Hatalmas izgalmak a szingapúri időmérőn, Leclerc-é a pole, Verstappen a bokszba hajtott a Q3 végén! – Motorsport.com – HU

Az esős harmadik szabadedzés után az időmérő edzésen is az intermediate abroncsokon mentek ki a pályára a versenyzők a Q1-ben. Többször is felvillant a sárga jelzés, többek között Magnussen és Leclerc is meglátogatta a bukóteret.

Az első szekció felénél Hamilton állt az élre Leclerc, Sainz és Russell előtt, a pálya pedig folyamatosan gyorsult, nem sokkal később már Verstappen állt az élen, de folyamatosan változott a sorrend, nagyon nehéz lett volna megtippelni a kiesőket ebben a szakaszban.

A meglepetés pedig nem is maradt el: Bottas, Ricciardo, Ocon, Albon és Latifi búcsúzott az első felvonás után, Mick Schumacher az utolsó pillanatban jutott tovább, míg Vettel milliméterekre megközelítette a falat a szakasz végén.

Még több F1 hír:

A Q2-ben elején az intermediate-ekre voksoltak a pilóták, miközben egyre szárazabbá vált az aszfalt. Leclerc állt az élen, őt Verstappen, Perez, Sainz és Hamilton követte. A monacói pilóta ezt követően is az átmeneti esőgumikat választotta, viszont a két Aston Martin és Csou megpróbálkozott a slickekkel, Stroll pedig hibázott is, de nem adta fel.

Végül nem jött be a slickes kockáztatás, Russell, Stroll, Schumacher, Vettel és Csou esett ki, míg Magnussen 6 ezreddel előzte meg Russellt, így tudott bejutni a legjobb a 10-be.

A Q3-ban így a két Ferrari, a két Red Bull, a két AlphaTauri, valamint Hamilton, Alonso, Norris és Magnussen vehetett részt, és borítékolható volt, hogy valaki közülük is meg fog próbálkozni a szárazpályás gumik felrakásával.

 

Cunodán és Magnussenen kívül mindenki a lágy keveréket választotta, és az első körben Hamilton 2 másodperces előnnyel az élre állt, majd Cunoda jött az interrel, mögöttük Leclerc, Verstappen, Norris, Alonso, Sainz, Gasly, Perez és a mért idő nélkül álló Magnussen következett.

Folyamatosan javítottak a pilóták, kis ideig Alonso is az élre állt, majd Hamilton vette vissza a vezetést, Verstappen pedig 4 perccel az időmérő vége előtt bejött tavalyi nagy riválisa mögé a 2. helyre, pedig egy nagy hiba is becsúszott a körébe.

Alonso rövid ideig megint az élre állt, majd Leclerc vette át a vezetést, Verstappen két lila szektorral kezdett, de nem tudott javítani, azonban el tudott menni még egy körre. Így a hollandé lehetett volna az utolsó szó, de bejött a bokszba, miután kihívták a bokszba.

Így Leclerc szerezte meg a pole-t Perez, Hamilton, Sainz, Alonso, Norris, Gasly, Verstappen, Magnussen és Cunoda előtt. 

A verseny magyar idő szerint 14 órakor fog elrajtolni, és az M4 Sport élőben közvetíti a versenyt, míg a legfontosabb hírekért kövessétek a hu.motorsport.com-ot!

Hamiltont beidézték a versenybírók Szingapúrban!

megosztás

hozzászólás

Neked Ajánljuk