Péni István aranyéremért lőhet az olimpián – Index.hu

Néhány hónappal ezelőtt aligha gondoltuk volna, hogy a számunka egyik legérdekesebbnek ígérkező sportág a lövészet lesz, kiváltképp azok, amelyekben Péni István is fegyvert ragad. Persze azt már korábban is tudtuk, hogy a 24 éves, kétszeres Európa-bajnok sportlövő éremesélyesként érkezik Tokióba, de ami március és június között történt a szakág berkein belül az ő, valamint Sidi Péter főszereplésével, az már egy idő után a közvélemény számára is sok lett. A botrány az indiai világkupán robbant ki, júniusra pedig elértünk odáig, hogy már a rendőrség is nyomoz az ügyben. Bővebben ezt most nem fejtenénk ki, aki szeretné megismerni a korántsem szívderítő eseménysorozat részleteit, az itt elolvashatja.

Térjünk vissza Pénire, akiről azt reméltük, Sidi távollétében felszabadultan tud versenyezni. Először 10 méteres légpuskában szerepelt, akárcsak Pekler Zalán, kettőjüknek vasárnap először túl kellett élniük a kvalifikációt.

Pekler a 44-es, Péni az 50-es lőállást kapta meg a selejtezőre, ahonnan a legjobb nyolc versenyző jutott tovább a fináléba. A lebonyolítás hasonló a légpisztolyéhoz, annyi különbséggel, hogy itt nem 10 a legmagasabb érték, ugyanis vannak tizedesek is a 10-es körön belül. Ezzel magyarázható, hogy a 60 lövésből elért valaha volt legjobb eredmény, azaz a világcsúcs 633,5 pont – ezt Sidi Péter tartja 2013 óta.

A két magyar eltérő sebességgel kezdte a kvalifikációt, Pekler tempósabban, Péni megfontoltabban lőtt.

Átlagban viszont Péni állt jobban, aki az első 10-es sorozata után a 12., Pekler pedig a 28. pozíciót foglalta el. Mindkettőjüknek volt egy 10-nél kevesebbet érő köre, Peklernek pedig a második szériában is becsúszott egy.

15 perc elteltével aztán mindketten megindultak fölfelé az élő, átlagpontot számoló tabellán. Pekler fantasztikusan célzott a harmadik sorozatban, aztán a végére becsúszott egy 9,8, de még így is 104,9 átlagot produkált ebben a 10 lövésben. Ezzel nagyjából egyidőben Péni is befejezte a második szériáját, méghozzá 105,3-as értékkel, fel is jött a döntőt érő 6. helyre. 

Peklernek a negyedik fordulóban volt két gyengébb köre is egymás után (9,6 és 10,0), ami után tartott egy kis szünetet. Majd úgy folytatta, ahogy azelőtt, darált, mintha nem lenne holnap, nála gyorsabban csak a török Ömer Akgun tüzelt, igaz, ő pontosabban is. Eközben Péni a harmadik sorozata végéhez közeledett, pengeélen táncolt a nyolcadik, még finálét érő hely környékén. Pekler ekkor már két szériával előtte járt, de visszacsúszott a 25. pozícióba.

Péni aztán kitűnő, 106,2-es pontszámmal teljesítette a negyedik etapot, ami egyrészt holtversenyben a második legnagyobb érték volt az egész mezőnyben, másrészt felugrott a második helyre az élő tabellán.

Pekler viszont a hatodikra kicsit szétesett, háromszor is 10 alatti kört lőtt, végül 621,1 körrel fejezte be a selejtezőt, időben pedig másodikként a török gépágyú után, aki viszont 629,8-nál állt meg és szinte biztos volt a helye a döntőben.

Közben a kínai Jang Hao-ran szinte végig vezetve az élen fejezte be a kvalifikációt 632,8 körrel (ami olimpiai csúcs), Péni viszont a hatodik szériában megremegett, lőtt egy 9,6-ot, aztán a végén két 10,2-t, amivel visszacsúszott a 7. helyre, és mögötte voltak még olyanok, akik nem végeztek.

629,4 pontot gyűjtött összesen, de nem a saját kezében volt a sorsa.

Rendkívül feszülten teltek az utolsó percek, négyen is veszélyesek voltak rá, de végül kitartott az előnye, és megőrizte hetedik helyét, ezzel ott lesz az olimpiai döntőben!

(Borítókép: Péni István a férfi légpuska 10 méteres versenyszámának selejtezőjében. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Neked Ajánljuk