NB I: a DVTK menesztette Feczkó Tamást – hivatalos – NSO – Nemzeti Sport

A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, felbontotta Feczkó Tamás vezetőedző szerződését.

Már nem Feczkó Tamás a DVTK vezetőedzője (Fotó: Szabó Miklós)


Hirdetés

A Balmazújváros és az MTK korábbi trénere 2019 szeptemberében lett a DVTK vezetőedzője. A borsodi együttes Feczkóval a kispadon 39 NB I-es mérkőzéséből csak tizenhármat nyert meg, húsz alkalommal vereséget szenvedett.

A 2019–2020-as idényben a kilencedik helyen végzett a DVTK, a mostani bajnokságban tizenkét találkozó után a kiesést jelentő, tizenegyedik helyen áll a gárda – igaz, hátránya csupán négy pont a nyolcadik Zalaegerszegi TE-vel szemben.

A miskolci csapatn november eleje óta hat élvonalbeli meccséből csak egyszer szerzett pontot: amikor az Újpest FC nem állt ki, így játék nélkül a DVTK-é lett a három pont.

A mostani NB I-es évadban ez a negyedik edzőváltás: a Paks, a Mezőkövesd és a Budapest Honvéd váltott korábban – utóbbi két nappal ezelőtt.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNYBEN
2020. december 8. DVTK Feczkó Tamás helyett ?
2020. december 7.
Bp. Honvéd
Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. november 11.
Mezőkövesd
Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. szeptember 22. Paks Osztermájer Gábor helyett Bognár György
2020. július 12.
ZTE
Márton Gábor helyett Boér Gábor
2020. július 8.
Fehérvár Joan Carrillo helyett Márton Gábor
2020. július 8. Kisvárda
Bódog Tamás helyett Supka Attila
2020. július 1.
Honvéd
Pisont István helyett Bódog Tamás
A dátumok az új edző kinevezésének napját jelölik. Dőlt betűvel a bajnokság kezdete előtti edzőváltások.
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 11 9 2 24–  5 +19 29
  2. Mol Fehérvár 12 6 4 2 27–15 +12 22
  3. Paksi FC 13 6 3 4 24–20   +4 21
  4. Kisvárda 12 6 3 3 16–14   +2 21
  5. Puskás Akadémia 13 6 1 6 17–21   –4 19
  6. MTK Budapest 13 5 4 4 20–18   +2 19
  7. Budafoki MTE 11 4 3 4 14–17   –3 15
  8. Zalaegerszegi TE 12 4 2 6 21–22   –1 14
  9. Újpest FC 12 3 3 6 13–26 –13 12
10. Mezőkövesd 13 3 2 8 10–19   –9 11
11. Diósgyőri VTK 12 3 1 8 16–22   –6 10
12. Budapest Honvéd 12 2 4 6 16–19   –3 10
Neked Ajánljuk