegyelmezetten védekező andalúzokat azonban nem sikerült megtörni, egy újabb Araujo-fejesen, és egy erőtlen Depay-lövésen kívül még csak komoly helyzetet sem sikerült kidolgoznia a hazai csapatnak.

Ronald Koeman azonban nem esett kétségbe, és a 60. percben Coutinho helyére beküldte a 17 éves Gabit, majd a továbbra is eredménytelen támadások után érkezett Riqui Puig (az idényben először lépett pályára) és Piqué is. A 78. percben Mingueza lecsúszott beadását tolta a léc fölé Maximiano, ami megint csak nem tudatos akcióból kialakított helyzet volt. Két perccel később Depay szöglete után Luuk de Jong fejelt közvetlen közelről a kapu fölé – ezt nehezebb volt kihagyni, mint gólt szerezni a helyzetből…

A sok-sok beadás végül a 90. percben érett góllá, amikor Araujo ötödik fejesét már sem Maximiano sem a kapufa nem tudta hárítani, egyenlített a Barcelona.

A Granada a tavaszi 2-1-es siker után egymás után másodszor szerzett pontot a Barcelona ellen a Camp Nouban.

Eredmény, La Liga, 5. forduló:
FC Barcelona-Granada 1-1 (0-1)
gól: Araujo 90., ill. Duarte 2.

Neked Ajánljuk