Láthatatlan ellenség miatt hibázott Leclerc a Francia Nagydíjon? – Motorsport.com – HU

A Ferrari pilótája a Paul Ricard pályán idén hetedik alkalommal rajtolhatott a pole pozícióból és egészen a 18. körig vezette is a versenyt, amikor váratlan hibát vétett és a gumifalnak csapódva kiesett a versenyből.

Az eset előtt azért is állhattak értetlenül a rajongók, hiszen a verseny azon szakaszában a monacóit üldöző Max Verstappen már kiállt első kerékcseréjére, ezért nem üldözte közvetlen közelről, mint a rajtot követő periódusban.

Bár eleinte arra lehetett gyanakodni a rádióüzenetek alapján, hogy újfent az Ausztriában már gondot okozó gázpedállal állhat összefüggésben a kiesés, a pilóta és a csapat is megerősítette: vezetői hiba történt.

Még több F1 hír:

Ennek következtében Verstappen előnye immáron 63 pont a bajnoki tabella élén, Leclerc pedig a barcelonai és a bakui motorgondok után harmadik alkalommal nullázott le hétvégét, nem beszélve a monacói, valamint silverstone-i stratégiai hibák miatt elszórt pontokról.

A német Auto, Motor und Sport lapnak névtelenül interjút adott egy mérnök, aki elárulta, sokszor jóval nehezebb olyan körülmények között határon autózni, mikor nem valós időben üldöznek a riválisok a pályán és tudod, hogy a maximumot kell kihoznod az adott körből vagy körökből.

 

„Sokkal nehezebb egy láthatatlan ellenség ellen versenyezni, mint olyasvalaki ellen, aki éppen előtted vagy mögötted van. Ilyenkor nézned kell a köridőket, a delta értéket az ellenfeledhez képest, miközben tudod, hogy a másik friss gumikkal felzárkózik hozzád“ – magyarázta a szakember.

„Így aztán elveszíted a kontrollt és reménykedsz abban, hogy a verseny végére jobbak lesznek az abroncsaid, hogy visszavehesd a vezetést. Mindeközben túlléped az autód megengedett sebességhatárát és kész a baj“ – tette hozzá a mérnök.

Íme, a 2022-es F1-es Magyar Nagydíj menetrendje – újra a Hungaroringen a mezőny!


Kurt Busch komoly balesetet szenvedett a NASCAR széria poconói időmérő edzésén.

megosztás

hozzászólás

Neked Ajánljuk