Máris 300 millió eurót költött játékosokra a Real, ami új rekord – Index

A madridi Marca számításai szerint korábban soha nem költött ennyi pénzt új igazolásokra a Real Madrid. Már eddig nagyjából 303 millió eurós (97,5 milliárd forint) bevásárlást tartott. Az eddigi rekord 2009 nyarán volt, akkor többek között a portugál Cristiano Ronaldót, a brazil Kakát, valamint a még mindig a Realnál futballozó francia Karim Benzemát vásárolta meg. Minderről az MTI ír.

A klub az elmúlt hetekben 100 millió euró körüli összegért szerződtette a Chelsea-től a világbajnoki bronzérmes belga Eden Hazard-t, megvette az Eintracht Frankfurttól a szerb válogatott Luka Jovicot 60 millió euróért, illetve az FC Porto brazil védőjét, Eder Militaót 50 millióért.

Rajtuk kívül már Real-szerződéssel rendelkezik a szintén brazil Rodrygo, aki a Santostól érkezett 45 millió euróért, szerda este pedig a francia Ferland Mendy leigazolását jelentették be Madridban, a védő 48 millió euróért hagyta ott az Olympique Lyont.

A 303 millió eurós költekezés 49 millióval több, mint 2009-ben, és a sornak még nincs vége, a Real ugyanis többek között a francia válogatottal világbajnok Paul Pogbát is meg akarja szerezni a Manchester Unitedtől.

A Real Madrid 2016-ban, 2017-ben, majd 2018-ban is megnyerte a Bajnokok Ligáját, azonban a májusban zárult idényben csak harmadik lett a spanyol bajnokságban, a BL-ben a nyolcaddöntőben búcsúzott, a Király Kupában pedig éppen az ősi rivális FC Barcelonával szemben maradt alul az elődöntőben.

Florentino Pérez, a klub elnöke már a szezon hajrájához közelítve, március elején visszahívta vezetőedzőnek a korábbi sikerkovács francia Zinedine Zidane-t, és bejelentette, hogy nyáron jelentősen megerősíti a csapat keretét.

(Borítókép: Zinedine Zidane 2016-ban. Fotó: Clive Mason / Getty Images)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Neked Ajánljuk