Platinit saját kapzsisága küldheti börtönbe – Origo

Michel Platinit őrizetbe vették. A korábbi kiváló játékost, majd későbbi sportvezetőt korrupcióval gyanúsítják a 2022-es katari világbajnoksággal kapcsolatban. A híren talán nem lepődik meg senki, inkább azon lehetne elgondolkodni, hogy mi tartott ennyi ideig a botrány kirobbanása és az őrizetbe vétel között, illetve azon, hogy Platini hogyan jutott a csúcsról egészen az őrizetbe vételig.

Michel Francois Platini 1955-ben született, hamar kiderült mennyire tehetséges a pályán. Első profi klubja a Nancy volt, itt focizott korábban Michel édesapja is, később pedig a klub elnöke is lett. Platini remekül kezdett, védjegyévé váltak a szabadrúgásgólok, bekerült a francia válogatottba is, majd lecsapott rá a korszak francia élkubja, a Saint-Étienne, ahol bajnoki címet szerzett. 1982-ben lett a Juventus játékosa, ahol igazi klublegendává vált.

Minden idők egyik legjobb francia játékosa 

Az olaszokkal két bajnoki címet szerzett, nyert BEK-et és KEK-et is, európai Szuperkupát, Világkupát, nem mellesleg zsinórban háromszor volt a Serie A gólkirálya és aranylabdás is 1983-ban, 1984-ben és 1985-ben.

Michel Platini a francia válogatott mezébenForrás: AFP/Staff

A francia válogatottban 72 alkalommal lépett pályára, 1984-ben hazai pályán lett Európa-bajnok úgy, hogy ő lett a gólkirály és a torna legjobb játékosa. 1986-ban a világbajnokságon a harmadik lett a francia csapattal. Platini válogatott gólrekordját csak Thierry Henry tudta megdönteni, Zinedine Zidane felbukkanásáig és az 1998-as világbajnoki címig egyértelműen Platini volt minden idők legjobb francia focistája.

Platini 1987-ben, mindössze 32 évesen vonult vissza. 1988-ban még egy meccs erejéig visszatért, arra érzett késztetést, hogy a kuvaiti válogatottban pályára lépjen.

Előbb edző lesz, majd sportdiplomata

Platini 1988-ban edzőként is bemutatkozott, novemberben lett a francia válogatott kapitánya, Henri Michel helyét vette át. Az 1992-es Eb-re esélyesként utazott vele a csapat, de az első kör már a végállomást jelentette, ő pedig lemondott. 

Platini egy pillanatra sem vonult vissza a labdarúgástól, folyamatosan a nemzetközi történések első vonalában maradt.  1998-ban a hazai rendezésű világbajnokság szervezőbizottságát vezette, 1988 és 1990 között az UEFA Technikai és Fejlesztési Bizottságában dolgozott, később tagja lett az európai szövetség végrehajtó bizottságának, majd bekerült a FIFA Végrehajtó Bizottságába is 2002-ben. Platini folyamatosan lépdelt felfelé, 2006-ban a FIFA Technikai és Fejlesztési Bizottságának vezetője lett, és a francia szövetség alelnöke.

Michel Platini (jobbra) az 1998-as vb-címnél is ott voltForrás: AFP/Daniel Garcia

Platini 2006-ban jelentette be, hogy indulni fog az UEFA elnöki székéért, 2007 januárjában pedig meg is választották. Düsseldorfban az akkor már 16 éve elnöklő Lennart Johanssont győzte le. Ő 27 szavazatot kapott, Johansson 23-at. 

Nagyon meg vagyok hatva, de természetesen boldog vagyok. Ez egy nagyszerű kaland kezdete. A futball egy játék, csak másodsorban termék. Egy sportág, s csak azután piac és üzlet” – jelentette ki a tagországok képviselői előtt a frissen megválasztott Platini.

Jönnek a reformok

“Az elmúlt tizenkét évben, 1995 óta az UEFA arra törekedett, hogy teljesen különváljon a FIFA-tól. 

Amióta a FIFA-t vezettem, igyekeztem rendezni a kapcsolatot az európai szövetséggel, de Lennart Johansson elzárkózott a tárgyalások elől. Nagyon örülök, hogy az új elnökkel, Michel Platinivel baráti a viszonyom, ez a garanciája a két szervezet harmonikus együttműködésének” – reagált a hírre Joseph Blatter, a FIFA akkori elnöke.

Michel Platini 2007-ben a düsseldorfi kongresszusonForrás: ddp images/AFP/Volker Hartmann

Platini 2007-ben bejelentette, hogy a szavazatok alapján a 2012-es Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna rendezheti meg közösen. Magyarország ekkor zsinórban harmadszor kandidált, de ezt a pályázatot is elveszítettük. 

2007 májusában is még arról beszélt Platini, hogy a futballról vallott nézete jottányit sem változott: 

Az emberek azt gondolják, hogy a labdarúgás csak a korrupcióról, az erőszakról és a pénzről szól, pedig ez nem így van. A futball egy szép sport” – fogalmazott.

Platini egyébként a megválasztása előtt arról beszélt a Bajnokok Ligájával kapcsolatban, hogy „nem világos, hogy egy negyedik résztvevő Spanyolországból, Olaszországból, Németországból, Angliából vagy Franciaországból mért lenne fontosabb, mint Csehország, Dánia vagy Lengyelország bajnoka”. Már a megválasztása előtt is a BL reformjával kampányolt, de ezt csak részben sikerült megvalósítania.  A bajnokcsapatok minimálisan nagyobb esélyt kaptak a kvalifikációra, gyakorlatilag a csoportkörben és a végjátékban mindig ugyanazok a klubok ismétlődnek. A sportvezető azt is felvetette, hogy a döntőt hétvégén kellene megrendezni, ez pedig máig így van. Ennek az átalakításnak a kedvezményezettje volt – többek között – a Debrecen, amely a 2009-10-es szezonban az úgynevezett bajnoki ágon feljutott a BL főtáblájára. 

Nem fordulhatott tehát elő az, ami korábban, amikor a Loki a BL-selejtezőben megkapta a Premier League akkori harmadik helyezettjét, a Manchester Unitedet. 

A második számú európai kupaküzdelem, az UEFA Kupa Európa-liga néven éledt újjá, új logót és arculatot is kapott. A főtáblán immár nem 40, hanem 48 csapat szerepelhet, a négyes csoportokból kettő jutott tovább, hozzájuk csatlakoztak a BL-ből kiesett csoportharmadikok, a sorozat győztese pedig a következő idényben a BL főtábláján indulhatott.

A 2007-es, zürichi, rendkívüli kongresszuson bevezetett szabálymódosításoknak köszönhetően a korábbiaknál több befolyást és hatalmat kapott az elnök. Az 53 tagország küldöttei egyértelműen támogatták a négy hónapja megválasztott francia vezető reformtörekvéseit, ezt tükrözi, hogy a szervezeti szabályzatot összesen 28 pontban változtatták meg vagy módosították. A változások közül mindenképpen említésre méltó, hogy a végrehajtó bizottság létszámát 13-ról 15-re emelték, 2009-től pedig az eddigi 11 helyett már 19 bizottság tevékenykedik az UEFA-ban. Ez utóbbiak vezetőire Platini tehetett javaslatot. Az elnök jogkörét is kiszélesítették, sokkal inkább hatalmat gyakorolhatott a mindennapi munkában. 

A francia sportvezető 2010-ben bejelentette, 2011-ben újra elindul az elnöki pozícióért. „Eddig is nagyon sok fegyvertényt hajtottunk végre közösen, és tudom, hogy a jövőben is nagy feladatok várnak az európai labdarúgás irányítóira, ezért jelentem be újbóli kandidálási szándékomat” – mondta Michel Platini a küldötteknek, akik felállva tapsolták meg szavait.

2011-ben újra hatalmas volt az örömForrás: AFP/Patrick Kovarik

2010 májusában az UEFA végrehajtó bizottsága elfogadta azokat az új szabályokat, amelyek a pénzügyi fair play jegyében fogantak, és az európai futballklubok eladósodását voltak hivatottak megakadályozni 2012-től. 

Nem a klubok büntetése, hanem a megóvásuk a cél – jelentette ki a szabályok megalkotását már jó ideje szorgalmazó Michel Platini UEFA-elnök. 

A klubok könyvelését az UEFA pénzügyi és jogi szakértőkből álló bizottsága ellenőrzi, az előírásokat megszegők – így az alkalmazottaik vagy az üzleti partnereik felé tartozásokat felhalmozók is – kitilthatók lesznek az európai kupaporondról.  A szabályozás egyetlen területen enged korlátlan befektetési lehetőséget: az utánpótlás-nevelésben.

2011 márciusában az akkor 55 éves Michel Platinit egyetlen jelöltként újra megválasztották az UEFA elnökének. Platini második elnöki ciklusának legfontosabb teendőjeként a klubok gazdasági helyzetének szabályozását jelölte meg. Azt szerette volna elérni, hogy az egyesületek hagyjanak fel az ésszerűtlen költekezéssel, s ne halmozzanak fel óriási adósságokat. A francia sportvezető a párizsi kongresszuson bejelentette: a jövőben központilag értékesítik a nagy válogatott futballtornák selejtezőinek televíziós közvetítési jogait. 

Platini 2012-ben akkor érdekesnek tűnő újabb reformötlettel állt elő,  majd év végén az UEFA bejelentette, a 2020-as Európa-bajnokságot a kontinensviadal történetében először nem ország, hanem több nagyváros rendezheti meg. 

Az UEFA végrehajtó bizottságának meghozott döntése szerint a 2020-as Európa-bajnokságot a kontinens nagyvárosai rendezhetik meg” – jelentette be Gianni Infantino, a szövetség főtitkára. Így olyan országokban is rendezhetnek mérkőzést, ahol nincs reális esély öt-hat világszínvonalú stadion felépítésére.

2016. szeptember 14-én az UEFA a szlovén Ceferint választotta meg elnökénekForrás: SOOC/Vassilios Koutroumanos / SOOC/Vassilios Koutroumanos

Az ő elnöksége alatt dolgozták ki a Nemzetek Ligája rendszerét, és a francia sportvezető a világbajnoki mezőny növelése mellett kardoskodott. Már Oroszországban 40 csapatos vb-t szeretett volna, minél több új európai indulóval, de az Európa-bajnoki mezőny is az ő regnálása alatt hízott 24 csapatosra.

A videobíró ellenfele

Platini a videobíróról hallani sem akart. „A labdarúgásnak emberinek kell maradnia” – mondta Platini, aki a több játékvezetős rendszerben látta a megoldást.  

A gólvonal-technológiára fordított pénzt inkább az utánpótlás-nevelésre költeném. Öt évre nagyjából ötvennégy millió euróba kerülne a technika használata, ami szerintem rengeteg.  A Bajnokok Ligájában szerintem nagyszerűen bevált a korábban bevezetett ötbírós rendszer. Eddig még egyszer sem történt kétes eset, amióta ezt használjuk” – mondta az UEFA elnöke 2013-ban.

Érdemes feleleveníteni azt a nyilatkozatát is, amit Stefan Kiessling fantomgólja után tett, amikor a lyukas oldalhálón át ment be a labda a kapuba.

„Ebben az esetben kétlem, hogy segített volna a videoíró – közölte a francia sportdiplomata. – Ez a technológia ugyanis azt jelzi, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon, de azt nem, hogy hogyan jutott a kapuba.”

Platini folyamatosan a büntetések változtatására tett javaslatokat, az is felmerült, hogy bevezetnék a fehér lapot, amit hevesen reklamáló játékos kapna, és tízperces büntetést jelentene. Tett javaslatot arra is, hogy lehessen ötöt cserélni meccsenként, kettőt a szünetben, hármat pedig a hagyományos módon. Ennek véghezvitelére azonban már nem volt módja.

Út a bukásig

2010 decemberében bejelentették, hogy a 2018-as világbajnokságot Oroszország, a 2022-est pedig Katar rendezi meg. A katari pályázattal kapcsolatban gyakorlatilag a kezdetektől fogva érkeztek a korrupcióról szóló hírek. Először a FIFA különböző, afrikai, ázsiai és amerikai tagszervezeteit érintette a nyomozás.  Az ügy egy darabig elcsendesedett, majd 2014 júniusában újra a katari és a FIFA-tisztségviselők korrupciós ügyeiről szóltak a hírek. Michel Platini első reakciója az volt, hogy ha bebizonyosodnak a Katar elleni korrupciós vádak, akkor meg kell ismételni a 2022-es világbajnokság helyszínkijelölő szavazását.

A Sunday Times brit hetilap ekkor azt közölte, hogy egyértelmű bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Katar egykori legmagasabb rangú sportvezetője, Mohamed bin Hammam kenőpénzekkel megvásárolta hazája számára a 2022-es vb rendezési jogát. A feltáró riport szerint Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) volt elnöke, a FIFA egykori alelnöke – akit korrupciógyanús ügyeiért a nemzetközi szövetség (FIFA) már korábban eltiltással sújtott – titkos pénzalapokból több mint ötmillió dollárt fizetett elsősorban afrikai futballszövetségek vezetőinek a katari pályázat támogatásáért.

Sepp Blatter és Michel Platini még 2015-benForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Marcus Brandt

Platini egyébként 2014 nyarán már Blatter ellen fordult. „Többé nem támogatom Blattert, vége ennek az időszaknak” – szögezte le Platini. 

Tud róla, hogy így döntöttem, hiszen megmondtam neki. A FIFA-nak megújulásra van szüksége.” 

2015 márciusban először Platinit, majd májusban Blattert is újra megválasztották az UEFA, illetve a FIFA elnökének, de a FIFA tisztújítása előtt két nappal Zürichben hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselõt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével. Blatter nem maradhatott elnök, június elején bejelentette lemondását, azzal a szándékkal, hogy addig marad, ameddig nem választják meg az utódját. Platini egyébként 2015 nyarán bejelentette, indul a FIFA elnöki posztjáért, de erre végül nem kerülhetett sor.

Joseph Blatter, a FIFA elnöke (jobbra) és Michel Platini, az UEFA elnöke (balra) – itt még nagy egyetértés volt közöttükForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Patrick Seeger

2015 szeptemberében a svájci ügyészség hivatalos közleménye szerint Joseph Blatter ellen hűtlen kezelés és egyéb pénzügyi szabálytalanságok miatt indítottak nyomozást. A svájci vezetőtől ezenfelül magyarázatot vártak arra is, miért fizetett 2 millió svájci frankot Michel Platininek. A pénzt – amely a FIFA-tól származik – 2011 februárjában utalták át az UEFA elnökének, elvileg az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért.

2015 októberében mindkét tisztségviselőt eltiltotta 90 napra a FIFA Etikai Bizottsága, de szinte azonnal fellebbezett a két érintett. Aztán szép lassan derültek ki a részletek. Platini kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott Joseph Blattertől 2011 februárjában. A francia elmesélte, hogy az 1998-as franciaországi világbajnokság előtt Blatter felajánlotta neki, legyen a FIFA elnöke, de akkoriban őt csak a hazai rendezésű torna szervezése foglalkoztatta. Két hónappal később újra találkoztak, Blatter ekkor kérte fel, hogy dolgozzon a tanácsadójaként, és érdeklődött, mennyi pénzt kér. 

Egymilliót mondtam, erre ő visszakérdezett, hogy rubelben, fontban, dollárban, vagy milyen valutában kérem? Én rábíztam ennek eldöntését, és végül évi egymillió svájci frankban állapodtunk meg. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, ez történt” 

– mesélte Platini.

Platini 1998 és 2002 között tevékenykedett a FIFA elnöke mellett. Tanácsokat adott a nemzetközi mérkőzésnaptár megreformálásával és a legszegényebb országok szövetségeit érintő támogatási rendszerrel kapcsolatban, ugyanakkor honoráriuma teljes összegéről hivatalos szerződést soha nem írtak.

Ez ennyi voltForrás: AFP/Fabrice Coffrini

„Sokáig nem volt ügyvédem vagy ügynököm, aki helyettem tárgyalt volna. 

Ez egy szóbeli megállapodás volt. Blatter azt akarta, hogy a FIFA elnöke legyek, én pedig bíztam benne. Azóta megtudtam, hogy a svájci jogban a szóbeli megállapodás ugyanúgy érvényes, mint az írásos szerződés. Számomra ez sohasem a pénzről szólt, a világbajnokság szervezőbizottságát is fizetés nélkül vezettem.  Pedig előtte visszautasítottam egy lehetőséget: a Real Madridtól hívtak, a kezembe nyomtak egy csekket, és azt mondták, annyi nullát írok rá, amennyit csak akarok” – mondta Platini.

A fellebbviteli bizottság elutasította Platini fellebbezését, így nem indulhatott a FIFA elnöki székéért, amit később Gianni Infantino szerzett meg. 

2015 novemberében Thibaut d’Ales, Michel Platini ügyvédje elmondta, a FIFA etikai bizottsága a maximálisan kiszabható büntetést, azaz életre szóló eltiltást kért az UEFA elnökére. Végül Blattert és Platinit is nyolc évre tiltották el minden, futballal kapcsolatos tevékenységtől. 2016 májusában a nemzetközi Sportdöntőbíróság végül négy évre csökkentette Michel Platini eltiltását. A francia sportvezető a döntést követően lemondott posztjáról. 

Michel Platini nagy bajban vanForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Patrick Seeger

Platini nem várta tétlenül a fejleményeket, feljelentést tett, mert úgy véli, a FIFA-n belüli konspiráció áldozata lett, a nemzetközi szövetségnél néhányan azt szerették volna elérni, hogy ne indulhasson az elnökválasztáson. 2016 szeptemberében Platini még elment az UEFA kongresszusára, ahol könnyek között búcsúzott, majd később a szlovén Ceferint megválasztották az utódjának.  Platini azóta is harcol az igazáért, jogi úton csatározik, jogtalannak tartják a szerinte jogos kétmilliós kifizetést. Itt tartottunk, amikor jött a keddi hír, hogy a francia hatóságok őrizetbe vették Michel Platinit a 2022-es katari világbajnoksággal összefüggő ügyek miatt. A 2018-as és a 2022-es vb-helyszíneket megszavazó egykori FIFA-végrehajtóbizottság 22 akkori tagjából ma 10 tölti vagy örökös, vagy határozott idejű eltiltását korrupció és/vagy vesztegetés miatt. Hogy Platinivel mi lesz, azt ma még senki nem tudja, de az ügy eddigi történéseit figyelembe véve nem zárhatunk ki újabb fordulatokat.

Neked Ajánljuk