Saját maga paródiája lett a brazilokat 7-1-re verő, 2014-es világbajnok futballcsapat – Origo

2008-ban Eb-ezüst, 2010-ben vb-bronz, 2012-ben Eb-bronz, 2014-ben vb-arany, 2016-ban Eb-bronz. Hat világeseményről 5 érem. Ennél többet senki nem szerzett, ennyit is csak Helmut Schön. A sapkás kapitány 14 éves regnálása idején az érmek minőségét tekintve sikeresebb volt mint Löw, de ezek az összehasonlítások azért nem reálisak, mert Otto Nerz és Sepp Herberger idején még nem voltak Európa-bajnokságok, sőt, az utóbbi az 1950-es vb-re nem mehetett annak az országnak a csapatával, mely kirobbantotta a II. világháborút.

Vagyis a jelenlegi kapitány minden idők egyik legsikeresebbje. Nem csak német szinten. Mégis jó ideje támadások kereszttüzében áll. Jelenleg a német futballt szimpátiával kísérők lényegesen nagyobb hányada szeretné a távozását, mint a maradását. Hálátlanok lennének a szurkolók?

Bizonyos téren feltétlenül. Löw 2006-ban vette át a kapitányi pozíciót, de valószínű, hogy már a 2004-es Európa-bajnokság után is ő irányított. Az évezred zavaros első éveiben először Erich Ribbeck vállalta ideiglenesen a posztot, aztán Rudi Völler, majd Jürgen Klinsmann. Ribbeck csúnyán leégett csapatával a 2000-es Eb-n, Völler szerencsés sorsolással és Oliver Kahn fantasztikus teljesítményével döntőig masírozott a 2002-es vb-n. Völler után senki nem akart a szakmai munka irányítója lenni,

végül az akkor (még) nagyon népszerű Jürgen Klinsmann került a főnöki helyre a kispadon. Ám valószínűleg a mellette ülő, Löw lényegesen többet tett hozzá a keret összeállításához, a taktikához és a meccsek levezényléséhez mint a nála sokkal ismertebb világ- és Európa-bajnok játékos.

Joachim Löw hivatalosan 2006-ban, egy nagyon nehéz időszakban lett kapitány. Talán a német futball legnagyobb válságának idején. Sorban hozta a meglepő döntéseket, az adott kor legjobb német játékosait tudta ilyen-olyan okból mellőzni. Nagyon hosszú a sor, elég csak Kahn, Kuranyi, Ballack, Kiessling, Götze, Sané nevét említeni. Viszont az utolsó utáni pillanatig kitartott például Podolski vagy Özil mellett. Az ő idején változott meg az a mentalitás, amely mind a kilenc elődje esetén jellemző volt a német válogatottra, és amely korábban a nagy győzelmeket hozta.

Itt és most hosszasan lehetne sorolni az elveszettnek hitt találkozókat, amelyeket végül a maga javára fordított az a társaság, amely éppen akkor magára öltötte a válogatott mezét. Nem tudni, hogy ennek a tipikus német mentalitásnak a lassú eltűnéséhez Löwnek van több köze, vagy a kornak, amelyben ő ténykedik.

A legendás német precizitás, a német munkamorál és a német vonalasság is lassan a múlt ködébe vész, köszönhetően a német társadalom átalakulásának. A társadalmi háttér természeteen kihat a sportra is. Az ezredforduló táján több fórumon panaszkodtak a német utánpótlásban dolgozó edzők, hogy a tehetségkutatókon alig találkoznak “echte deutsch” gyerekkel. Ez a helyzet 20 év alatt csak annyit változott, hogy ezt ma már nem lehet szóvá tenni.

Viszont akkor nem is várhatják el a Németországban élő szurkolók az anno Fritz Waltertől, Uwe Seelertől, Gerd Müllertől, Horst Hrubeschtől, Felix Magathtól, Oliver Kahntól látott őrült hozzáállást. Amikor egy német válogatott már a kivonuláskor azt sugallta az ellenfél számára, hogy semmi esélye nem lehet.

Ennek a mentalitásnak a nyoma sem fedezhető fel a vb előtt a török elnökkel barátkozgató Özilben, a Kölnben gyros-éttermet nyitó Podolskiban, vagy a keletnémet születésű Kroosban. Annyira jellemző kép volt a 2018-s vb-n a Dél-Korea elleni találkozó 93. percében, 0-1-nél Löw néhány emberének a testbeszéde. Werner, Özil, Reus csendben várták, hogy sorsuk beteljesedjen és minden idők legrosszabb német vb-szereplésének részeseként csendben eltűnjenek a semmiben.

Míg Thomas Müller a teljesen reménytelen helyzetben is azt kérdezte a bírótól, hogy mennyi van még hátra és próbálta tüzelni tásait, hogy egy perc alatt szerezzenek két gólt. A kapus Manuel Neuer pedig előrerohant a kapujából, hátha éppen ő tudja visszahozni a reményt.

Majd néhány hónappal ezen történelmi kudarc után kinek üzente Löw, hogy a továbbiakban nem számít rá a válogatottban? Az akkor 29 éves Thomas Müllernek. Miután néhány napos vívódás után meggyőzte magát, hogy maradjon kapitány. Elszalasztva ezzel a nagy lehetőséget, hogy ugyan történelmi kudarccal, de mégis méltósággal távozzon.

Azóta pedig az évtizedeken át csodált német válogatott a saját maga paródiája. Jönnek-mennek játékosok, változik a szerkezet, az éppen bizalmat kapók groteszk megmozdulásokat adnak elő hátul is, elöl is. Nem öröm nézni Löw csapatát. Az eredmények is elmaradnak, bár a német mindig “tornacsapat” volt, akkor teljesített a legjobban, amikor kellett. Ugyebár 2018 nyara óta nem játszhatott komoly tétért.

Löw a Nemzetek Ligája kitalálásakor is tudatta mindenkivel, hogy számára ez a sorozat a kísérletezgetések terepe lesz. Ennek tökéletesen “meg is felelt” ugyanis az első kiírásban kiesett az A osztályból. Miatta kellett ott felemelni (egyébként szakmailag indokolatlahul) a létszámot.

2018-at négy győzelemmel, három döntetlennel és hat vereséggel abszolválta a csapat. Kikapott mások mellett Mexikótól, Dél-Koreától és Ausztriától. 2019-ben csak két barátságos találkozója volt a válogatottnak (egyiket sem nyerte meg) az Eb-selejtezők “szokás szerint” rendben voltak, dehát ez természetes is, amikor 2-3 hobbigárda szerepel egy-egy csoportban. Ám a hollandok elleni hamburgi 2-4-re nagyon nem lehet büszke sem Löw, sem a pályán lévők. Ezen a meccsen a 2018-ban kidobott Hummels-Boateng páros helyett Tah, Schultz és Ginter próbálta megfékezni a vendégeket, míg Müller helyett Reusnak kellett volna a támadások vezérének lenni.

Rajtuk kívül még olyanokban bízott-bízik a kapitány mostanában, mint Waldschmidt, Stark, Koch, Serdar, Heinrichs, Neuhaus, Gosens, Hofmann, Dahoud, Baku, hogy csak néhány olyan játékos kerüljön szóba, aki labdaszedő sem lehetett volna az elmúlt évtizedekben egy német válogatott találkozón. Ez a folyamat logikusan vezetett egy nagy drámához. Bár akkorára senki nem számított a világon, mint a spanyolok elleni 0-6. Egy kétéves zuhanórepülés után szakadékban landolt a német válogatott irányíthatatlanná vált gépe.

A 2018-as vb óta tartó időszak reménytelenebb mint az ezredforduló környékének mélypontja. Ugyanis most nincs megújulást hozó terv. Akkor átalakították az utánpótlás-nevelést, versenyeztetést, és ennek 14 év múlva látványos eredménye lett. Valamit most is meg kellene változtatni, ám az egyetlen üdvözítő dolgot úgysem merik megcsinálni. Valószínűleg az lenne a válogatott megmentésének az egyetlen lehetősége, ha korlátoznák a Bundesligában az egyszerre pályán lévő külföldiek számát. Manapság nem ritka, hogy egy-egy rangadón alig van német a két csapatban A Bundesliga jelenlegi 531 játékosának 56%-a, vagyis 298 külföldi.

Ha elfogadjuk, hogy a két nagy nemzetközi kupa tavaszi folytatásában érdekelt hat csapat a legjobb (miért is ne, hisz ezek jelenleg is az élcsoportban vannak) akkor különösen szomorú a helyzet ilyen téren. És ez nagyon behatárolja a mindenkori kapitány mozgásterét is.

Az RB Leipzig az ősszel már tudott olyan csapatot pályára küldeni, amelyben egyetlen német sem volt. A 7. fordulóban úgy verte meg a Freiburgot, hogy 8 ország adott játékost a kezdőbe, de ezek között nem volt ott Németország. Kettővel több magyar volt a kezdőben mint német. Tőlük talán a két védekező ember, Halstenberg és Klostermann jöhet szóba a német válogatottban, és néha erőlteti Löw Heinrichet. Ám Nagelsmann nem mindig ad nekik lehetőséget a klubban.

A Dortmundot is képviselte már az ősszel olyan gárda, amelyben csak két német volt. Mindkét kapusa, Bürki és Hitz svájci, Hummelst Müllerrel és Boatenggel együtt dobta ki a csapatból a kapitány, csak Canra, Brandtra, Schultzra és Dahoudra számít. Az utóbbi kettőre nem kellene, míg Brandtot olyan szinten tette partvonalon kívülre a nemrég kirúgott edző Favre, hogy már talán ő sem hiszi el, hogy tud focizni. A BVB támadószekciójának fiataljai mind külföldiek: Reyna amerikai, Sancho és Bellingham angolok, Haaland norvég, továbbá két belga van még ott: Hazard és Witsel.

A Mönchengladbach kapusa, Sommer svájci, akárcsak Zakaria, a támadók, Plea és Thuram franciák. Csak a két világbajnok, Ginter és Kramer vehető számításba a legjobbak közül a National11-ben és talán Neuhaus és Hofmann, bár utóbbiaknak nincs bérelt helyük a Gladbachban.

A Leverkusenben vannak minőségi németek, bár a Bender-ikrek és Bellarabi már túl vannak a csúcson, a 17 éves Wirtzben pedig még nem bízik Löw. Tah viszont lehet, hogy az elsőszámú belső védő lesz az Eb-n, és talán ott lehet a keretben Amiri is. De a támadósor kulcsemberei közül Bailey jamaicai, Alario argentin, Schick cseh.

A Hoffenheim is játszott már idén kilenc külföldivel, ami nem csoda, hisz bő keretében mindössze hat német mezőnyjátékos van, közülük Sebastian Rudy képvisel valamilyen szintet, a többiek nem.

A Bayern az egyetlen, mely egy masszív német alapra épül. A Neuer-Boateng-Süle-Kimmich-Goretzka-Müller vázra, és hozzájuk még csatlakozhat Gnabry és Sané.

Csakhogy a két utóbbi nagyon hangulatember, nem minden körülmények között lehet rájuk számítani, Boatengről és Müllerről pedig – mint már szóba került – önként mondott le Löw. Így stabilan csak a Neuer-Süle-Kimmich-Goretzka négyesre számíthat.

Aki stabilan csatlakozhat hozzájuk az a Real sztárja, Kroos, aki egyértelműen túl van karrierje csúcsán, és nem olyan vezéregyéniség, mint amilyenek nagy elődei voltak Netzertől, Overathtól, Schusteren, Matthäuson át Ballackig, Schweinsteigerig. A nyáron a Chelsea-be igazolt Timo Wernertől nem lehet csodát várni csatárposzton, nem is szabad felsorolni nagy elődei nevét, mert mindegyikkel szemben sértő lenne az összehasonlítás. A sérült Kimmichen kívül az öt müncheni kezdő volt a sevillai 0-6-on, hozzájuk csatlakozott az említett Kroos és Werner, továbbá a gladbachi Ginter, a 30 éves Gündogan, aki a Manchester Cityben játszik, a Leedsben szereplő Robin Koch, aki a Kaiserslauternnél nőtt fel és Freiburgban “futott be”, továbbá a PSV focistája, Philipp Max, aki Augsburgból került Hollandiába.

Csereként pályára lépett még a leverkuseni védő, Tah, a Freiburgból a Benficához szerződő Waldschmidt, a Leipzigben hol játszó, hol nem játszó Heinrich és a gladbachi Neuhaus.

Ha valaki elgondolkozik ezen a névsoron bizony nem irigyli Löwöt. Talán még soha a történelemben nem volt ennyire kiszolgáltatva egy német kapitány az adott kor felhozatalának. Persze ezért is óriási felelőtlenség lemondani egy jó formában lévő (31 éves) Müllerről és a rutinos Hummelsről. Boateng már a Bayernben sem teljesít valami jól, neki már jogosan nincs helye a válogatottban.

De vajon meddig van helye Joachim Löwnek a válogatott élén?

Ha lett volna esze akkor 2014-ben a csúcson távozott volna, mint Beckenbauer 1990-ben. Ha lett volna önkritikája, akkor 2018-ban a csúfos bukás után, mint Ribbeck 2000-ben vagy Völler 2004-ben.

A 0-6 után nem kellett volna, mert most már neki kell levezényelni az Európa-bajnokságot, ám utána (bármi történik is ott) távoznia illene. Mert az Eb után alig több, mint egy év lesz csak a vb-ig, talán már 2021 tavaszán érdemes lenne kijelölni utódát, ahogy megtették ezt Beckenbauer esetében is az 1990-es vb előtt.

De ki lehet Joachim Löw követője, a 11. német kapitány? Mert éppen ezen megdöbbentően pici szám miatt nyilván ismét hosszú távra terveznek majd a DFB-nél. Németnek illene lennie, mert mégis furcsán nézne ki ebben a pozícióban egy külföldi. Ahogy meglepő volt az angol kapitányi poszton is a svéd Eriksson annak idején. Nem valószínű, hogy ezt a blamázst vállalják a németek. Ismert és elismert német edzőt viszont nem könnyű találni, mert egy nagy edzőgeneráció mostanában vonult nyugállományba, az utódok között pedig kevés a tehetséges.

A legjobb utód Jürgen Klopp lehetne, de az angol kluboknál sikeres trénerek szolgálati idejét ismerve lehet, hogy nem szabadul Liverpoolból a következő 10-15 évben. Reinkarnációja, Thomas Tuchel még nem tett le annyit az asztalra, hogy megkaphassa ezt a pozíciót, a nagyon tehetséges Julian Nagelsmann pedig még csak 33 éves. Ilyen korban még más válogatottnál sem jöhet szóba, nemhogy a négyszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnoknál.

Kézenfekvő és logikus lenne (és az elmúlt kilenc kapitánycsere több, mint felénél ez így is volt Németországban), hogy korábbi segítője kövesse. Hansi Flickről van szó, és talán ő volna a legjobb választás, de ha ez esetleg szóba kerül, ehhez lesz még egy-két szava a Bayern München vezérkarának is. Elképzelhető még, hogy a valamelyik korosztályos válogatott edzője követhetné Löwöt. Németországban a korosztályos válogatottak komoly szimbiózisban vannak a felnőttekkel. Ugyanaz a rendszer, taktika, felfogás, hogy könnyen tudjon a “kiöregedő” fiatal feljebb lépni.

Ezért van, hogy néha értetlenül áll a világ egy-egy felnőttként kevésbé sikeres játékos beválogatása előtt, ám a rendszer irányítói pontosan tudják, hogy mit nyújtott ő fiatal éveiben. Az U21-es nemzeti csapatot már nagyon régen Stefan Kuntz irányítja, talán ő is lehetne Löw utódja.

De itt álljunk is meg a találgatásokkal, mert amit még Németországban az illetékesek sem tudnak, azt mi sem tudhatjuk Magyarországról. Ami biztos, hogy Joachim Löw ideje lassan lejár, és az is biztos, hogy utódjának nagyon nehéz dolga lesz. Mert nagyon átrajzolódott a világ futballtérképe az elmúlt időkben. A majd 70 éve létező német dominenciáról lassan múlt időben kell beszélni.