„Ezt már lődd be, fiam!” – Varga Dénes megmutatta, milyen a jó csapatkapitány – Index.hu

„Azt kértem a játékosoktól: diktáljanak akkor iramot, amekkorát csak bírnak, mindegy, hogy ki a mai ellenfél. Egyszerűen ez kell ahhoz, hogy tovább tudjuk építeni magunkat, egyúttal megteremtsük az esélyét annak, hogy ilyen közönségszórakoztató játékkal tudjuk meghálálni a támogatást, amit a nézőtérről kapunk” – értékelt Märcz Tamás a 20–6-ra megnyert meccs után.

„Természetesen a helyén kell kezelni ezt az eredményt, mi is pontosan tudjuk, hogy ezen a világbajnokságon a braziloknál jóval keményebb ellenfelek várnak ránk. De az ilyen meccseken keresztül vezet az út odáig, hogy a negyeddöntőben és aztán az egyenes kieséses szakasz további részében is megfelelő teljesítményt tudjunk nyújtani. Őrülök a sok helyzetnek, a dinamikus, összeszedett játékunknak. De azt is szem előtt kell tartanunk, hogy két nap múlva, már Grúzia ellen is ennél jóval keményebb meccs vár már ránk.”

„Jöjjön is egy olyan meccs, amely komolyabb kihívást jelent, jöjjenek ki az esetleges hiányosságaink, hibáink, hogy a negyeddöntő előtt legyen idő még belenyúlni a csapatba! Annyi biztos, fizikailag ennél rosszabbak már nem leszünk. Fejben kell még egy kicsit élesebbnek lennünk, még egy kicsit pontosabban játszani a figuráinkat és figyelni a zónákat. A játékvezetéshez alkalmazkodva a zónázáson változtattunk is kicsit erre a mérkőzésre – talán ez lesz a jó út, más csapatoknál is látni hasonló változtatást a taktikában, így kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a játékvezetőknek”– tette hozzá a szövetségi kapitány, akinek a meccs utolsó negyedében különösen tetszett egy momentum…

„Én is azt támogattam volna, hogy Nagy Ádám álljon oda újra az ötmétereshez, de mire elindultam, Dumi már rákacsintott, és szólt neki, hogy csinálja. Remek pillanat volt ez, ami nemcsak Ádám vagányságáról árul el sokat, hanem a csapaton belüli egységről és szerepekről is. Jó látni, hogy a tapasztaltabb játékosok ennyire bíznak és odafigyelnek a fiatalokra. Ezek azok az apró elemek, amelyek segítenek minket még jobb csapattá válni” – jelentette ki Märcz Tamás, aki a folytatásban is bátran bízná a büntetőket Nagyra: „Ahogyan ismerem, most jó ideig nem fog hibázni!”

Győzelmével a magyar válogatott nagy lépést tett az A csoport megnyerése felé, ugyanakkor matematikailag még nem biztosította a sikerét…

„Jól éreztem magam. Tomi kérése az volt, hogy kőkeményen álljunk bele a mérkőzésbe, és ezt meg is tettük. De azt is hozzátenném, bőven volt élvezetes pillanata a játéknak ez előtt a közönség előtt. Óriási pluszmotivációt jelent, hogy minél jobban játszunk, annál jobban szurkolnak” – mondta a megszólított Nagy Ádám a mérkőzésről.

Az előző idényben még Szolnokon játszó bekk a második ötméteresét megelőző szituációt is felidézte:

„Nem is ajánlásnak mondanám, Dumi inkább utasított: »Jól van, fiam, most már azért lődd be!«; a lényeg, hogy utána be is ment. Óriási érzés, hogy túl vagyok az első világbajnoki góljaimon, főleg az első lesz emlékezetes. Kicsit meg is könnyebbültem, és még annál is jobban feldobott. Különleges élmény ilyen közönség előtt játszani, főleg jól is játszani. Sokáig fogom mesélni ezt az estét, annyi biztos” – tette hozzá a karrierjét zöld-fehérben, a Ferencvárosnál folytató Nagy.

„Grúzia ellen biztosan nehezebb lesz, de az idő nekünk dolgozik. Alig három napja volt a teljes keretnek arra, hogy a világbajnokság rajtja előtt együtt dolgozzon. Minden plusznap segít, hogy jobbá, hatékonyabbá váljon a játékunk. Szombaton újabb lépést tehetünk előre” – mondta Nagy.

„Örülök, hogy ennyire közönségszórakoztató meccs kerekedett belőle a végére, és meg kell hagynom, remélem, hogy ez még messze nem a csúcsteljesítményünk volt” – vette át a szót a többször is emlegetett csapatkapitány, Varga Dénes, akit három gólja mellé a mezőny legjobbjának is megválasztottak csütörtök este.

„Úgy érzem, tudunk majd még gyorsítani a játékunkon, és az az egy-két védekezésbeli hiba, amit ma még elkövettünk, egy élesebb meccsen már nem feltétlenül fog előjönni. Néhol kicsit olyan volt, mintha sorcseréket hajtottunk volna végre, ez is mutatja, hogy megvan a kellő minőség ebben a keretben, hogy mindenki eleget tudjon pihenni a világbajnokság alatt, és a játékunk lendülete se törjön meg” – dicsérte a keret „mélységét” olimpiai bajnokunk. 

„A helyén kell kezelnünk ezt a meccset, de bátran lehetünk elégedettek. A csoportelsőség a kezünkben van, ez egy fontos lépés, de még van hátra egy meccsünk, Grúzia ellen is bizonyítani akarunk, és kiszolgálni a szurkolókat – jelentette ki Manhercz Krisztián. – A cél kettős, egyszerre kell komolyan vennünk minden meccset, még a papíron legegyszerűbbnek ígérkezőket is, hiszen ez mégis egy világbajnokság, és közben fokozatosan felépíteni a csúcsteljesítményünket a legfontosabb pillanatokra – ezek pedig még majdnem egy hét múlva jönnek csak el. Már más intenzitáson pörgünk edzésen, mint a világbajnokság előtt, ez a finomhangolás időszaka, ezt pedig remekül szolgálta a ma esti mérkőzés.”

A Grúzia elleni – a csoportkört lezáró – meccs szombaton 21 órakor veszi kezdetét a Hajós Alfréd Sportuszodában.

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI VÍZILABDA
Csoportkör, A csoport, 2. forduló:
Magyarország–Brazília 20–6 
(7–1, 4–2, 4–1, 5–2)
Korábban:
Grúzia–Montenegró 9–10 
(1–4, 3–0, 3–4, 2–2)

Az állás: 1. Magyarország 4 pont, 2. Grúzia 2 (23–20), 3. Montenegró 2 (18–21), 4. Brazília 0

Az Indexen kiemelt figyelemmel követjük a hazai vizes világbajnokságot, mellékletünkben minden fontos információt megtalál az eseményről!

(Borítókép: Varga Dénes 2021. augusztus 8-án. Fotó:  Angela WEISS / AFP)

Neked Ajánljuk