Megállt a Fradi-szív – nekrológ Branikovits Lászlóról – NSO – Nemzeti Sport

Csütörtök este életének 71. évében elhunyt a hatszoros magyar válogatott, olimpiai ezüstérmes, háromszoros magyar bajnok támadó, Branikovits László, a Ferencváros örökös bajnoka. Thury Gábor nekrológjával emlékezünk.

Branikovits László (1949–2020)

Csütörtök délelőtt még uszodában volt, este elvonult, valamilyen meccset nézett a tévében, felesége egy furcsa hangra lett figyelmes. Kihívta a mentőket, de már nem tudtak rajta segíteni, ugyanolyan gyorsan vitte el a szíve, mint édesapját.

Megállt a Fradi-szív.

Néhány nappal ezelőtt a Bocskai úton sétálva MTK-drukker közös ismerősünkkel találkozott, aki úgy gondolta, a Fradi harmincadik bajnoki címét megörökítő pohár jobb helyen van egy igazi fradistánál, s odaadta neki. Ő sem gondolta, hogy többé már nem ülnek együtt a kártyaasztalnál – az ultit nem mástól tanulta, mint Sándor Csikartól –, nem beszélgetnek a futballról.

Még 1962-ben igazolt a zöld-fehérekhez, de a felnőttkor küszöbére érve a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársorba szinte lehetetlen volt beférni. Elhatározta, hogy Szegedre igazol. Ez 1968-ban történt, aztán maradt a Ferencvárosban, Varga Zoltán külföldre távozásával bekerült a legendás csatársorba. Amikor egyik beszélgetésünk során faggattam, nem esik-e neki rosszul, hogy mozgása és gólérzékenysége miatt Albert Flóriánhoz hasonlítva Kisflórinak becézik, azt válaszolta, akit egy aranylabdáshoz hasonlítanak, azt szeretik. Persze hívták Braninak, Kacsának, az egyik legtalálóbb a Császármorzsa volt, ezt ő maga mondta nekem.

Az FTC-ben Lakat Károly edzőt emberileg és szakmailag is nagyra tartotta, saját játékáról annyit mondott, büszke hat válogatottságára és a címeres mezben szerzett két góljára. Második meccsén a románok elleni 1972-es Eb-negyedöntőben a Népstadionban vezetést szerzett, sokszor dohogott, ha kapufája is bemegy, nem 1–1 az eredmény. A Fradiban játszott több mint háromszáz mérkőzésén talán legemlékezetesebb gólját a VVK-sorozatban rúgta a Liverpoolnak 1968 januárjában.

Ám a hetvenes években a fiatalítás áldozata lett. Egyre kevesebbszer jutott szóhoz, Győrbe igazolt volna, de megakadályozták. Hetvenöt telén még azt mondták neki, ízig-vérig fradista, nem engedik sehová, majd Csepelre került, a cserealap az FTC-pálya világítása volt… A Fradi-pályáról Kutas Istvánhoz ment, hogy segítséget kérjen, de a futball mindenható ura annyit mondott, vagy a Csepelbe megy vagy a zuglói Sütőiparba.

Az utóbbi években megjelent a válogatottak szokásos összejövetelén, a régi fradistákkal is meg-megfordult egy-egy Üllői úti meccsen – ám a hirtelen halál, most mindent végleg múlt időbe tesz.

Neked Ajánljuk