NB I: Az ember elérzékenyül egy ilyen pillanatban – Kanta József – – Nemzeti Sport

Kanta József 2004. augusztus 7-én góllal mutatkozott be az MTK csapatában az NB I-ben, a Hidegkuti Nándor Stadionban játszott, Matáv FC Sopron elleni bajnokin. 2021. április 29-én a Mol Fehérvár ellen játszotta le utolsó hazai mérkőzését kék-fehér színekben. Tizenkilenc percet töltött a pályán, nem véletlenül.  


Hirdetés

„A 19-es mezszámom elkísért az egész pályafutásomon, úgyhogy arról tudtam, hogy le fognak cserélni a 19. percben – mondta Kanta József, az MTK Budapest 37 éves csapatkapitánya az NSO Tv-nek a mérkőzés után. – Másról azonban nem, nagy volt a titkolózás. Borzasztó jól esett, az ember azért elérzékenyül egy ilyen pillanatban. Szép is lenne, hogyha nem! Nagyon sok üzenet érkezett már a meccs előtt is, eszméletlen mennyiségű szeretetet kaptam az elmúlt napokban. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy itt volt a családom, az édesanyám, a testvérem, a feleségem. Sajnos édesapám ezt már nem láthatta, hiszen nincs köztünk, ő is eszembe jutott, amikor lejöttem a pályáról. Egy szónak is száz a vége: köszönök mindent!”

Videónkban felidézte az első NB I-es mérkőzését, elmondta, mit tart a legnagyobb sikernek, amit a klubbal ért el, továbbá arról is beszélt, hogy továbbra is az MTK sikereiért fog dolgozni, csak már nem a pályán.  

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3 (0–1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Erdős
Gólszerző: Tiago (89.), ill. Nikolics (18.), Zivzivadze (75.), Houri (82.)

Kiállítva: Herrera (65.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 32. FORDULÓ
  HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK
DVTK–Újpest FC 0–0 MiskolcDVTK Stadion Andó-Szabó Sándor
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Erdős József
ÁPRILIS 30., PÉNTEK
20.00: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) Paks, Paksi FC Stadion  
MÁJUS 1., SZOMBAT
17.00: ZTE FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport+) Zalaegerszeg, ZTE Aréna  
19.30: Ferencvárosi TC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+) BudapestGroupama Aréna  
MÁJUS 2., VASÁRNAP
17.00: Budafoki MTE–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport+) Budapest, Budafoki MTE Sporttelep  
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 31 21 9   1 65–20 +45 72
  2. Puskás Akadémia 31 17 4 10 45–38   +7 55
  3. Mol Fehérvár 32 15 8   9 64–38 +26 53
  4. Paksi FC 31 13 8 10 71–57 +14 47
  5. MTK Budapest 32 11 9 12 43–44   –1 42
  6. Kisvárda 31 11 9 11 25–35 –10 42
  7. Újpest FC 32 11 6 15 41–63 –22 39
  8. Mezőkövesd 31 10 9 12 34–43   –9 39
  9. Zalaegerszegi TE 31 10
Neked Ajánljuk