Szomorú vereséget szenvedett a magyar válogatott Albánia ellen – Origo

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap 1-0-s vereséget szenvedett Albánia vendégeként Elbasanban a jövő évi katari világbajnokság selejtezősorozatában, így nagyon nehéz helyzetbe került a második helyért vívott küzdelemben. Marco Rossi csapata az első félidőt nem kezdte jól, de az első negyedóra után sikerült átvenni a játék irányítását, és helyzeteket is kidolgozni, ám a félidő legnagyobb helyzetét Marash Kumbulla rontotta el, így nem esett gól 45 perc alatt. A második játékrészben is akadtak lehetőségek mindkét oldalon, de úgy tűnt, hogy gól nem lesz. Egészen a 87. percig, amikor Armando Broja betalált, így (sport)történelmi gólt lőtt, a magyar csapat pedig történelmi vereséget szenvedett Albánia ellen. Hiszen az albánok eddig még gólt sem lőttek a magyar válogatottnak.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Elbasanból. 

Mindkét oldalon sok gonddal kellett megküzdeniük a kapitányoknak,  ugyanis a sérült Varga Kevin és Lovrencsics Gergő mellett a koronavírusos Loic Nego és Szalai Ádám – utóbbi második tesztje negatív lett – sem volt bevethető, ráadásul Botka Endre sem volt szászszázalékos állapotban. Ami az albánokat illeti, a 75 éves olasz Edoardo Reja szövetségi kapitány Elseid Hysajra (Lazio), Keidi Bare (Espanyol), Klaus Gjasula (Darmstadt) és Rey Manaj (Spezia) játékára sem számíthatott vasárnap sárga lapok miatti eltiltás következtében.

Szalai Ádám sajnos kihagyta a meccsetFotó: Csudai Sándor – Origo

A magyar labdarúgó-válogatott az angolokkal szembeni 4-0-s vereség után készültek a meccsre, de az albánok sem lehettek sokkal jobb hangulatban, hiszen csütörtökön 4-1-re kikaptak Lengyelország vendégeként. Az egymás elleni mérlegbe a magyar válogatott kapaszkodhatott előzetesen, ugyanis a mostanit megelőző hat mérkőzésen egy döntetlen mellett ötször nyert a magyar csapat, és még gólt sem kapott Albániától.  

Mivel két legnagyobb riválisával, Angliával és Lengyelországgal ősszel idegenben találkozik a magyar csapat, a továbbjutási remények életben tartásához, vagyis a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzéséhez nagyon fontos volt, hogy sikerüljön Albániában győzni. Ebben elvben nem lehettek a csapat segítéségre a magyar szurkolók, ugyanis az UEFA és a FIFA közös döntése értelmében a szeptemberi vb-selejtezőkre nem utazhattak vendég drukkerek, ám egy maroknyi csoport azért bejutott a stadionba, és néha a hangját is hallatta. A meccs délelőttjén sem volt hangulattalan az Elbasan Aréna környéke, a helyi drukkerek már készültek a meccsre.

Elbasanban megjelentek a zászlóárusok isForrás: Hegedűs Gábor/Origo

A stadionba való bejutás a vártnál (is) sokkal simábban ment, a szombati sajtótájékoztatón felvett akkreditációval könnyedén lehetett megközelíteni a sajtóhelyet. A biztonsági őrök ráadásul a maszk használatát sem erőltették. Ahogy az egyik itteni taxis mondta, Albánia “free” a COVID szempontjából, azaz szabad, itt az emberek nem igazán veszik komolyan.

A meccsre szépen lassan gyülekeztek a szurkolók, a COVID-helyzet miatt azonban foghíjas lelátók előtt kezdődött el a találkozó. 

A magyar kezdőcsapat Albánia ellenForrás: Nemzeti Sport/Török Attila

A meccs elején Lang Ádám bizonytalankodott egy kicsit, Myrto Uzunit indította, de szerencsére Kleinheisler László segíteni tudott, így nem lett belőle komolyabb veszély. A folytatásban is a hazai együttes volt veszélyesebb, a 6. percben Nedim Bajrami húzott befelé a bal szélen, de szerencsére sikerült menteni az alapvonalon Gazdag Dánielnek. 

Az albánok rendre megzavarták a magyar válogatottat azzal, hogy már a mieink térfelén letámadtak,  ez nem ízlett Marco Rossi csapatának. A 13. percben veszélyes Bajrami-szöglet után Ardian Ismajli fejelt Botka Endre mellől nem sokkal kapu fölé. A 15. percben Uzuni került helyzetbe, de 15 méterről kapu fölé tekert. Az első negyedóra sajnos az albánoké volt, de sikerült megúszni kapott gól nélkül. 

Az első 15 percben nehéz volt tartani az albánokatForrás: Nemzeti Sport/Török Attila

Szerencsére az első negyedóra után sokkal kiegyenlítettebb volt a játék, sőt a magyar csapat játszott veszélyesebben. 

A 18. percben a magyar válogatott megszerezhette volna a vezetést, de Kleinheisler óriási ziccert rontott, Szalai Attila kiváló emelését hét méterről Etrit Berishába lőtte. Két perccel később újabb magyar helyzet következett, Szoboszlai szöglete után Willi Orbán Marash Kumbulla mellől tíz méterről kapu fölé lőtt szép mozdulattal. 

A 26. percben Gulácsi Péter védett nagyot Bekim Balaj kilépésénél,  a Novgorod támadójával ütközött is az esetnél, így ápolni kellett a magyar kapust, aki azonban szerencsére tudta folytatni a játékot. A 29. percben Bajrami lőtt 24 méterről, elsőre veszélyesnek tűnt, de a labda azért jócskán elkerülte Gulácsi kapuját. Pillanatokkal később Gazdag esett el a tizenhatoson belül Kumbulla szorításában, de a játékvezető nem látott büntetőt.  Kicsit korán esett el a magyar játékos. 

A 33. percben hatalmas albán ziccer maradt ki: Bajrami bal oldali szöglete után Djimsiti középre csúsztatott fejjel, majd közvetlen közelről Kumbulla az üres kapu fölé lőtt senkitől sem zavartatva.  

A folytatásban kicsit megnyugodtak a kedélyek, a középpályán zajlott a játék, ezekben a percekben egyik csapat sem volt igazán veszélyes, egyedül Doka fejesét érdemes megemlíteni a 42. percben, de Gulácsi ezt is könnyedén védte.

Szoboszlaira nagyon figyeltek az albán védőkForrás: Nemzeti Sport/Török Attila

Az első félidő 45. percében újabb hatalmas magyar lehetőség maradt ki: Szoboszlai lőtt 27 méterről, amely után Berisha kiejtette a labdát, de Kleinheisler nem tudta kapura lőni Abrashi mellől. Újabb helyzet már nem volt, így gólnélküli döntetlennel mentek a csapatok az öltözőbe. 

A szünetben le kellett cserélni a korábban Balajjal ütköző Gulácsit, a helyére Dibusz Dénes állt be a második félidőre. A 48. percben Orbán távoli lövése jelentette az első veszélyesebb próbálkozást, de a labda léc fölé szállt. 

Az 51. percben nagy ziccert rontott Albánia,  Uzunival játszott össze Balaj, de az ötös bal sarka elől az oldalhálóba lőtt. 

Sallói nagyot harcolt Ardian IsmajlivalForrás: Nemzeti Sport/Török Attila

Az 53. percben Roshi 18 méterről lőtt kapu fölé, de lökték előtte Nagyot, majd egy drón repült be a pálya fölé. A biztonsági emberektől megtudtuk, csak helyi politikáról szólt a szöveg, amelyet reptettek vele.

A folytatásban is az albánok nyomtak, de igazán nagy veszély nem volt a támadásaikban ezekben a percekben. Bő egy óra játék után el is kezdődtek a cserék, meglepetésre – valószínűleg sérülés miatt – a hazaiak kapitánya az addig legveszélyesebb Bajramit kapta le. 

Willi Orbán, Botka Endre és Lang Ádám (b-j) az Albánia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen. Jól állt a lábán a magyar védelemForrás: MTI/EPA/Malton Dibra

A 66. percben Marco Rossi is változtatott a mezőnyben, Sallói Dániel állt be Gazdag helyére. Három perccel később Kleinheisler próbálkozott, de 19 méterről kapu fölé lőtt. A 72. percben a csereként beállt  Dibusz bravúrja kellett Cekici ötméteres lövése után, hogy maradjon döntetlen az állás. 

Az utolsó negyedórához érve is az albánok voltak a veszélyesebbek, de a magyar védelem kiválóan állt a lábán, a kontrákban pedig mindig ott volt a veszély. A 80. percben Uzuni végezhetett el jó helyről szabadrúgást, de szerencsére a sorfalba lőtte. Ha valakitől, akkor tőle biztosan nem szeretett volna gólt kapni amúgy sem Dibusz.  

A 85. percben a csereként beállt Qazim Laci lőtt 16 méterről nem sokkal kapu fölé, sokan már gólt kiállítottak. 

A 86. percben Szoboszlai lőtt mellé nagy helyzetben, majd pillanatokkal később Armando Broja a bal sarokba lőtt 11 méterről. 

Az albánok tehát megtörték az átkot, a két válogatott történelme során először szereztek gólt és először nyertek, így Marco Rossi csapata nehéz helyzetbe került a folytatást illetően. 

Vb-selejtező, 5. forduló, I csoport
Albánia-Magyarország 1-0 (0-0)
Elbasan, v.: Danny Makkelie (holland)
gólszerző: Broja (87.)
sárga lap: Gjasula (78.), Cekici (92.), Broja (92.), illetve Orbán (80.)

Albánia: Etrit Berisha – Albi Doka, Ardian Ismajli, Berat Djimsiti, Marash Kumbulla – Amir Abrashi (Endri Cekici, 68.), Klaus Gjasula, Lorenc Trashi (Odise Roshi, a szünetben) – Myrto Uzuni, Bekim Balaj (Armando Broja, 78.), Nedim Bajrami (Qazim Laci, 63.)

Magyarország: Gulácsi Péter (Dibusz Dénes, a szünetben) – Botka Endre (Varga Roland, 88.), Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila, Fiola Attila – Nagy Ádám, Kleinheisler László, Gazdag Dániel (Sallói Dániel, 67.) – Szoboszlai Dominik, Sallai Roland (Hahn János, 89.)

Neked Ajánljuk