Petry Zsolt: A Magyar Nemzet egyeztetés nélkül változtatta meg a tartalmat – Népszava

Közben az egyik osztrák környezetvédő szervezet a Fertő-tő mentén zajló szállodaprojektet szeretné leállíttatni, mondván: amit a magyar beruházó művel, az túl megy minden határon.

Profil

Orbán Viktorra a katalizátor szerepe hárul, hogy létrejöjjön egy új, nagy jobbos-szélsőjobbos frakció Strasbourgban, a kereszténydemokratáktól jobbra. Az érintett nagyobb pártok még sosem voltak ennyire közel, hogy összehozzák a nagy tervet, noha változatlanul jelentős ellentétek tornyosulnak közöttük. Ez a fő megállapítás az osztrák lap áttekintő cikkében, amely már előre nagy vihart kavart Magyarországon és Ausztriában, mivel az egyik szerző megkereste a Fideszt is, ám az lepasszolta az ügyet az MTVÁ-nak, az pedig dörgedelmes híradóanyagban osztotta ki az újságírót, mondván, hogy az provokatív kérdésekkel igyekszik meghiúsítani az összefogást. Az elemzés rámutat, hogy ha létrejön a két szóban forgó frakció fúziója, akkor az azt jelenti, hogy eddigi formájában befellegzett az EU-nak. Pedig amit Orbán, Morawiecki és Salvini akar, az önmagában hatalmas ellentmondás: nemzetközi szövetségnek kellene elősegítenie a visszatérést a nemzetállamok Európájához. Ezek az országok azonban már nem szeretnének kilépni, belülről szelídítenék meg az uniót, kezdve az EP-vel, amelyre egyébként szerintük nincs is szükség. Ha megvalósul a nagy álom, akkor a Parlament második legnagyobb csoportja alakulhat meg, ami több megszólalási lehetőséget, illetve anyagi támogatást jelentene számára. Továbbá posztokat, amelyeket a keresztény-, illetve szociáldemokraták idáig elzártak a szélsőségesek elől. Hogy éppen most indul útjára a kezdeményezés, az azzal függ össze, hogy a Fidesz otthagyta a Néppártot, ily módon elmozdultak az erőviszonyok. Továbbá a Brexit után a brit konzervatívok már nem léphetnek fel Le Penék és az FPÖ idegengyűlölete, illetve rasszizmusa ellen. A feladat azonban így is óriási, mert Orbánnak és Salvininak mindenkit mozgósítania kellene, aki csak él és mozog azon az oldalon. Ám itt jóformán egytől egyig olyan alfapolitikusokról van szó, akik dominálni akarnak – mondja Mölzer, az Osztrák Szabadságpárt korábbi ideológusa. Sok minden változatlanul az együttműködés ellen szól, például Moszkva megítélése. Ugyanakkor ezek a pártok tanulnak is egymástól. Így rájöttek, hogy több szavazatot tudnak bezsebelni, ha az antiszemitizmus helyébe az iszlámellenességet állítják. A tempót immár Budapest, Varsó és Róma diktálja. Mölzer úgy véli, minden Orbánon múlik, aki erős politikai személyiség és meg akarja mutatni az EPP-nek, kicsoda is ő. Az osztrák politikus szerint az év végéig elválik a dolog. Ha sikerül, akkor az euroszkeptikusok hatalmas fórumhoz jutnának, közvetlenül a francia választások előtt. Egyben pedig homok kerülne a két nagy frakció, az EPP és az S&D egyébként is akadozó gépezetébe. Mölzer szerint az egyesüléshez hanyagolni kellene az igencsak megosztó témákat, inkább arra kell összpontosítani, ami összeköt: a hazafiságra, családra, kereszténységre, iszlámellenességre, a tömeges, bevándorlás elutasítására, szóval az ilyen dolgokra. Viszont számolni kell azzal, hogy az új csoporton belül is átrendeződnének a sorok és pl. a PiS aligha nézné jó szemmel, hogy megrendül eddigi, egyeduralkodó pozíciója. Ezzel együtt nem valószínű, hogy megalakulhat az új erő. Nem is túlzottan idegesek emiatt a rivális frakciók. A Néppártnál jelenleg megkönnyebbülés tapasztalható, amiért a Fidesz végre vette a kalapját. Karas, a kereszténydemokraták osztrák EP-alelnöke a közmondást idézi Orbán törekvése kapcsán, tehát, hogy mutasd meg, kik a barátaid és én megmondom, ki vagy. A hármak egyébként legközelebb májusban, Varsóban találkoznak és már akkor kiderülhet, hogy lesz-e elképzelésükből bármi is.

Neue Zürcher Zeitung

Magyarország szívesen zsebre vágja az uniótól érkező támogatást, viszont időről időre packázik külföldi cégekkel – írja a kommentár, miután az Orbán-kormány most éppen a biztosítást nyilvánította stratégiai ágazatnak és erre hivatkozva akadályozza, hogy a Vienna Insurance Group (VIG) megszerezze az Aegon magyar érdekeltségét. Azaz a jobboldali-nacionalista politikus megint csak provokál és ezen el kellene gondolkodniuk az európai adófizetőknek. Hiszen az EU évek óta igen nagyvonalúan küld anyagi segítséget Budapestnek, aminek révén a kabinet igen előnyös feltételekkel becsábíthatja a nyugati befektetőket. Ám a jelek szerint a gazdasági kapcsolatok a miniszterelnök számára egyirányú utcát jelentenek, ezt igazolja a VIG esete is. A hivatkozási alap a válsághelyzet, ám a rendelet aligha egyeztethető össze az uniós joggal. Ennél fogva a külföldi vállalatoknak alaposan meg kell hányniuk, vetniük, beszálljanak-e a magyar piacon. Orbán nagyon is rá van szorulva a brüsszeli apanázsra, mégis annyira pofátlan, hogy kénye-kedve szerint bánik az európai befektetőkkel. Akkor látja őket szívesen, amikor politikailag haszna van belőlük. Azaz a jelentkezők nem számítsanak okvetlenül a megbízható jogelveken nyugvó partnerségre. Kellemetlen meglepetések bármikor előfordulhatnak.

Financial Times

A lengyel pénzügyminiszter szerint öngyilkossággal érne fel, ha országa nem szavazná meg az európai gazdasági segélycsomagot, mert Varsó máshonnan nem tudna ennyi pénzt felhajtani – ilyen kedvező feltételekkel. A 750 milliárdos alapból 58 milliárd jutna a lengyeleknek, támogatás, illetve jutányos kölcsön formájában, csak éppen a szélsőséges igazságügyi miniszter pártja keresztbe fekszik, mert nem tetszik neki a jogállami kikötés. Ezen felül arra hivatkozik, hogy adott esetben a lengyeleknek kellene jót állniuk a többiek által felvett hitelekért. Jó pár megfigyelő szerint a tárca vezetője, csupán saját pártját igyekszik pozicionálni a PiS-től jobbra, továbbá az ügyet ütőkártyaként használja fel a kormányfővel szembeni politikai rivalizálásban. Ám a civakodás bedöntheti a hármas szövetséget, arról nem beszélve, hogy megakadályozhatna az egész segélyprogram beindítását Európában. A szavazás várhatóan ebben a hónapban lesz, de van rá remény, hogy a végén csak átmegy a javaslat – ha Ziobro továbbra is köti az ebet a karóhoz, akkor a baloldal támogatásával. A pénzügyminiszter ugyanakkor kifogásolja, hogy az EU több olyan feltételt is támaszt a segítség felhasználásával kapcsolatban, ami nem kapcsolódik közvetlenül a gazdaság újraindításához. Így sürgeti az igazságszolgáltatás reformjának leállítását, mert úgy ítéli meg, hogy az fenyegeti a jogállamot.

Kurier

Az egyik neves osztrák környezetvédő szervezet ismét az UNESCO-hoz fordult, hogy az helyezze tiltó listára a Fertő-tó magyar oldalán zajló hatalmas idegenforgalmi beruházást, mert az tönkreteszi a természetet. Az Alliance for Nature (Szövetség a Természetért) képviselője kijelentette, hogy amit a magyar fél csinál Fertőrákosnál, az túlmegy minden határon, ezért az ENSZ szakosított szervezetének ki kellene nyilvánítania, hogy a tó immár az emberiség veszélyeztetett kulturális örökségének számít. Ez esetben le kellene állítani az építkezést, amely magában foglal egy új százágyas szállodát, 800 autóra tervezett parkolót, sportpályákat és egy kikötőt is. Schuhböck szerint a magyar, de kisebb mértékben az osztrák fél is fel akarja áldozni a páratlan környezetet a turizmus kedvéért. A természetvédők már évekkel ezelőtt követelték, hogy végezzék el az összes érintett terv esetében a hatástanulmányt, de erre mindezidáig nem sok hajlandóságot mutatott a két kormány. 

Neked Ajánljuk