Kórházi ágyáról jelentkezett a horrorbalesetet túlélt F1-es pilóta – hvg.hu

Romain Grosjean biztos abban, hogy a glória mentette meg az életét.

Az utóbbi évek egyik legrémisztőbb balesete következett be a Formula–1-es szezon 15. versenyének, a Bahreini Nagydíjnak a rajtját követően. Romain Grosjean, a Haas versenyzője egy hirtelen manőverrel bevágott az Alpha Taurit vezető Danyiil Kvjat elé, az autók kerekei összeakadtak, a francia pedig teljes sebességgel a pálya jobb szélén húzódó fémkorlátba csapódott. A kocsi kettétört, a kiömlő üzemanyag pedig azonnal belobbant, és tűzgömbbé változtatta.

Grosjean hosszú másodperceket töltött a lángok között, de saját erejéből képes volt elhagyni a versenyautót. A menekülés pillanatairól megdöbbentő felvétel készült:

Az már a közvetítés idején kiderült, hogy a versenyző nem szenvedett súlyos sérüléseket, kivizsgálásra azonban kórházba vitték. Csapatvezetője, Günther Steiner arról beszélt, hogy a keze és a bokája égett meg, de nem tört el semmije.

Grosjean vasárnap este a kórházi ágyáról jelentkezett, és elmondta: jól van, köszöni az üzeneteket és az ellátást, amit a versenypályán és a kórházban kapott.

Azt is hozzátette, hogy az életét a csak nálunk csak glóriának nevezett HALO-rendszer mentette meg, amelynek bevezetését ő maga korábban ellenezte. A pilóták fejét védő alkatrész amely 2018 óta kötelező a sorozatban. Azután fejlesztették ki, hogy Jules Bianchi súlyos balesetet szenvedett a 2014-es Japán Nagydíjon, miután a vizes aszfaltról lecsúszva nekiütközött egy darus kocsinak, amely Adrian Sutil autóját emelte ki a bukótérből. A versenyző a 2015 júliusában a baleset következtében elhunyt.

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója a futam után a Motorsport.com-nak azt mondta, hogy ki fogják vizsgálni a Grosjeannal történteket, és azt, miért szakadt szét az a fémkorlát, amelybe a Haas belecsapódott, az eleje pedig belefúrodott. A korlátot közel egy órán át javították a pályamunkások, mielőtt újra elrajtolhatott a mezőny. A második start után aztán a racing pointos Lance Stroll balesete miatt kellett a pályára küldeni a biztonsági autót.

A futamot végül a Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nyerte – ez volt pályafutása 95. győzelme – a két Red Bull-pilóta, Max Versappen és Alexander Albon előtt.

Neked Ajánljuk