Női kézi BL: Ferencváros–Vipers – NSO – Nemzeti Sport

A Ferencváros női kézilabdacsapata a norvég Vipers gárdájával találkozott a női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában. Az FTC végig koncentrált, jó játékkal és hatékony védekezéssel szinte végig vezetve szerezte meg a két pontot.


Hirdetés

Háfra Noémi heteseket harcolt ki, gólokat lőtt (fotó: Dömötör Csaba)

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
13. FORDULÓ
A-CSOPORT

FTC-Rail Cargo Hungaria–Vipers Kristiansand (norvég) 30–28 (14–11) 

ÖSSZEFOGLALÓ

„Ha hátrafelé tekintünk, akkor szerintem mi vagyunk kedvezőtlenebb helyzetben, mert a Vipers a bajnoki meccseken kívül nem nagyon játszott, mi viszont elég komoly sorozatban vagyunk” – mondta a meccs előtt Elek Gábor, az FTC vezetőedzője. Szavaival nem lehet vitatkozni, hiszen a zöld-fehérek az elmúlt hetekben négy BL-mérkőzést játszottak (és még fognak a jövő héten is kettőt), abból hármat kilenc napon belül, szerdán pedig legnagyobb hazai riválisukkal, a Győri ETO-val is összecsaptak a bajnokságban. Most pedig következett az Elek Gyula Arénában a Vipers elleni dupla csata első felvonása.

Ahogy az ETO ellen, úgy Bíró Blankára és Csiszár-Szekeres Klárára ezúttal sem számíthatott Elek Gábor – utóbbi játékos jó darabig nem is lesz még bevethető állapotban -, így ismét nagy kérdés volt, hogyan működik majd nélkülük a Ferencváros védekezése.

Az első öt perc védőmunkáját látva végigfutott az ember fejében, hogy ha a folytatásban is ilyen jól teszi a dolgát a hátsó alakzat, akkor ebből a meccsből még akár egy bravúros győzelem is kisülhet. Merthogy a Vipers veretlenül érkezett Budapestre… A norvégok az első negyedóra végén 8–5-re vezettek, Elek Gábor időkérése után azonban rendezte a sorait a hazai csapat, hamar egyenlített, majd a félidő hajrájában nyolc percen át nem kapott gólt, és háromgólos fórt alakított ki a szünetre (14–11).

Szokták mondani, hogy a jó kapusteljesítmény és a védőfal jó munkája együtt jár, a találkozó első félidejében iskolapéldáját láthattuk ennek a tézisnek. A szünet után ritmust váltottak, érkezett a kapuba Katrina Lunde, de Háfra Noémi góljaira és kiharcolt heteseire felülve őrizte előnyét a Fradi.

A Vipers a játékrész közepén feljött egy gólra, ám amikor a legnagyobb szükség volt rá, a ferencvárosi védekezés ismét feljavult – Tóth Nikolett remekül szállt be a meccsbe -, és a győri rangadóval ellentétben a támadójáték sem „fogyott el”. Lunde nem is végig védte a második félidőt, a hajrára visszaállt a vendégek kapujába Evelina Eriksson. Az 53. percben már öt góllal ment az FTC (28–23), ezek után a kettős emberelőnyt kapó Vipers még ráijesztett a magyar csapatra, de az ezúttal kevesebb szerepet kapó és nem is annyira hatékony Emily Bölk második találatával 30–27-nél eldőlt a meccs. A vége 30–28.

Elek Gábor büszke lehet lányaira, akik nagy szívvel, igazi csapatként nyerték meg a meccset – majd úgy is ünnepelték a győzelmet.

Kérdés, a Ferencváros képes lesz-e három napon belül kétszer is ilyen teljesítményre, mert az biztos, hogy a Vipers játékosait hétfőn fűti majd a bizonyítási vágy…

A-CSOPORT
 1. Rosztov-Don (orosz) 10 7 1 2 271–251 +20  15
 2. Metz Handball (francia) 11 7 4 321–307 +14  14
 3. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 12 7 5 331–326 +5  14
 4. CSM Bucuresti (román) 11 6 1 4 289–284 +5  13
 5. Vipers Kristiansand (norvég) 8 5 2 1 231–215 +16  12
 6. Team Esbjerg (dán) 12 3 2 7 327–322 +5  8
 7. Krim Ljubljana (szlovén) 12 2 3 7 295–328 –33  7
 8. Bietigheim (német) 10 1 1 8 264–296 –32  3

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

60. perc: Vége a meccsnek, a Ferencváros nagy győzelmet aratott az eddig veretlen Vipers ellen! 30–28
60. perc: Janurik
remek védése már a győzelmet hozhatja meg.
59. perc: Megint passzívig játszott a Fradi, Bölk fejbe találta Yttereng.
59. perc: Reistad
pillanatok alatt gólt szerzett, nem hiányzott. 30–28
58. perc: Norvég időkérés.
58. perc: Bölk
a legjobbkor lőtte meg az első gólját egy szép átlövéssel. 30–27 
57. perc:
Passzívig támadott az FTC, majd labdaeladás után Jonassen fürge megindulás után lőtt ziccergólt. 29–27
56. perc:
Belemenés Kovacsicsnál, Mörk nagy labdát kapott, és be is lőtte a jobb alsóba. 29–26
56. perc: Jonassen
kapott jó passzt a bal szélen, és biztosan belőtte a ziccert. 29–25
55. perc:
Kettős hátrányban támadott az FTC, és Schatzl kiválóan belőtte a bal szélről. 29–24 
54. perc: Mártont
küldték ki két percre, ráadásul hetest is kapott a Vipers. A hetest Sulland bepattintotta. 28–24
54. perc: Bölköt
küldték ki, mert ráragadt a mezére a labda…, és úgy ítélték meg, hogy nem engedte el a labdát.
54. perc: Kapkodnak a norvégok, Behnke ellopta a labdát.
53. perc: Emily Bölk nyakán egy védővel pattintott a bal felsőbe. 28–23
53. perc: Tóth
remekül találta ki a passz útját, és megszerezte a labdát.
52. perc: Márton nagyszerű labdaszerzése után nem sietett a támadással a Ferencváros, de egy eladott labda a Vipers segítségére sietett.
51. perc: Időt kért a Vipers.
51. perc: Passzívig játszott az FTC, Tóth lövését kivédte Lunde.
50. perc: Arntzennél
lépéshibát fújtak, ezt nem bánta senki… 
50. perc: Stolle kapott kétperces büntetést.
50. perc: Kovacsics fantasztikus cselezés után lőtt ügyes gólt. 27–23
49. perc:
Hetest kapott a Vipers, Sulland a kapu bal oldalába lőtt. 26–23
48. perc: Kovácsra
jött ki a figura, ő pedig a bal szélről nagyon bevágta. 26–22
48. perc: Mörk
lövését védte Janurik.
47. perc: Tóth
labdát lopott, de inkább nem indult gyorsan a Fradi. Lépéshiba miatt viszont jöhettek a norvégok.
46. perc: Reistad a lécet találta el, a másik oldalon Behnke harcolt ki hetest. A hetest Klujber biztosan vágta a kapu közepébe. 25–22
45. perc: Márton
kapta a labdát a bal szélen, és a bal fölsőbe lőtt. 24–22
44. perc: Aune
egyszerűen nem tud hibázni. Ezúttal a jobb felsőbe lőtt. 23–22
44. perc: Behnke
küzdött ki hetest és emberelőnyt. A hetest Klujber belőtte. 23–21
43. perc: Kovacsicsnál
fújtak belemenést, pedig nem volt az, Mörk pedig az üres kapuba emelt. 22–21
43. perc:
Emberelőnybe került a Vipers, és Aune pillanatok alatt belőtte a jobb szélről. 22–20
42. perc: Behnke
kapott jó labdát, befordult és belőtte. 22–19
41. perc:
Szinte azonnal gólt lőttek a norvégok, Jonassen lőtte be a bal szélről. 21–19
41. perc:
Türelmes játék végén Tóth remekül húzott a kapuba. 21–18
40. perc: Arntzen
indult meg ellenállhatatlanul, csak hetes árán lehetett megállítani. A hetest Sulland belőtte. 20–18
40. perc: Tóth Nikolett
szerzett szép gólt betörésből. 20–17
39. perc: Artzen
irgalmatlanul nagy gólt lőtt a szaggatottról a bal fölsőbe. 19–17
38. perc: Kisfaludy
harcolt ki hetest, amelyet Malestein kihagyott, pontosabban Lunde védett.
38. perc: Yttereng fordult be, és lőtt biztos gólt. 19–16
37. perc: Kovács
kapott labdát a jobb szélen, beugrott, és szép gólt szerzett. 19–15
37. perc: Arntzen
óriási gólt lőtt a jobb alsóba. 18–15
36. perc: Háfra
kiharcolt egy hetest és egy kiállítást is. A hetest Malestein belőtte. 18–14
35. perc: Klujber
kiment két percre, ráadásul hetest kapott a Vipers. A hetest Sulland belőtte. 17–14
34. perc:
Rossz passz a Vipersnél. A másik oldalon Háfra belement.
34. perc: Janurik védte Reistad ziccerét, a másik oldalon Háfra szép csel után lőtt a jobb alsóba. 17–13
33. perc:
Újabb Háfra-akció, újabb hetes. Ezt is Klujber lőtte, és ezúttal is betalált. 16–13
32. perc:
Ügyetlenkedett a Fradi, Mörk gyorsan indult, és a jobb felsőbe lőtt. 15–13
32. perc: Reistad
egyéni akció végén lőtt a hálóba. 15–12
31. perc: Háfra
harcolt ki betörés után hetest, amelyet Klujber belőtt. 15–11
31. perc: Elkezdődött a második félidő.
 

ELSŐ FÉLIDŐ

30. perc: Vége az első félidőnek, ez eddig jó. 14–11
30. perc:
Megint Janurik védett, jött előre a Ferencváros, és Kisfaludy szinte az utolsó pillanatban lőtt beállóból a bal alsóba. 14–11
29. perc: Szucsánszki
érkezett nagy lendülettel, és a bal alsóba lőtt. 13–11
29. perc:
Ej, Aune kínaiból szerzett szép gólt… 12–11
28. perc: Háfra
derék mellől eresztette el, és ezt nem tudta védeni a norvég kapus. 12–10
27. perc: Tomac
lövése nem volt erős, Janurik kivédte.
26. perc: Egymás után rontottak a csapatok, ezt végül a Fradi elégelte meg, és Háfra révén szép góllal átvette a vezetést. 11–10 
25. perc:
Újabb kiváló Janurik-védés után támadó szabálytalanságot fújtak Kisfaludynál.
23. perc: Sulland
lövését fogta Janurik, Háfra lövése azonban gyengére sikeredett a gyors akció végén.
22. perc: Aune nem találta el a kaput, jöhetett az FTC. Klujber lövését blokkolták, de maradt a labda a zöld-fehéreknél. Klujber újra próbálkozott, betört, és belőtte. 10–10
21. perc: Márton
nézte meg jól, hogy hová dobja a labdát, megtalálta a kapu közepét. 9–10
20. perc:
Rontott ferencvárosi támadás után hosszan támadtak a norvégok, Aune magára maradt, és be is dobta a jobb szélről. 8–10
20. perc:
Hetest kaptak a norvégok, Sulland a jobb felsőbe lőtt. 8–9
19. perc: Norvég időkérés.
19. perc:
Megint sikerült megjátszani Kovács Anettet, aki ezúttal is pontosan célzott. 8–8
18. perc: Mörk
lövését szedte ki a bal fölsőből Janurik.
17. perc: Aune
lövését védte Janurik, a másik oldalon Klujber látta meg a bal fölsőt, és be is vágta. 7–8
17. perc: Schatzlt
küldték ki két percre, ennyit az emberelőnyről…
16. perc: Kovács Anett használta ki gyorsan az előnyt, a jobb szélről pattintott a kapu közepébe. 6–8
16. perc:
Emberelőnybe került az FTC, Yttereng rántotta le Bölköt.
15. perc: Ferencvárosi időkérés.
15. perc: Klujber
lövését védte a kapus, gyorsan indult a Vipers, és Andersen belőtte. 5–8
14. perc: Yttereng
maradt egyedül, és a jobb kapufa segítségével lőtt gólt. 5–7
13. perc: Klujber
gyors indítás után szépen lőtt a bal fölsőbe. 5–6
13. perc: Kovács Anett
próbálkozott a jobb szélről, de nem sikerült neki, Reistad viszont nagyon bevarrta. 4–6
12. perc:
Maradt a labda a norvégoknál, Janurik védett egy újabbat, de ez sem volt elég, mert utána Aune csak belőtte a rövidbe a jobb szélről. 4–5
11. perc:
Heteshez jutott a Vipers, amelyet Mörk a bal alsóra lőtt, Jaurik viszont kivédte!
11. perc: Egyenlő! Schatzl a jobb szélről a rövidbe pattintott. 4–4
10. perc:
Vezet a Vipers, mert Aune a jobb szélről használta ki az emberelőnyt. 3–4
10. perc: Malesteint
küldték ki két percre.
10. perc: Bölk lövése megint mellé szállt, pedig ott tátongott a bal alsó.
8. perc: Rontottak a norvégok, de rontott Malestein is, ennek az lett a vége, hogy Mörk könnyű helyzetből szerezhetett gólt. 3–3
8. perc: Kovacsics
vitte be kissé jobbról, és szépen lőtt a jobb felsőbe. 3–2
7. perc:
Sokáig támadtak a norvégok, Arntzen lövése a blokkról ment mellé. Folytatták az akciót, Aune a jobb szélről pattintotta be. 2–2
5. perc:
Újabb elrontott norvég támadás után Schatzl lövése lett a kapus zsákmánya.
5. perc: Megint Behnke szerzett gólt, szépen kapta Kovacsicstól, és be is lőtte. 2–1
4. perc:
Dadog a labda, Mörk hibázott a norvégok támadása közben.
4. perc: Kovacsics labdát szerzett, Klujber pedig belemenéssel mutatta meg magát.
3. perc: Reistad eresztette el talpról, és ezt már Janurik sem tudta védeni. 1–1
2. perc:
A másik oldalon Janurik védett nagyot, csakhogy az FTC támadása Bölk rossz lövésével végződött.
2. perc: Behnke kapott remek labdát Kovacsicstól, és beállóból bevágta. 1–0
1. perc: A norvégok kezdték a találkozót, mindjárt meg is próbálkoztak Andersen révén egy ejtéssel a bal szélről, de Janurik védett.
1. perc: Elkezdődött a találkozó, az FTC zöld-feketében, a Vipers fehér-feketében játszik.

ELŐZMÉNYEK

„Ha hátrafelé tekintünk, akkor szerintem mi vagyunk kedvezőtlenebb helyzetben, mert a Vipers a bajnoki meccseken kívül nem nagyon játszott, mi viszont elég komoly sorozatban vagyunk. Biztosan frissebbek lesznek, a norvégok fizikai állapota ráadásul mindig nagyon jó” – nyilatkozta a szakember pénteken az M1-en.

A Vipers a koronavírus-járvány miatt Norvégiában érvényben lévő korlátozások miatt nem játszhatja otthon a hazai BL-mérkőzéseit, ezért lép pályára két nap alatt kétszer Budapesten. Szombaton 16 órától a 13. fordulóban esedékes meccsre kerül sor, hétfőn 17.30-tól pedig a második körből elhalasztott találkozót pótolják a csapatok.

A Ferencváros idén már négy BL-meccset és öt bajnokit – közte szerdán a Győr ellen 33–27-re elveszített rangadót – játszott, a Vipers viszont csak három BL-mérkőzésen és egy bajnokin lépett pályára.

Elek Gábor emlékeztetett, hogy csapata a legutóbbi két, magas szintű mérkőzésén – a Győr és a francia Metz ellen – elrontotta a végjátékot.

„Semmivel nem lesz kisebb feladat a Vipers elleni, sőt, azt gondolom, nagyobb, úgyhogy mindenképpen jobban kell játszanunk. Csak az első mérkőzésre összpontosítunk, és annak a tapasztalatait megpróbáljuk nagyon gyorsan leszűrni” – nyilatkozta Elek, aki hozzátette, ugyanazzal a kerettel lépnek pályára, mint Győrben, vagyis Bíró Blanka és Csiszár-Szekeres Klára játékára a norvégok ellen sem számíthat.

A Vipers szerdán egy góllal nyert Metzben, az FTC elleni duplázás után Érden megmérkőzik az orosz Rosztov-Donnal, majd a szlovén Krim Mercator Ljubljana vendége lesz, és a jövő vasárnapi határidőig további három csoportmeccset kellene lejátszania.

Elek Gábor szerint egyértelmű, hogy ha a norvégok előre tekintenek, akkor be kell osztaniuk az energiájukat a Ferencváros elleni meccseken.

Katrine Lunde, a Győr korábbi, a Vipers jelenlegi kapusa – szintén az M1-nek nyilatkozva – úgy fogalmazott, az FTC gyors kézilabdát játszik, remek átlövői vannak, és a szélekről is veszélyes, ezért szoros mérkőzésekre számít.

Az olimpiai bajnok, világbajnok és Európa-bajnok játékos hozzátette, nagyon nehéz dolguk van, hiszen a sok utazás és a sok mérkőzés miatt sok időt kell távol tölteniük az otthonuktól, de csak így tudják lejátszani a mérkőzéseiket. Leszögezte, a körülmények ellenére igyekeznek minden meccsen a tudásuk legjavát nyújtani. Reményei szerint további sérülések nem nehezítik meg még jobban a dolgukat, hiszen szerdán a jobbátlövő Silje Waade súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett

Neked Ajánljuk