„Monspart Saroltában mindannyian hittünk” – sporttársak emlékeznek – Nemzeti Sport

Mint beszámoltunk róla, 76 éves korában elhunyt Monspart Sarolta, világbajnok tájékozódási futó, a Nemzet Sportolója. A Nemzeti Sport megkeresésére sporttársak emlékeznek rá. 

Monspart Sarolta (1944–2021) (Fotó: Tumbász Hédi)

OLÁH Katalin, kétszeres világbajnok tájfutó:

„Hogy mi jut eszembe elsőként Saciról? Az, hogy pótolhatatlan. Olyan egyénisége, jelensége volt a magyar sportéletnek, hogy a hiánya mindig érezhető lesz. Neki köszönhetem, hogy világbajnok lett belőlem, hiszen szövetségi kapitányként ő hívott meg először a válogatott keretbe. Ez egy tizennégy esztendős nyíregyházi lánynak maga volt a csoda, és a nagy lehetőség, hiszen edzőtáborokba, versenyekre járhattam a nagyokkal. Hatalmas példakép volt mindannyiunk számára, és nemcsak aktív pályafutásom alatt, hanem később is. Mindig csodálattal szemléltem azt a tüzet, amellyel a magyar sportéletben tevékenykedett, ahogy a futómozgalomért dolgozott vagy éppen a nők sportjáért tett. Legutóbb tavaly áprilisban beszéltem vele telefonon, amikor beválasztották a Nemzet Sportolói közé. Már akkor javában küzdött a betegségével, de ez a döntés annyira feldobta, olyan sok erőt adott neki. És én a lelkem mélyén azt kívántam: szeretném, ha sokáig élvezhetné ezt.”

Oláh Katalin (Fotó: NS-archív)

Dr. KAMUTI Jenő, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, a Nemzet Sportolója:

„Nehéz megszólalnom… Saci hatalmas küzdő volt, aki mindig becsülettel, a fair play szellemében harcolt, noha a sportága rejtett magában buktatókat, és hosszan küzdött a betegséggel is. Mindvégig példa maradt, és nemcsak a nemzetközi és a hazai tájfutók közösségében, de mindannyiunk előtt is. Jó szívű, jó humorú ember, aki képes volt magán is nevetni. Vérbeli társasági ember, valódi egyéniség volt, aki bátran kiállt a véleménye mellett. Az első sportoló, akit nem olimpiai sportág képviselőjeként tüntettek ki a Nemzet Sportolója címmel, abszolút megérdemelten; példaképe volt az ötkarikás eszmének, egész életét végigkísérte a mások segítése, miként küldetése volt a természet szeretetének és a sportolás fontosságának széles körben való népszerűsítése is. Hatalmas szolgálatot tett a hazának – valamennyien büszkék lehetünk rá.”

Kamuti Jenő (Fotó: mob.hu)

MAGYAR Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Tornaszövetség elnöke:

„Megdöbbentem a halálhíren. Monspart Sarolta csodálatos ember volt – igazi megszállott, akiben hittünk mindannyian, mert elültette bennünk a sport szeretetét, a küzdelmet. Élete során rengeteget dolgozott, két sportágban is a világ legjobbjai közé tartozott. Felnéztem rá mindig, halálával nagy veszteség érte a Nemzet Sportolóit, a sportéletet.”

Magyar Zoltán (Fotó: MTI)


SZABÓ Tünde, sportért felelős államtitkár, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszó:

„Személyesen is ismerhettem, egész életében a sport fontosságát hangsúlyozta, és a mozgást, az aktív életmódot népszerűsítette. A Nemzet Sportolója olyan kitüntető cím Magyarországon, amellyel megbecsülésünket és hálánkat tudjuk kifejezni olyan sportoló nagyságaink előtt, akik nemcsak pályafutásukkal, hanem azt követően is meghatározó szerepet töltöttek be a magyar sport életében” – fogalmazott az M1 aktuális csatornának Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki Monspart Sarolta eredményeit méltatva kiemelte, a Nemzet Sportolója minden kritériumának megfelelt.

„Neki köszönhetően több százezren kezdtek el sportolni. Halálával az egész egyetemes magyar sport és egész Magyarország szegényebb lett”.

Szabó Tünde (Fotó: Török Attila, archív)
Neked Ajánljuk