Németh Krisztián hazatér, az NB I-ben folytatja – Index.hu

A közlemény megjegyzi, a 32 éves támadó a válogatottban és több külföldi bajnokságban is bizonyított már karrierje során.

A klub 2022. június 30-ig szerződtette a 37-szeres válogatott Németh Krisztiánt, aki korábban az MTK-ban, a görög AEK Athénban, a holland Waalwijkban és Rodában, az amerikai Sporting Kansasben is bizonyított, legutóbb pedig a tengerentúli Columbus Crew játékosa volt.

Az utóbbi hónapokban nem volt csapata, így szabadon igazolhatóvá vált a piacon, a Loki pedig lecsapott rá.

Tőzsér Dániel sportigazgató elmondta, hogy a megállapodás mindkét fél számára rendkívül előnyös. „Németh Krisztián személyében egy olyan játékosról van szó, akinek eddigi karrierje megkérdőjelezhetetlenül sikeres volt, biztos vagyok abban, hogy segíteni tudja a DVSC-t, amely lehetőséget biztosít számára, hogy újra felépítse magát.

Ez a kontraktus kétséget kizáróan amolyan win-win szituáció, amellyel mindkét fél jól járhat. Megfelelő ajánlat esetén nem állunk majd annak az útjába, hogy Krisztián további álmai valóra váljanak, de addig is természetesen csak a Loki sikere lebeg a szeme előtt”

– mondta Tőzsér Dániel.

Németh Krisztián tagja volt a 2016-os Eb-nyolcaddöntős magyar válogatottnak, görög és amerikai bajnoknak, valamint magyar bajnoki ezüstérmesnek vallhatja magát, az MLS-ben pedig 2015-ben ő lőtte a szezon gólját.

(Borítókép: dvsc.hu)

Neked Ajánljuk