Így teltek Diego Maradona utolsó napjai – Index.hu

Diego Armando Maradona szerdán, 61. életévében hunyt el az argentin főváros mellett található Tigre városában. A Diaro AS közeli forrásokra hivatkozva közölte, hogyan teltek az isteni Diego utolsó napjai.

Maradona orvosainak az volt a szándéka, hogy apró lépésekkel próbálják egyre erősebbé tenni az egykori klasszist,

ám sajnos ahelyett, hogy javult volna a az állapota, egyre csak romlott az egészsége, ráadásul mentális problémákkal is küzdött.

Szoros megfigyelés alatt állt azt követően is,

hogy elhagyhatta az olivosi klinikát, miután az agyában keletkezett vérrög miatt megoperálták.

Folyamatosan kezelték annak érdekében, hogy pszichésen és fizikálisan is mielőbb rendbe jöjjön, az alkohol, valamint a drogok miatti függősége azonban előrevetítette, hogy hosszú folyamat lesz a gyógyulás.

Maradona új otthonában, a Buenos Airestől 28 kilométerre található

Tigre városában töltötte a rehabilitációját egy bentlakásos nővér társaságban, aki a nap 24 órájában felügyelte őt.

Kineziológus is foglalkozott vele, mellette természetesen barátai, az úgynevezett belső köre is vele volt, illetve családja is gyakran látogatta, főként lányai, Giannia és Jana.

Kezelésének második szakaszát Dr. Leopold Luque vezette, 

amelynek kulcsa az volt, hogy olyan motivációkat találjanak, amelyek az életre ösztönzik Diegót.

Hozzá közel állók elmondása szerint ugyanis már 60. születésnapjának előestéjén is kedvetlen és lemondó volt.

Mentsvárnak tűnt a Gimnasia de la Plata csapata, ahová edzőként várták vissza, ez ösztönözte is, és orvosai is bátorították. 

Gyógyulása részeként bíztak abban, hogy hetente legalább egyszer ellátogasson az együttes edzésére, vagy mérkőzésére.

Az elmúlt napokban azonban sajnos rendkívül romlott az állapota és az újabb kihívásokkal és megpróbáltatásokkal már nem tudott megbirkózni.

Diego Armando Maradona 60 éves volt, a futballtársadalom egy emberként gyászolja világszerte.

(Borítókép: Deshakalyan Chowdhury/AFP)

Neked Ajánljuk