Fucsovics ötszettes meccsen búcsúzott Wimbledontól – 444.hu

Fucsovics Márton öt játszmában kikapott a 12. helyen kiemelt olasz Fabio Fogninitől a wimbledoni teniszbajnokság férfi versenyének második fordulójában – közölte csütörtök este az MTI.

 A világranglistán 51. Fucsovics jól kezdett, de hiába brékelt, Fognini fordítani tudott, végül mégis a magyar teniszező hozta az első játszmát rövidítés után. 

A második játszmában az olasz egyszer elvette Fucsovics adogatását, és előnyét megtartva egyenlíteni tudott. 

A harmadik szettben Fucsovicsnak két szettlabdája is volt, de nem élt vele, és rövidítésben elveszítette a szettet, de innen még visszajött, és a negyedik szettet viszonylag simán hozta. 

A döntő játszmában oda-vissza brékelte egymást a két játékos, majd fej-fej mellett haladtak, de 4-3-as Fognini vezetésnél Fucsovics elveszítette adogatását, és az olasz végül 3 óra 43 perc után lezárta a meccset. A következő körben az amerikai Tennys Sandgren vár rá.

Fucsovics kiesett, de nincs oka szégyenkezni: az előző körben az osztrák Dennis Novak ellen első alkalommal tudott meccset nyerni a wimbledoni főtáblán, a 64 között pedig egy nála sokkal magasabban jegyzett játékos győzte le, ráadásul nagy csatában. 

Férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Fabio Fognini (olasz, 12.)-Fucsovics Márton 6:7 (6-8), 6:4, 7:6 (7-3), 2:6, 6:3

Népszerű

Neked Ajánljuk