„Nem változtam” – Cristiano Ronaldo reagált arra, hogy kikerült a Manchester United keretéből – Rangadó

Nem maradt következmény nélkül, hogy Cristiano Ronaldo nem akart beállni a hajrában csereként és idő előtt az öltözőbe ment a Manchester United és a Tottenham rangadóján. Sőt, a hírek szerint mire a csapat beért az öltözőbe, a portugál támadó addigra már a stadiont is elhagyta. A csapat menedzsere, Erik ten Hag akkor még nem akarta kommentálni a történéseket, később azonban közölték, hogy Ronaldo nem lesz keretben a Chelsea elleni bajnokin.

Az ötszörös aranylabdás később az Instagramon szenvedélyes üzenetben szögezte le: ő mindig is tisztelt mindenkit, legyen szó csapattársról, edzőről, ellenfélről.

Ez nem változott. Én sem változtam. Ugyanaz az ember és profi vagyok, mint az elmúlt húsz évben, a tisztelet pedig mindig is fontos szerepet játszott a döntéseimben

– írta Ronaldo, aki azzal folytatta, hogy fiatalon mindig az idősebb játékosoktól tanult, később pedig ő maga próbált példát mutatni.

Ez sajnos nem mindig sikerül, a pillanat hevében olykor elöntenek az érzelmek.

Írását azzal zárta, hogy most az edzésekre koncentrál és mindenben támogatja csapattársait. Nem opció számára, hogy enged a nyomásnak, mert a Manchester Unitednél össze kell tartani.

A 37 éves Ronaldo a szezonban 12 mérkőzésen lépett pályára, de hatszor is csak csereként. 691 játékperc alatt két gólja és egy gólpassza van.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.


Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Neked Ajánljuk