Kicsit vicces volt, amikor Tokmac a térdén csúszott – Index.hu

Böde Dániel, aki 2012 és 2019 között 201 meccsen 89 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, de tavaly óta a tolnaiakat erősíti, meglehetősen zaklatottan nyilatkozott a mérkőzés után az M4 Sportnak:

Kérdem én, fordított esetben a Fradi mit játszott volna? Ők lázadtak volna fel a legjobban amiatt, hogy játszaniuk kell. Van a három E betű a címerükben, erkölcs, erő, egyetértés, ebből most egyiket sem éreztem. Erő volt, mert erőt demonstráltak rajtunk, de ezzel nem tudunk mit kezdeni.

Ha már a nyilatkozatoknál tartunk, Lovrencsics Gergő, a Fradi csapatkapitánya, ugyancsak az M4 Sportnak nyilatkozva, kiszólt a paksi szurkolóknak: 

Tudni kell, hogy a koronavírus által megtizedelt paksiak kérték a Ferencvárostól a mérkőzés elhalasztását, de a bajnok nem járult hozzá, azzal az indokkal, hogy szerdán Bajnokok Ligája-selejtezőt játszanak a Dinamo Zagrebbel, és mivel két hete nem volt tétmeccsük, ezzel a pénteki találkozóval akartak hangolni a klub szempontjából döntő jelentőségű összecsapásra, továbbá a sűrű versenynaptár miatt nem tudták volna hová beilleszteni az esetlegesen elhalasztott mérkőzést.

A Fradinak vannak céljai, nem is akármilyenek, abszolút érthető, hogy a csapat optimális állapotban akar kiállni szerdán a Dinamo ellen – mondta az Indexnek Vincze Ottó, a Fradi egykori 11-szeres válogatott kiválósága. Ilyen helyzetben a csapatok a saját érdekeit nézik, a racionalitás befolyásolja a döntéshozatalt, szerintem nem lehet szemrehányást tenni a Ferencvárosnak, amiért nem halasztott. Az MLSZ azzal, hogy az ilyen esetekben mindkét csapat egyetértését megköveteli, úgymond a lovak közé dobta a gyeplőt, mossa kezeit. Az más kérdés, hogy Böde Dani keserűségét megértem, kacska csapattal kiállni a Groupama Arénában neki nem nagy élmény, még legjobb összeállításban sem lett volna sok esélye a Paksnak. De nézzük a dolog jó oldalát paksi szemszögből: a fiatalok legalább szokták az NB I légkörét, és elmesélhetik otthon, hogy a Groupama Arénában léphettek pályára. Visszatérve Danira: ő már így is a Fradi legendája, és az is marad.

Tóth András, az Újpest 17-szeres válogatott karmestere a hatvanas, hetvenes években dirigálta a lilákat. 

A mi időkben nem nagyon halasztottak meccseket, pedig mi folyton a BEK-ben szerepeltünk – kezdte a 71 éves lila legenda. – Manapság más világ van, a Fradi is halasztott már az első fordulóból, szerintem a sportszerűség azt kívánta volna, hogy elfogadják a Paks kérését. A Fradinak annyira erős a kerete, hogy bármikor be tudták volna pótolni ezt a meccset, bármilyen sűrű is a naptár. Legfeljebb a második csapatukkal álltak volna ki, akkor is biztosan nyernek.

frad2021g

Kű Lajos 1968 és 1974 között erősítette a Fradit, nyolcszor volt válogatott.

Én eleget tettem volna a Paks halasztási kérésének, végtére is a legmagyarabb csapatról beszélünk, amely egyetlen légióst sem foglalkoztat, valóságos oázis a magyar futballban – mondta a még BEK-döntőn is szerepelt középpályás. – Másfelől viszont a Fradi a magyar futball Nemzeti Színháza, szívem, lelkem a Fradié, örökre fradista maradok, de ebben az esetben nagyvonalúan kellett volna eljárni. Ez a véleményem!

Csank János egykori szövetségi kapitány vezetőedzőként szolgálta az FTC-t két időszakban is, 2001-ben pedig bajnokságot nyert a zöld-fehérekkel.

Nehéz itt állást foglalni – kezdte, de nem próbált kibújni a válaszadás felelőssége alól. Nem ismerem pontosan a versenynaptárt, de elgondolkodtató a Fradi döntése. Talán jobb lett volna hozzájárulni a Paks kéréséhez. A tolnaiaknak az életük függ minden pont megszerzésétől, igaz, a Fradinak is létfontosságú volt, hogy játsszanak a szerdai Dinamo-meccs előtt. Egy biztos: nem éreztem a nagyvonalúságot a Fradi részéről. De mindegy, ők tudják, hivatalosan nem lehet kifogást emelni a Ferencváros döntése ellen. Azt mindenesetre kissé vicces volt, ahogy Tokmac térden csúszva ünnepelte a gólját. Szerintem elfelejtettek szólni neki, hogy kik ellen játszik…

Neked Ajánljuk