Férfi kézi: Gyökeres személyi változások várhatók – Nagy László – N – Nemzeti Sport

Nagy László sportigazgató közleményt jelentetett meg a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának hivatalos honlapján David Davis vezetőedző menesztését követően. Az elöljáró szavait tartalmi változtatás nélkül közöljük.


Hirdetés

Nagy László gyökeres változásokat ígér a Veszprémnél (Fotó: handballveszprem.hu)

„Az eredménytelen szezon következményeként sajnos edzőváltáshoz kellett folyamodnunk a mai napon. Köszönjük David Davis munkáját. Biztosíthatok mindenkit, hogy a közeljövőben további gyökeres szerkezeti és személyi változások várhatóak a csapat háza táján. A részletekről szintén július elseje után tudunk több információt közölni. A Veszprém nagy múltú klub, több sikeres idény után ez az idei valóban nem úgy sikerült, ahogyan azt terveztük, de az egész szakmai stáb szívét, lelkét kiteszi, és kitette a klubért. Továbbra is számítunk szurkolóinkra!” – olvashatók Nagy László szavai a handballveszprem.hu-n.

A spanyol szakember 137 tétmérkőzésen irányította a Telekom Veszprémet, a mérlege 114 győzelem, 3 döntetlen és 20 vereség ezeken a találkozókon. Egy-egy  magyar bajnoki cím és kupaarany mellett SEHA-ligát nyert a bakonyiakkal. A 2018–2019-es évadban bejutott a BL-döntőbe a gárdával.

David Davis irányításával a hétvégén a Szeged ellen elveszítette a bajnoki döntőt a Veszprém, májusban pedig a Nantes ellen búcsúzott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Neked Ajánljuk