Luis Suárez volt a Barcelona veszte Madridban – Index.hu

Mindkét együttes várta már jobb formában is az egymás elleni ütközetet, hiszen az Atlético Madrid kikapott a bajnokságban az Alavéstől, majd a Milan ellen bő egyórányi emberelőny ellenére csak egy 97. perces büntetővel tudott nyerni a Porto elleni 0–0 után, a Barcelona pedig két 3–0-s BL-veresége során kaput eltaláló lövésig sem jutott, így már csak napok kérdése, mikor ér véget Ronald Koeman ténykedése a klubnál.

Nem segíti a holland tréner maradását a Barcelona első félidei teljesítménye, hiszen Luis Suárez kétszer is lefordult az aktuális védőjéről, az elsőből gólpasszt adott Thomas Lemarnak, a másodikból kevéssel mellélőtt (1–0).

A játékrész végén Lemar szenzációs kontrát vezetett, majd megtalálta a hosszún egyedül érkező Suárezt, aki a gólpassza után gólt is jegyzett volt klubja ellen, majd gólörömével jelezte, még mindig tüske benne, hogy egy rövid telefonbeszélgetés során közölték, nincs már rá szükség Barcelonában (2–0).

A második félidő nagy vendég mezőnyfölénnyel indult, de igazából csak Gavi előtt adódott helyzet, Jan Oblak pedig magabiztosan hárított.

A 72. percben az ugyancsak a Barcelonától érkező Antoine Griezmann is beállt, aki két kontrát is elrontott, miközben a túloldalon csak három, egyaránt veszélytelen szabadrúgást jegyezhettünk fel, Diego Simeone pedig elégedetten vezényelhette az örömittas hazai szurkolótábort.

LA LIGA

8. FORDULÓ

Osasuna–Rayo Vallecano 1–0 (M. Sánchez 91.)

Mallorca–Levante 1–0 (Baba 74.)

Cádiz–Valencia 0–0

Atlético Madrid–Barcelona 2–0 (Lemar 23., Suárez 44.)

Az élmezőny állása: 1. Real Madrid 17 pont (21–8, 7 meccs), 2. Atlético Madrid 17 (11–6), 3. Real Sociedad 16 (10–6, 7), 4. Sevilla 14 (10–2, 6), …9. Barcelona 12 (7)

(Borítókép: Jose Breton / Pics Action / NurPhoto via Getty Images)

Neked Ajánljuk