Facebookon közölte a sportvezető, hogy hamarosan meg fog halni – Metropol

A bejegyzés után nem sokkal Ekelund hosszan nyilatkozott az Aftonbladet című lapnak. A 77 éves sportvezető azt mondta, hogy a betegsége végstádiumba érkezett és gyógyíthatatlan – számolt be az Origo.

Nehéz felfognom azt, hogy ez a betegség ilyen gyorsan támad és napjaim vannak hátra” – mondta Ekelund. „A hét végén még a tévében néztem a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságot.Úgy tűnik, hogy ez volt az utolsó verseny, amit még láthattam, hiszen rövidesen meg fogok halni. Korábban már küzdöttem a bőrrák ellen, de most már rengeteg áttét keletkezett, a legtöbb az agyamban van. Iszonyatosan fáj a fejem és nagyon rosszul vagyok.Felhívtam a szeretteimet és nekik is elmondtam, mi a helyzet. De a világgal is tudatni akartam, ezért tettem fel az írást a közösségi oldalamra. Elvileg a szokásos módon élem a mindennapjaimat, dolgozom is, de nehéz megérteni és elfogadni, hogy hamarosan meg fogok halni. Az orvosok 1 hónapot mondanak, hogy még addig élhetek.

Ekelund elmondta, hogy 2013-ban egyszer már megoperálták, akkor úgy tűnt, hogy meggyógyult a bőrrákból. Azonban később kiderült, hogy ez mégsem így történt. „Csak akkor tudok néha kikapcsolni és nem erre az állapotra gondolni, ha a sportot nézem. Imádom az atlétikát, a biatlont és az alpesi síelést is. Ha ezeket az eseményeket nézem, akkor a gondolataim nem a közelgő halálon járnak”.

Neked Ajánljuk