Marco Rossi még egy apró plasztikai műtéttel is készült a gálára – Index.hu

Marco Rossi, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyerte el az Év edzője díjat, és a gálát követő sajtóértekezleten hozzá intézte az első kérdést az Index. Nevezetesen arról érdeklődtünk, mi az oka annak a két ragtapasznak, amivel a két szemhéját leragasztotta, illetve miért viselt napszemüveget a gálán, továbbá mikor tudta meg, hogy honfitársa, Fabio Capello fogja méltatni a teljesítményét.

„A röpke téli szünetet felhasználtam, hogy egy kisebb sebészi beavatkozással megigazítsam a szemhéjaimat, ha úgy tetszik, egy apró plasztikai beavatkozással – mondta a Maestro. – De ennél sokkal fontosabb, hogy alig tudtam szóhoz jutni a meglepetéstől, amikor egy nappal a felvétel előtt tudomásomra hozták a szervezők, hogy a futballtörténelem egyik legeredményesebb edzője, Fabio Capello mondja el a laudációt. Most is hangsúlyoznom kell, hogy a válogatottunk sikereinél nem az edző személye a fontos, a kulcs mindig a játékosok teljesítménye. Hogy mivel tudtam kivívni a lojalitásukat? Mert szerintem egy edző-játékos kapcsolatban ez a legfontosabb. Nos, szerintem azzal, hogy nekem csak egy arcom van, nem tudom, és nem is akarom megjátszani magam, én egyenes ember vagyok. Ezt körülbelül három nap leforgása alatt kitapasztalták Gulácsiék, mert a játékost nem lehet becsapni, ők villámgyorsan leveszik, hogy az edző milyen ember.”

Rossi egy marosvásárhelyi kolléga kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy tökéletesen tisztában van a válogatott sikereinek a határokon túli magyarságra gyakorolt pozitív hatásával, már csak azért is, mert egy évet eltöltött Dunaszerdahelyen a DAC edzőjeként, és azt is elárulta, hogy a közeljövőben Erdélybe, a Székelyföldre is el akar látogatni, csak eddig ezt a koronavírus-járvány nem tette lehetővé.  

Végezetül a mester a 2021-es esztendőre vonatkozó álmairól és céljairól is beszélt.

„Az álmom az, hogy Magyarország kijusson a 2022-es világbajnokságra. Nem véletlenül fogalmazok így, mert ismerve a selejtező-csoportunk erejét, hogy Anglia, Lengyelország és még a negyedik kalapból kihúzott Albánia is bombaerős válogatott, nos, a továbbjutás inkább csak álom, de az ember szeret álmodozni. Ami viszont a konkrét célt illeti, szeretnénk elérni azt, hogy minden mérkőzés után büszkék legyenek a válogatottra a magyar szurkolók, akár a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, részben pedig a vb-selejtezőkön mutatott játékunk miatt.

Marco Rossi után a fogyatékos sportolók között az első helyre sorolt Berente Judit szervátültetett sífutó és biatlonista válaszolt lapunk kérdésére, amely így szólt: nem fájlalja-e, nem tartja igazságtalannak, hogy míg Szoboszlai Dominiket vagy Marco Rossit mindenki felismerné az utcán, őt aligha rohannák meg autogramért a rajongók.

„Cseppet sem tartom ezt igazságtalannak – kezdte. – Tekintve, hogy nekem gyerekkoromban azt jósolták, nem érem meg a tizennyolc éves kort, továbbá, hogy az életem során tizenhat műtéten estem át, én mindent egy kicsit másképp értékelek, mint egy átlagember. Magyarországon ötezer szervátültetett ember van, közülük sokan megismernek, és ez nekem éppen elég. Rengeteget jelent nekem, hogy sportolhatok, azt mondják a szakemberek, hogy egy szervátültetett embernek az életét egyharmadával meghosszabbítja a rendszeres sportolás. És a nekem jósolt tizennyolc évet én már bőven túléltem…”

Esterházy Mátyás, a három díjat is besöprő (férfi egyéni, csapat és az év sportpillanata) Szoboszlai Dominik menedzsere először szerényen elhárította lapunk felvetését, hogy aktuális lenne bevezetni az év játékosügynöke díjat, majd arról beszélt, hogy jól halad az RB Leipzig játékosának rehabilitációja.

„Szépen gyógyul Dominik, egy-két héten belül elkezdheti az edzéseket – mondta az játékosügynök, aki pillanatnyilag egyértelműen szakmája legsikeresebb képviselője hazánkban. – Sokan féltik Dominiket attól, hogy túl nagy figyelem és nyomás hárul rá idehaza, de meg kell mondanom, hogy külföldön még nagyobb a felhajtás körülötte. Ő egyébként ezt megszokta, hiszen évek óta a figyelem középpontjában van, és tudja is ezt kezelni. Tisztában vagyok azzal, hogy eljön az az idő, amikor már a magánélete iránt is érdeklődni fognak, sőt, már el is jött ez az idő, de azt hiszem, ő nem akar celeb lenni, inkább megtartja magának a privát életét. Arra a kérdésre pedig, hogy miben kell leginkább fejlődnie ebben az évben, az a válaszom, hogy a német Bundesliga sokkal keményebb bajnokság, mint az osztrák, ezért elsősorban fizikumban kell előre lépnie, de egyéb területeken is van még hely a fejlődésre.”

Neked Ajánljuk