Óriási meglepetés, Alonso indulhat a pole-t hatalmas előnnyel megszerző Verstappen mellől – ORIGO

rendezés

Legfrissebb fölül

Max Verstappen óriási előnnyel szerezte meg a pole pozíciót a Kanadai Nagydíj időmérőjén. Azonban a nap sztárja nem ő, hanem a második helyet megszerző Fernando Alonso volt. Sergio Pérez összetörte a Red Bullt a Q2-ben.

A harmadik szabadedzéshez hasonlóan a Kanadai Nagydíj időmérője is esős körülmények között kezdődött. Bár az akkori előrejelzések szerint úgy tűnt, hogy a kvalifikáció végére eláll a zuhé, azt semmiképpen sem lehetett tudni, hogy a pálya milyen gyorsan szárad fel. A levegő hőmérséklete 12, az aszfalté 18 fokos volt, amikor a bokszutca kijáratánál zöldre váltott a lámpa.

Bár a Q1 kezdetén úgy nézett ki, hogy az eső elállt, a pálya állapota csak az extrém esőgumik használatát tette lehetővé. Ennek megfelelően mindenki a kék oldalfalú abroncsokon kezdett, és a pálya hamar benépesült.

Az első próbálkozás meglepetésre a két Mercedesnek sikerült a legjobban, George Russell-Lewis Hamilton sorrendben, akik Fernando Alonsót és Max Verstappent előzték meg. Ugyanakkor ez nem nagyon számított, ugyanis a pálya állapota rohamosan javult, ennek megfelelően a a pilóták is jelentősen gyorsultak.

Ami feltűnő volt, hogy Charles Leclerc és Sergio Pérez sem kezdett jól: előbbi a tizennegyedik, utóbbi a tizenhetedik helyen állt 10 perccel a Q1 vége előtt. Igaz, a monacói pilótának csak Cunoda Jukit kellett megvernie, hiszen ők ketten a rajtrács végéről indulnak, utóbbi pedig nem sokkal később feljött a kilencedik pozícióba.

8 és fél perccel a leintés előtt Kevin Magnussen 1:14.893-as idővel állt az élre, de Valtteri Bottas 82 ezreddel őt is felülmúlta. Ezt követően Hamilton minimálisan, Russell pedig nagy különbséggel előzte meg őket, de az utánuk következő Verstappen még hozzá képest is más dimenziót képviselt. Ugyanakkor nem egyedül, hiszen Alonso a címvédő idejét is felülmúlta, Carlos Sainz pedig honfitársánál is 355 ezreddel gyorsabb volt.

5 perccel a vége előtt Alexander Albon, Cunoda, Sebastian Vettel, Lance Stroll és Nicholas Latifi állt kieső helyen. A japán pilóta már nem is tért vissza a pályára, így eldőlt, hogy ő az utolsó, Leclerc pedig a tizenkilencedik helyről indul a futamon. Az Aston Martinok pozíciója mindenképpen meglepetésnek számított, hiszen a harmadik gyakorláson mindkét pilóta jól szerepelt.

Vettel aztán javított, de csak a tizenötödik pozícióba jött fel, Pérez pedig ismét veszélyzónába került. A mexikói pilóta aztán javított, és mivel ezt Albon is megtette, Gasly és Vettel került veszélybe.

Mindez végül nem is változott, így Gasly, Vettel, Stroll, Latifi és az időmérőt idő előtt befejező Cunoda esett ki. A négyszeres világbajnok tapadáshiányra panaszkodott, míg a francia pilótánál az autó bal elejével volt gond. Végül Verstappen 1:32.219-cel zárta az élen a Q1-et, mögötte Alonso és Sainz volt a sorrend.

Ezzel eldőlt, hogy – hacsak nem lesz más büntetés –, Leclerc a tizenkilencedik helyről kezdi meg a versenyt. A monacói pilótát egyébként vizsgálták, mint ahogyan Sainzot is. Előbbi az első feltételezések szerint túl lassan haladhatott, utóbbi Esteban Ocont akadályozhatta, de végül mindketten megúszták a (további) büntetést.

A Q2 elején már többen is feltették az intermediate abroncsokat, egészen pontosan Sainz, Pérez, Albon, az Alpine-ok és a Haasok tették ezt. Mindez a mezőny felét jelentette, ugyanis Leclerc úgy ítélte meg, hogy büntetésének tudatában értelmetlen folytatnia az időmérőt.

Az első próbálkozások során két sárga zászló is borzolta a kedélyeket. Előbb Albon koccant a falnak, de a thai pilóta megúszta minimális sérülésekkel az első szárnyon, és tolatás után visszahajtott a bokszba. Nem sokkal később viszont mindenkinek ezt kellett tennie: Pérez elmérte a 3-as kanyart, és Albonénál nagyobb tempóval találta el a falat. Mivel ő nem tudott visszatérni a pályára, ezért megszakították az időmérőt. Verstappen és Bottas egyébként az utolsó pillanatban kapták meg az információt, de időben reagáltak, így nem kell aggódniuk az esetleges büntetés miatt.

A megszakítás előtt a legtöbben megfutották az első körüket. Ez Alonsónak sikerült a legjobban, aki 1:30.910-zel állt az élre, 547 ezreddel megelőzve Verstappent, és további 446-tal Sainzot. Mögöttük Ocon, Bottas, Russell, Hamilton, Pérez, Albon, Mick Schumacher, Csou Kuan-jü és Magnussen volt a sorrend, míg a McLarenek nem jutottak el mért körig.

Az újraindítás után már egyértelmű volt, hogy az intermediate a helyes választás, és mindenki ezeken az abroncsokon jött vissza. Verstappen 1:27.764-re módosította a legjobb kört, és a második Alonsót is 1,189 ezreddel előzte meg. Ezt követően átmenetileg többen is megelőzték,

de csak addig, amíg ismét körbe nem ért, hogy 1:26.270-nel visszavegye a vezetést Sainz, Alonso és a Mercedesek előtt.  

2 perccel a vége előtt Schumacher, Bottas, a már vissza nem térő Pérez, valamint Norris volt veszélyben, utóbbit hátráltatta, hogy kiesbb probléma adódott az erőforrással, ezért a többieknél később jött vissza. Végül aztán csak két hely elkerüléséért harcoltak, mivel Norris vissza is tért a bokszba.

Végül Bottas és Albon járt pórul, ami azt jelenti, hogy a hetedik helyen végző Csou az első kínai versenyző, aki bejutott a Q3-ba. Ami az elejét illeti, Verstappen brutális fölényt mutatott, hiszen 1,102 másodperccel zárt az egész mezőny előtt. Mögötte viszont Alonso volt a második, így érett a meglepetés.

A Q3 elején még mindig nem száradt fel annyira a pálya, hogy bárki is megpróbálkozzon a slickekkel. Verstappen ott folytatta, ahol a Q2-ben abbahagyta, és 1:22.701-es idővel, 1,111-es előnyben kezdett az élen. Sainz a második helyen nyitott, Alonso pedig csak 37 ezreddel maradt el tőle.

A második próbálkozások során Sainz és Alonso csak közeledtek a nem javító Verstappenre, mögöttük pedig meglepetésre SChumacher állt. Őt Russell, Hamilton, Magnussen, Csou, Ocon és Ricciardo követte. 

Verstappen óriási előnnyel szerezte meg a pole-tForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Rose

Ezt követően mindenki kereket cserélt, és Russell volt az, aki merészet húzott. A brit pilóta ugyanis feltette a lágyakat. ám aztán bebizonyosodott, hogy mindez rossz döntésnek bizonyult. A Mercedes pilótája már a 2-es kanyarban elvesztette az autót, és az autó hátulja neki is koccant a falnak.

Ezután a másik Mercedesszel Hamilton feljött a második helyre, miközben Verstappen megint 1 másodperc fölé növelte előnyét, egészen pontosan 1,271-gyel vezetett 1:21.620-as körének köszönhetően. Itt azonban még nem volt vége: Verstappen 1:21.299-es idővel zárt, és egy ideig úgy tűnt, hogy Sainz lesz a második. Alonso azonban megviccelte honfitársát, és 645 ezredes hátrányban bejött másodiknak. Mögöttük Hamilton, Magnussen, Schumacher, Ocon, Russell, Ricciardo és Csou lett a sorrend.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

GPHírek

21:40

A pénteki száraz körülmények után ma vizes aszfalton kell helytállni

Köszöntjük Olvasóinkat Kanadai Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! Pénteken a száraz pályás edzéseken Max Verstappen volt a leggyorsabb, az FP2 óta tartó szinte folyamatos esőzés miatt azonban a harmadik szabadedzésen teljesen átalakultak a stratégiák. Végül Fernando Alonso az utolsó percekben felrakott átmeneti esőgumikon verhetetlen volt, Charles Leclerc pedig mindössze öt kört töltött a pályán, de egyszer sem ért teljesen körbe.
Az hétvége eddigi történéseit részletesen az alábbi linkekre kattintva olvashatják el:

A SZABADEDZÉSEK TÖRTÉNÉSEI

GPHírek

21:43

Most még esik, de az időmérő végére elállhat

A montreali Notre-Dame-szigeten nem jók az időjárási körülmények helyi idő szerint négy óra előtt: 12 fokos a levegő hőmérséklete, és szemerkél az eső. Ugyanakkor ha hinni lehet a jóslatoknak, az esőzés hamarosan elállhat, és holnap sem tér vissza – igaz, a pályán attól még ugyanúgy állni fog a víz az időmérő alatt.

GPHírek

21:46

Ketten uralták a legutóbbi kanadai szombatokat

2007 óta tizenkét versenyhétvégét rendeztek meg Montrealban: ötször Sebastian Vettel, hatszor Lewis Hamilton indulhatott a pole-ból – egyedül Nico Rosberg tudta megállítani a kettejük uralmát a 2014-es időmérős sikerével.
Előtte, 2006-ban (tizenhat éve!) pedig éppen az a Fernando Alonso rajtolhatott az élről, aki most a harmadik szabadedzésen volt a leggyorsabb.

GPHírek

21:50

Elérhető a folyamatosan frissülő galériánk

A mai nap legjobb képeit ne felejtsék el megtekinteni, az alábbi képre kattintva elérhető galériába folyamatosan kerülnek új képek: 

Kattintásra galéria nyílikForrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Dan Mullan

GPHírek

21:53

Leclerc egy első hely esetén könnyen negatív rekordot állíthat be

Miami óta kirobbanthatatlan az első rajtkockából a monacói, sorozatban négy időmérős sikernél jár – azonban egyszer sem lett első a futamon. Ha a mai elsőség most is sikerül, akkor is csak a rajtrács legvégéről indulhat el a büntetései miatt, a tizedik helyen kívülről pedig még Montrealban sem sikerült soha senkinek győzni.
Márpedig eddig csak Niki Lauda (1974-ben) és Juan Pablo Montoya (2002-ben) voltak azok az F1 történetében, akik sorozatban ötször nyerték meg a kvalifikációt, ám az ötből egyiket sem tudták futamgyőzelemre váltani.

GPHírek

21:56

Az AlphaTauri pilótái felemás érzésekkel kezdik az időmérőt

A csapatfőnök Franz Tost a mai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Pierre Gasly jövőre is az AlphaTaurinál fog versenyezni. A másik pilóta, Cunoda Juki számára ez a hétvége kevésbé jó, ugyanis motorcsere miatt Leclerc-hez hasonlóan a mezőny végéről fog indulni, akárhogy végez az időmérőn.

GPHírek

22:02

Elindult az esős időmérő

Pérez nehezen tudott kikanyarodni a garázsból a vizes aszfalton, mindenki esőgumikon gurult ki a bokszból az esőben. 

GPHírek

22:04

Szörnyűek a látási viszonyok

Óriási vízfüggönyt húz maga mögött mindenki, nehéz kiigazodni, ki kit követ a pályán. Az Alfa Romeóké az első gyors kör, 1:38-as idő a kiindulópont.

GPHírek

22:05

Russell jött jó kört, Verstappent is nagyon veri

747 ezred a különbség a két pilóta között az élen, de folyamatosan változik majd az időeredmény és a sorrend is a későbbiekben.

GPHírek

22:08

Sainz az új első, Leclerc egyelőre szenved

Hiányozhat a monacóinak a harmadik edzés, egyelőre nem tud jó kört menni. Javulnak az ideális ívek, előbb-utóbb valaki az átmeneti esőgumikat is bevállalhatja.

GPHírek

22:10

A Q1 felénél Russell a legígéretesebb

Remekel a Mercedes fiatalja, 1:35 alá ő került be eddig egyedül. Leclerc továbbra is kieső helyen, ami a rajtbüntetése ellenére is érdekes.

GPHírek

22:13

Verstappen sokat javít, az Aston Martinok bajban

1:33,200-at ment a címvédő, ám utána Alonso és Sainz szinte egyszerre vette el tőle az első helyet. Óriási javulást mutat mindenki az esőgumikon is, egyelőre csak Cunoda ment be a bokszba.

GPHírek

22:15

Többen is megjárták a bukóteret

Elfékezések, csúszkálások vannak bőven, de mindenki egyben tartotta eddig az autóját. Négy perccel a vége előtt a Haasok, a Ferrarik és a Mercedesek is sokat léptek előre.

GPHírek

22:17

Az Alpine-ok dobogón, Cunoda lemondott a Q2-ről

Sainz mögött Alonso és Ocon áll jelenleg, míg a biztosan utolsó helyről induló Cunoda 19. és a bokszban ül.

GPHírek

22:18

Esőben is helyreáll a világ rendje?

Verstappen, Sainz, Leclerc az első három sorrendje az utolsó perc megkezdésekor. A két Aston Martin továbbra is kieső helyen, Cunoda, Gasly és Latifi mellett.

GPHírek

22:20

Vettel és Gasly is kiesett a Q1-ben

A két Aston Martin és a két AlphaTauri búcsúzik Latifi mellett. Vettel és Stroll kiesése a szabadedzések alapján komoly meglepetés. Norris volt bajban, de 15.-ként ott van a Q2-ben a brit.

GPHírek

22:23

Vettel teljesen értetlen a történtek miatt

Nagyon ki van akadva a német, nem gondolta volna, hogy kieshetnek. Másnak érezte az autót, mint a gyakorlások alatt, ennek is köszönhető a Q1-es búcsú. Gasly is panaszkodott a bal első kerekére, ott lehetett valami gond.
A Q1 kiesői: 16. Gasly, 17. Vettel, 18. Stroll, 19. Latifi, 20. Cunoda

GPHírek

22:25

Leclerc kiszállt, miután elérte a célját

Az 5. helyen továbbjutott a monacói, és mivel Cunoda kiesett, már biztos, hogy 19.-ként rajtol holnap. Nem kockáztat a Ferrari, így ma már nem láthatjuk Leclerc-t – ki is szállt az autójából, éppen a közönségnek integet.

GPHírek

22:27

Megjelentek az átmeneti esőgumik a Q2 elején

A képek alapján teljesen elállt az eső, így többen is kipróbálják az intermediate-eket. Magnussen, Schumacher, Alonso, Ocon, Sainz és Pérez vállalták be azonnal ezt a keveréket.

GPHírek

22:29

Hamilton is felrakatná már az intermediate-eket

A csapat azt kérte, hogy teljesítsen egy mért kört az esőgumikon, utána megpróbálják a cserét. Az említett hatoson kívül Albon is intermediate-en a pályán.

GPHírek

22:31

Alonso a leggyorsabb, Albon miatt sárga zászló

Az Alpine spanyolja fél másodperccel gyorsabb mindenkinél. A Williams orrkúpja a hatos kanyarban csúszott ki, és hozzá is ért a falhoz, de vissza tudott tolatni a pályára.

GPHírek

22:32

Piros zászló: Pérez a falban

Albonhoz hasonlóan az első szárnyával találta el a falat a mexikói, csak nagyobb tempóval, és be is szorult a Red Bull. 

GPHírek

22:35

Pérez továbbjutó helyen, de számára vége az edzésnek

Kiszáll az autóból a mexikói. Jelenleg nyolcadik helyen áll, de még kilenc perc lesz hátra, és (Leclerc-en kívül) a két McLarennek például nincs még mért ideje.

GPHírek

22:40

Nehezen jön ki a Red Bull a falból

A pályabíróknak nehézséget okoz, hogy kiszabadítsák Pérez autóját, de előbb-utóbb folytatódni fog a Q2. A z első tíz jelenleg Alonso, Verstappen, Sainz, Ocon, Bottas, Russell, Hamilton, Pérez, Albon, Schumacher és Csou – közülük Verstappen és Bottas teljesítette a gyors körét esőgumikon.

GPHírek

22:41

22:43-kor folytatódik az időmérő

Addig azt nézhetjük, ahogy Pérez az erdő szélén sétál vissza a bokszutcába.

GPHírek

22:43

Norris McLarenjét szerelik

Szétkapták az autót a garázsban, lehet, hogy nem fog tudni mért kört teljesíteni a brit a hátralévő kilenc percben.

GPHírek

22:45

Mind a tizenketten az intermediate-en indultak útnak

Pérez, Norris és Leclerc nincs a pályán, a többiek viszont kivétel nélkül az átmeneti esőgumin. Sokat száradt a pálya az elmúlt percekben is, így mindenkitől nagy javulás várható.

GPHírek

22:48

Mindenki hatalmasat javít

Verstappen 1:27,764-es idejétől azonban így is több, mint egy másodperccel elmarad a teljes mezőny. Magnussen a második, de várhatóan csak ideiglenesen.

GPHírek

22:50

Sainz és Verstappen egymást váltja az élen

A versenyben maradt Red Bull és Ferrari célozhatja majd meg az első sort, addig viszont a Q2-ben is fölényesen verik a többieket – ők már 1:27 alatt járnak.

GPHírek

22:52

Az nevethet, aki utoljára kezdi meg a körét

Gyakorlatilag kivétel nélkül mindenki javít a korábbi idejein. Norris is kijött, egy perc van hátra, Verstappen és Russell áll most az élen.

GPHírek

22:53

Két kieső hely elkerüléséért küzdenek

Norris visszatért a bokszba, így Pérez és Leclerc mellett biztos kieső. De ki lesz a másik kettő, aki nem jut a Q3-ba?

GPHírek

22:54

Albon és Bottas lett a “szerencsés”

Ricciardo és Ocon volt nagy veszélyben, ám mindketten javítottak a végén, így Bottas és Albon lett a 11. és a 12.

GPHírek

22:56

Verstappen mögé Alonso jött fel

Hihetetlen, amit a kétszeres világbajnok nyújt Kanadában, akár az első sor sem elképzelhetetlen számára.
Verstappen, Alonso, Russell, Sainz, Hamilton, Schumacher, Csou, Ocon, Magnussen és Ricciardo lett a Q2 továbbjutóinak a sorrendje.

GPHírek

22:59

Az FP3 kihagyása ellenére óriási a holland fölénye

Negyven perc után gurult ki Verstappen a harmadik szabadedzésen, ám semmi nem látszik abból, hogy a többiek többet gyakorolhattak a nedves körülmények között. 1,102 másodperccel verte meg Alonsót a Q2 végén, komoly meglepetés lenne, ha nem az övé a pole.

GPHírek

23:01

Először kezdi meg kínai pilóta a Q3-at

A sportág első kínai versenyzője, Csou Kuan-jü először jutott ugyanis a harmadik szakaszba. Mind a tíz pilóta intermediate-en, a slickeket tehát még senki nem vállalja be.

GPHírek

23:04

Sainz követi Verstappent az első körök után

1,111 másodperc a különbség kettejük között, mögöttük Alonso, Russell és Hamilton az első öt sorrendje jelenleg.

GPHírek

23:07

Schumacher remekel, Ricciardo csúszkál

Egy pillanatra a második helyre jött fel a német, jelenleg a negyedik, miután Sainz és Alonso is visszaelőzte. A McLaren ausztrálja egyelőre tizedik, miután belehibázott a gyors körébe.

GPHírek

23:08

Russell lágyakon próbálkozik

Ötödik helyen áll a Mercedes pilótája, és úgy érzik, nincs veszítenivalójuk. Négy perc van, úgyhogy ha beválik, a többiek is talán még reagálhatnak rá.

GPHírek

23:10

Magnussen 3., Russell egyelőre lassú

Elképesztő kört teljesített a dán, és jelenleg dobogós helyen áll. A szektoridők alapján nem jött be a Mercedes húzása, ráadásul a pályáról is kicsúszott a kettes kanyarban a brit.

GPHírek

23:13

Az utolsó körök előtt Hamilton a második

Verstappentől ugyan 1,273 másodperccel elmaradt, de Sainzot és Magnussent is megelőzte a brit.

GPHírek

23:14

Verstappen javított, de anélkül is övé a pole

1:21,299-re javította a győztes időt, Sainz pedig hiába jött jól a pálya elején, nem tudja megközelíteni sem, a második hely viszont úgy tűnik, az övé.

GPHírek

23:15

Alonsóé a meglepetés, Verstappen mellől indulhat!

Mégsem Sainzé lett a második hely, Alonso egy remek körrel elhappolta előle. Sainz és Hamilton a második, Magnussen és Schumacher a harmadik(!), Ocon és Russell a negyedik, Ricciardo és Csou az ötödik sorból indulhat majd.

GPHírek

23:18

Izgalmas futam elé nézünk holnap

Alonso második helye és a Haas harmadik sora óriási szenzáció, holnap pedig értékes pontokra válthatják ezeket a helyezéseket. Pérez 13., Leclerc 19., úgyhogy komoly esély van meglepetés dobogós(ok)ra. Verstappen uralta azonban az eddigi két napot, ám a legfontosabb még hátra van.

Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval azonnal, az értékelésekkel pedig hamarosan, illetve reggel jelentkezünk. Jó éjszakát kívánunk!

Még több bejegyzés

Neked Ajánljuk