Mark Cavendish a magyaroknak üzent, miután Zámolyban buszmegállót neveztek el róla – Femcafe.hu

A brit profi kerékpáros az után küldött mosolygós üzenetet nekünk, hogy a magyarok róla nevezték el azt a zámolyi buszmegállót, ahol a Giro d’Italia magyarországi szakaszán biciklit cserélt.

Megköszönte a vicces gesztust

Mint ismeretes, a Giro d’Italia kerékpáros országúti körverseny idén Magyarországról indult. Ekkor történt, hogy Mark Cavendish brit versenyző éppen egy zámolyi buszmegállóban állt meg biciklit cserélni. Az Eurosport kommentátorai rögtön elkezdtek azzal poénkodni, hogy a megállót Cavendish-ről kellene elnevezni. A vicc pedig hamarosan valósággá vált, ugyanis Zámolyban tényleg átnevezték a buszmegállót, sőt még egy emléktábla is jutott a brit kerékpárosnak – írja a 24.hu.

Cavendish-hez is eljutott a történet, aki fülig érő mosollyal mondott köszönetet egy videóüzenetben a magyaroknak, hogy buszmegállót neveztek el róla. „Először is azt akarom mondani, hogy nagyon szépen köszönjük azt a fantasztikus fogadtatást, amit a Magyarországon kaptunk! Nagyon kedvesek voltatok, nagyon jól éreztem magam. Az, hogy elneveztetek rólam egy buszmegállót nagyon vicces, de imádom! Remélem, tetszik majd nektek és egyszer majd meglátogatom” – idézi a portál Cavendish szavait.

Mark Cavendish amúgy győzelmet is ünnepelhetett hazánkban: ő nyerte a Giro d’Italia harmadik – egyben utolsó magyarországi – szakaszának sprintbefutóját Balatonfüreden május 8-án.

A könnyfakasztó felvételt a Twitteren tették közzé.

Leadfotó: MTI/Vasvári Tamás
Neked Ajánljuk