Labdarúgás: a PSG elorozza Wijnaldumot a Barca elől – sajtóhír – NS – Nemzeti Sport

Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint a Paris Saint-Germain elhappolhatja az FC Barcelona elől a Liverpoolt elhagyó holland válogatott labdarúgót, Georginio Wijnaldumot.

Memphis Depay (jobbra) valószínűleg a Barcelonát választja, Wijnaldum esetében ez még erősen kérdéses (Fotó: AFP)
A Mundo Deportivo vasárnapi címlapja

Szűk két héttel ezelőtt az átigazolási ügyekben jártas olasz sportújságíró, Fabrizio Romano információira hivatkozva arról számoltunk be, hogy Wijnaldum közel áll a megegyezéshez a katalán klubbal, ám az elmúlt napokban a PSG is bejelentkezett a 30 éves középpályásért.

A hírek szerint a párizsi egyesület anyagilag sokkal kecsegtetőbb, duplaannyi fizetést garantáló szerződést kínált Wijnaldumnak, akit Mauricio Pochettino vezetőedző is felhívott már, hogy a PSG ajánlatát fogadja el, de eközben Frenkie de Jong és Memphis Depay is győzködi a holland válogatottnál, hogy inkább a Barcát válassza – ahogy azt minden bizonnyal utóbbi futballista is teszi majd.

A Mundo Deportivo arról ír, Barcelonában remélik, hogy Depay szerződtetését a jövő héten, még az Európa-bajnokság kezdete előtt véglegesíteni tudják.

Fabrizio Romano úgy tudja, ha a Barca nem emel az ajánlatán, Wijnaldum Párizsba igazol. Márpedig a katalán klub nem szeretne és a jelenlegi anyagi lehetőségei között nem is tud versenybe szállni a PSG-vel. Ahogy a Mundo Deportivo a vasárnapi címlapján írja, a Barcelona „egy euróval sem” szeretne többet áldozni Wijnaldumra az előzetesen tervezetthez képest.

A Liverpooltól a szerződése lejártával távozó holland futballista hivatalosan még nem döntött a jövőjéről, de Romano információi szerint a Paris Saint-Germaint választotta, amelyhez 2024 nyaráig ír majd alá.

Neked Ajánljuk