Sport: Leclerc indul az első kockából – hvg.hu

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

A 21 esztendős versenyzőnek ez az idei és egyben pályafutása második pole pozíciója.Leclerc mellől a címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája startolhat, a harmadik kockát pedig Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja el. 

A vb-pontversenyben élen álló Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas a negyedik pozícióból vág majd neki a futamnak. A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel műszaki hiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni az időmérő harmadik szakaszában, így ő a 9. rajtkockából indul majd.

A dán Kevin Magnussen (Haas) kiváló időmérős eredménnyel ötödik lett, sebességváltó-csere miatt azonban öthelyes rajtbüntetést kapott, ezért a 10. kocka lesz az övé.

Három versenyző motor, vagy a motor bizonyos elemeinek cseréje miatt rajtbüntetést kapott, így a spanyol Carlos Sainz (McLaren), a thaiföldi Alexander Albon (Toro Rosso), valamint a német Nico Hülkenberg (Renault) a rajtrács végéről lesz kénytelen elkezdeni a futamot.

Neked Ajánljuk