Michelisz nyert, karnyújtásnyira a WTCR-elsőségtől Portugáliában – Index

Egy éve óriási baleset jött a WTCR portugáliai hétvégéjének első futamán, az élen haladó két Volkswagen akadt össze, tömegbalesetet okozva maguk mögött. A balesetbe belekerült Michelisz Norbert is, eltört a csuklója, kocsijában pedig megsérült a bukókeret, így remek szombati eredményektől esett el. 2019-ben már nem bízott semmit a véletlenre a magyar túraautós, megszerezte a pole-t az első futamra, nehogy valaki előtte balesetet okozhasson.

A tökéletes tervhez persze kellett az is, hogy a csapattárs Augusto Farfus mellől indulva jól kapja el a rajtot – ezt már láthattuk tőle egy fordulóval korábban, a Nürburgringen, ahol álomrajttal nyerte első futamát a szezonban. Vila Realban ezt ismételte meg, amikor gond nélkül tartotta meg vezető helyét a rajtnál.

Az indulás előtt hat pilóta került hátrébb az időmérőhöz képest motorcsere, időmérős törölt kör és egyéb büntetés miatt, köztük a Hondát vezető Tassi Attila is, aki motorcsere miatt a 22. helyről kezdhetett csak.

Michelisznek egy kör elég volt, hogy leszakítson mindenkit, és így nagyon sima rajt-cél győzelmet arasson, sorban második hétvégéjén futamgyőzelmet szerezve.

Futamgyőzelme után Michelisz a rajt után a többieket feltartó, végül harmadik helyen célba érő csapattársát, Augusto Farfust méltatta, majd hozzátette, hogy az időmérő után érezte, hogy erősek lehetnek, és meglehet a futamgyőzelem. A célja viszont továbbra is az, hogy bajnok legyen, csak ez lebeg a szemei előtt, ezért küzd.

A portugáliai utcai pályán a ralikrosszból átemelt dzsókerkört is le kellett tudnia a mezőnynek – a 11 körös futam alatt mindenkinek egyszer teljesítenie kellett egy hosszabb pályaívet, ami a szűk, zárt pályán plusz stratégiai elemet és előzési lehetőséget hivatott teremteni. Michelisz ezt az élen haladva gond nélkül tudta le, a mezőnyben többek viszont így nyertek pozíciót, Yann Ehrlacher például dzsókerkörrel szerezte meg a második helyet. A francia mögött Michelisz csapattársa, Augusto Farfus lett a harmadik dobogós.

Michelisz a szombati pole-jával és futamgyőzelmével 15 pontra csökkentette hátrányát az összetett pontversenyben a technikai hiba miatt pontszerző helyről visszaeső Esteban Guerrieri mögött, és ha vasárnap hasonló formát kap ki, akár át is veheti az első helyet az argentintől.

Vasárnap (magyar időszámítás szerint) 11.30-kor jön a második időmérő, amit 16.30-kor a fordított, 18.00-kor pedig a főfutam követ a szezon utolsó európai WTCR-hétvégéjén.

Neked Ajánljuk