Európa elitjéből a spanyol középmezőnybe: a Barcelona összeomlása – Nemzeti Sport

Korábban is voltak már jelei a Barcelona meggyengülésének, az elmúlt egy évben azonban látványos mélyrepülésben van a csapat. A problémák mélyen gyökereznek, Ronald Koeman szerda éjjeli menesztése korántsem oldott meg mindent. Még a holland kirúgásának hivatalossá válása előtt megvizsgáltuk, mi vezetett a katalánok mélyrepüléséig.

Szomorú jelen, avagy a vírusválság miatt egyelőre kiutat kereső Barcelonában nem akkora öröm futballozni: Coutinho (balra), Yusuf Demir és Gerard Piqué sem a bajnokikon, sem a BL-ben nem tud nagyot alkotni – a Bayern München elleni 0–3-at követő levonulás képe igencsak beszédes… (Fotó: Getty Images)


Hirdetés

„Senki sem várhatja el tőlünk, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját”  – mondta a Barcelonát szerda estig irányító Ronald Koe­man a múlt héten, a Dinamo Kijev elleni 1–0-s győzelem előtt. Néhány éve elképzelhetetlen lett volna, hogy a katalán klub vezetőedzője ilyet nyilatkozzon, csakhogy a csapat meggyengült, és valójában egyik fronton sem számít esélyesnek, mást ne említsünk, az idény összes fontos mérkőzését elveszítette eddig. A Bajnokok Ligájában a Bayern Münchentől és a Benficától egyaránt 3–0-ra, a La Ligában az Atlético Madridtól 2–0-ra, a Real Madridtól pedig 2–1-re kapott ki. Persze a hanyatlásnak már korábban is voltak jelei, elég a Bayern München elleni, tavaly augusztusban 8–2-re elveszített BL-negyeddöntőt említeni, holott azon a meccsen még Lionel Messi és Luis Suárez is a csapat tagja volt. Talán akkor bizonyosodott be végleg, hogy a Barcelona jócskán leszakadt az európai topcsapatoktól, jóllehet ez a folyamat valójában már régebben elkezdődött.

ROSSZ ÁTIGAZOLÁSOK

Ebből a szempontból kulcsfontosságú volt Neymar 2017-es távozása. Akkoriban senki sem számított arra, hogy a brazil csatár elhagyja az akkor még csúcsközelben lévő Barcelonát, ám a PSG kifizette érte a 222 millió eurós kivásárlási árát, ami azóta is rekord a futballpiacon. A Barcelona pedig nem tehetett semmit azon kívül, hogy a többi európai topklubhoz hasonlóan próbált tanulni az esetből. Ma már a legtöbb ígéretes labdarúgó kivásárlási ára több százmillió euró, Ansu Fatié és Pedrié történetesen egymilliárd euró, ami nyilvánvalóan abszurd.

Ugyanakkor fontos megemlíteni, Neymar távozása nem járt volna automatikusan a csapat fokozatos meg­gyengülésével. Átgondolt, racionális átigazolási politikával, hosszú távra tervezve még erősebbé is lehetett volna tenni a keretet, ám nem ez történt. A klubvezérkar rengeteg pénzt költött olyan futballistákra, akik közül sokan már ott sincsenek, de a többiekre is igaz, hogy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ilyen persze minden klubnál előfordul, ám ebben az esetben túl sok volt a balul elsült igazolás. A Barcelona még 2017 nyarán 135 millió euróért szerződtette Ousmane Dembélét, negyvenmillióért Paulinhót, 35.7 millióért pedig Nélson Semedót, majd a télen újabb 135 milliót adott Philippe Cou­tin-hóért. Bár Coutinho és Dembélé még mindig a csapat tagja, egyelőre egyikük sem tudott húzóemberré válni, sőt, előbbi alapemberré sem. Az is árulkodó, hogy Josep Bartomeu exelnök tíz legdrágább igazolása közül csak Frenkie de Jong tudott megragadni a kezdőcsapatban. Ezen a listán Coutinho és Dembélé mellett ott van még Antoine Griezmann (120 millió euróért igazolták), Miralem Pjanic (60 millió), Malcom (41 millió), Arthur (31 millió), Paulinho, Semedo és a még 2016-ban igazolt André Gomes (35 millió).

A Barca volt Európa legjobb csapata 2015-ben: a legendás támadótrió, (balról) Luis Suárez, Lionel Messi és Neymar boldogan pózolt a BL-serleggel a Juve 3–1-es legyőzése után (Fotó: AFP)

De nem csak az a probléma, hogy az új igazolások nem váltak be. Legalább ekkora gond, hogy a 2015-ben BL-t nyerő korábbi kulcsemberek (Javier Masche­rano, Andrés Iniesta, Ivan Rakitic) kiöregedtek vagy távoztak. Elméletileg még az MSN-ként emlegetett trió is együtt lehetne, ám Neymar után Luis Suárezt méltatlan körülmények között elküldték (és utána bajnok lett az Atléticóval…), az idén nyáron pedig Lionel Messi is a PSG-hez igazolt. Az uruguayi csatár azóta is felemlegeti, hogy Ronald Koeman kicsinyes, gyáva módon közölte vele, hogy nem számít rá. Ráadásul élő szerződése ellenére ingyen engedte el a Barcelona.

A JÁRVÁNY TETÉZTE A BAJT

Feltörekvő tehetségeikben bízhatnak a katalánok

A jelenlegi helyzetben leginkább tehetséges fiatal futballistáiban bízhat a Barcelona, és ezzel a vezetőség is tisztában van. A hírek szerint nemrégiben Daniel Alves visszatérése is szóba került, ám a Barcelona inkább a fiatalokra szeretne építeni. A közelmúltban a 18 éves Pedrivel (balra) 2026-ig, a vele egyidős Ansu Fatival 2027-ig hosszabbított a klub, mindkettejük kivásárlási árát egymilliárd euróban határozta meg. Pedri az Európa-bajnokságon a spanyol válogatott legjobbja volt, játékát sokan Andrés Iniestáéhoz hasonlítják.

Fatit nála is nagyobb tehetségnek tartják, ám ő nemrégiben épült fel súlyos térdsérüléséből, amely egyéves kihagyásra kárhoztatta. Nem tudni, ez hosszú távon milyen hatással lesz a pályafutására, de jelzésértékű, hogy ő örökölte meg Lionel Messi tízes mezét. És ne feledkezzünk meg a 17 éves Gaviról sem.

Tavaly szeptemberben került fel az U16-os csapattól az U19-eshez, augusztusban a Getafe ellen pedig bemutatkozott a felnőttcsapatban. Egyelőre hármasával ugorja a lépcsőfokokat, a múlt hét végi el Clásicón már kezdőként kapott lehetőséget. A legnagyobb meglepetés azonban az volt, hogy Luis Enrique behívta a Nemzetek Ligája négyes döntőjére, pedig felnőttszinten előzőleg nem volt nemzetközi tapasztalata. Az olaszok ellen 2–1-re megnyert elődöntőben, majd a franciák elleni, 2–1-re elveszített döntőben egyaránt kezdőként kapott lehetőséget, s mindkét mérkőzésen jól futballozott. A Barcelona szeretné minél hamarabb meghosszabbítani 2023 nyaráig érvényes szerződését, kivásárlási árát pedig ötvenmillióról ötszázmillió euróra emelné.

A Barcelona a fiataljaira próbálhat építeni (Fotó: AFP)

A járványhelyzet miatt kialakuló gazdasági visszaesés szinte az egész európai futballban éreztette hatását, elég csak a Real Madridot említeni, amely a 2020–2021-es idényben egyetlen eurót sem költött igazolásra, s az idén nyáron sem szórta a pénzt, egyetlen sztár­igazolás sem érkezett. Sok klubnál hasonló a helyzet, ám a Barcelonát az átlagosnál sokkal rosszabbul érintette a pandémia. Nehéz megmondani, ha nincs, gazdaságilag mennyire lenne most nehéz helyzetben, de az biztos, hogy nem lenne ekkora a baj. A klub adóssága meghaladja az egymilliárd eurót, a játékosok fizetését jelentősen csökkentették, Messinek is a pénzügyi anomáliák miatt kellett távoznia, továbbá ezért nincs esély jelenleg arra, hogy igazán nagy futballistát szerződtessen a Barcelona.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, a borzalmas üzleti modellnek is nagy szerepe van a hanyatlásban. A 2018–2019-es idény után 990 millió euró volt a klub teljes bevétele, ám a Covid-helyzet után a Barcelona is veszteséggel zárt, miközben a költségek nem csökkentek, és a futballisták többsége még a topligák szintjén is kiemelkedőn keresett. És ehhez még hozzájön a stadionfelújítást is magában foglaló Espai Barca projektre felvett hitel.

„A problémát a Covid okozta, de nem annyira súlyos a helyzet, amilyennek megpróbálják beállítani
– nyilatkozta nemrégiben a Mundo Deportivónak a tavaly októberben lemondó elnök, Josep Bartomeu.   – A baj kétezerhúsz márciusában kezdődött, amikor egyik napról a másikra rohamosan csökkentek a bevételek, és a játékosok fizetésének rendezésére sem volt elég fedezet. A lezárások után nem volt jegyértékesítés, bérleteladás, bezártak a boltok és a múzeum. A bevételeink negyven százalékát elveszítettük. Kétezerhúsz márciusa és kétezerhuszonegy júniusa között csaknem ötszázmillió euró bevételkiesésünk volt. Számításaink szerint a járványhelyzet nélkül csak ötvenmilliót buktunk volna. Sokan kritizálták a magas béreket, de a járványhelyzetig ez fenntartható volt. Több volt a bevételünk, ennek megfelelően a játékosok többet is kereshettek.”

A gazdasági összeomlás értelemszerűen a játékoskereten is érezteti hatását, sőt a szurkolóknak itt mutatkozik meg leginkább, mekkora a baj. Beszédes a Marca nemrégiben megjelent cikke, amely arról szól, hogy a Covid előtti el Clásicóhoz képest a múlt hét végén felálló kezdőcsapat százmillió euróval kevesebbet ért. Igaz, a visszafogott költekezésnek hosszú távon lehet előnye is: a klub ismét teret ad a tehetséges fiataloknak, és tudatos, türelmes építkezéssel megpróbál visszakapaszkodni az elitbe.

Sokszor érkezett már
holland segítség a Blaugranához

Az egységes spanyol élvonal 1929-es rajtja óta már a 91. kiírást játsszák a csapatok. A Barcelona rögvest bajnoki címmel nyitott, s azóta még 25-ször hódította el a trófeát, további 39 alkalommal zárt a dobogón (26 ezüst, 13 bronz), azaz az idények több mint 70 százalékában az első háromban volt. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna a klub történetében mély hullámvölgyek. Az alapító Joan Gamper halála után (és kicsivel már előtte is) a politika szólt közbe, a spanyol polgárháború idején a klub a megszűnés szélére sodródott, elnökét meggyilkolták, 1938-ban bombatámadás érte a székházát, támogatói köre néhány ezer főre apadt, a játékosok jó része pedig külföldre menekült, míg 1940-ben kevés híján kiesett az élvonalból.

A hatvanas években, a Kubala László nevével fémjelzett korszak után újabb visszaesés következett: a Barcelona 14 éven át nem tudott a csúcsra jutni a bajnokságban. Igaz, három kupagyőzelem ekkor is kompenzálta a relatív eredménytelenséget. A következő évtized az újjászületés, a katalán és a holland futballiskola fúziójának jegyében telt Rinus Michels (jobbra) vezetésével, aki 1974-ben újabb bajnoki aranyhoz segítette a csapatot, nem mellékesen Barcelonába csábította a játékosként, edzőként, majd tanácsadóként a következő ötven év gondolkodásmódját meghatározó Johan Cruyffot (középen.)
A Franco-rendszer bukásából nem tudott megerősödve kijönni a Barcelona, a hetvenes évek végén megint háromszor lemaradt a dobogóról – mindezt annak ellenére is nehezen élték meg a drukkerek, hogy a bajnoki visszaesést két KEK-győzelem, a katalánok első két jelentős nemzetközi trófeája keretezte. 1974 után újabb tíz év telt el bajnoki cím nélkül.

A sztárigazolások mellett a sokáig hiányzó szisztematikus rendszert, a korábbi katalán-holland futballfúzió beteljesedését Johan Cruyff 1988-as visszatérése hozta el. Az újabb KEK-trófeát követően sorozatban négy bajnoki címmel (1990–1994), valamint a Ronald Koeman góljával 1992-ben megnyert BEK-döntővel járatta csúcsra edzőként a csapatot. Bár akadtak visszaesések – Cruyff 1996-os távozása is méltatlanra sikeredett –, a lendület egészen a centenáriumi idényt követő 1999–2000-es évadig kitartott.

AMIKOR KOEMANNÁL NEM VOLT NAGYOBB KATALÁN HŐS

A spanyol polgárháború, a hatvanas évek, majd a hetvenes évek második felének viszonylagos eredménytelensége után újabb három, dobogó nélküli idény (4., 4., 6. hely) következett a La Ligában, mielőtt Frank Rijkaard (balra) letette a 2006-ban újra BL-t nyerő csapat alapjait. Érdemes megjegyezni, a 2000-es évek elejének krízise ugyanúgy elnöki válsággal párosult – Josep Lluís Núnez 22 éves regnálása ért véget –, mint a jelenlegi.

A kilábalást pedig egy eleinte bukdácsoló holland edző melletti kiállás hozta el… A történelem ezen a szinten már biztosan nem ismétli önmagát.

A MEGFELELŐ EDZŐ HIÁNYA

Luis Suárez fogalmazta meg: az az egyik legnagyobb baj a jelenlegi Barcelonával, hogy nincs hiteles vezére a pályán. Ebben van igazság, és fontos hozzátenni, hogy a klub évek óta nem találja a megfelelő vezetőedzőt a kispadra.

Ronald Koeman hiába próbálkozott, nem tudta megreformálni a Barcelona játékát, mint honfitársai többször is tették előtte (Fotó: AFP)

Luis Enrique 2017 márciusában távozott kétszeres bajnokként, BL-győztesként. Bár őt is rengeteg kritika érte, utólag kijelenthető, azóta senki sem tudott karakteres, meghatározó edzővé válni a klubnál. Igaz, az őt követő Ernesto Valverde sem végzett rossz munkát, nyert egymás után két bajnoki címet, volt 23 és 29 mérkőzést számláló veretlenségi sorozata, és három év után BL-elődöntőbe vezette a Barcelonát. Ám vele sem voltak maradéktalanul elégedettek, mert a nemzetközi porondon ő sem tudott bizonyítani, és a nevéhez fűződik a Roma és a Liverpool elleni kínos BL-kiesés is.

Őt követte 2020 januárjában Quique Setién, aki csak augusztusig maradt, és egyetlen trófeát sem nyert. Az ő kinevezése elhibázott döntés volt, és az is érthető, hogy három nappal a Bayern München elleni 2–8 után bejelentette lemondását.

Az utána érkező Ronald Koeman rengeteg kritikát kapott, sokan őt hibáztatták a gyenge szereplésért, holott a probléma jóval összetettebb. Neki sem lehetett könnyű jelentősen meggyengült kerettel dolgozni, miközben a szurkolók elvárásai még mindig nagyok. Az is tény, hogy neki köszönhető több tehetséges fiatal beépítése a csapatba, noha ez részben kényszerűségből történt.

Viszont ő mondta, hogy nincs szüksége Luis Suárezre, majd a jelenlegi idényben arra panaszkodott, hogy gyors és minőségi támadók nélkül nem lehet eredményes futballt játszani. Emellett képtelen volt megtalálni a kerethez legjobban illő taktikát (erről részletesen alább – a szerk.), csapata legtöbbször látszólag elképzelés nélkül játszott. A gyenge, szervezetlen védekezés mellett vérszegény volt a támadójáték is. Sokan egyébként azt vallják, még ebből a meggyengült keretből is sokkal többet ki lehetne hozni. A holland menesztésének lehetősége hetek óta téma volt, végül a Vallecano elleni szerda esti vereség hozta el a búcsút. Sokak szerint elsősorban azért maradhatott eddig is, mert a vezetőség nem talált olyan szakembert, akivel hosszú távon tervezhetne, és aki el is vállalná a feladatot (az szinte biztos, hogy Xavi egyszer a Barcelona edzője lesz).

A Barca mélyre jutott… Ne legyenek kétségeink, innen is talpra áll, a kérdés az, meddig tart ez a folyamat.

Ami tavasszal működött, Messi nélkül az is szétesett

Az első tény: a Barcelona és a 4–3–3-as alapfelállás összeforrt az elmúlt évtizedekben. A hadrend Johan Cruyff 1988 és 1996 közötti regnálása idején lett domináns, de alkalmazása a holland legnagyobb mentorai közé tartozó Rinus Michels korszakában gyökerezik. Azóta nemcsak a felnőtt-, hanem minden utánpótláscsapat ezt a formációt használja. Emlékezetes, mekkora botrány lett, amikor az U19-esek élére kinevezett Víctor Valdés úgy gondolta, játékosai jobbak lehetnek, ha 4–4–2-ben futballoznak. Csakhogy az utánpótlás-igazgató Patrick Kluivert nem engedett a cruyffi alapelvből: az eredményességnél fontosabb cél a La Masián, hogy a felnőttek rendszerébe bármikor tökéletesen illő ígéreteket neveljenek ki.

A második tény: a világfutball az elmúlt öt-nyolc évben a dinamikusan változó, védekezésben és támadásban egészen más pozíciókat követelő felállások irányába mozdult el. Ronald Koeman is szakított a klasszikus holland iskolával, 2017-ben az Evertonnál már inkább a 4–3–3/3–5–2 közti hibridrendszert alkalmazta. Döntése egyértelmű volt, megpróbálta átültetni saját taktikai rendszerébe az új trendeket, az eredményei azonban már kevésbé: másfél idényt sem húzott ki Liverpoolban. A holland válogatott szövetségi kapitányaként szintén a három középső védővel és két szárnyvédővel operáló rendszert próbálgatta. Ez a Barcelona vezetőinek sem kerülhette el a figyelmét, amikor 2020 nyarán rá esett a választásuk (a háromvédős rendszerrel szintén próbálkozó) Quique Setién utódjaként.

Következtetésképpen: Ronald Koeman kinevezése egyet jelentett a klub DNS-ét jelentő felállás megkérdőjelezésével.

A Barcelona gépezete a klasszikus 4–3–3-as formációban akadozott, Koeman ennek ellenére megtartotta alapként, és erre építette fel tavasszal működőképes hibridrendszerét (Forrás: NS Grafika)

A holland elsőre a 4–2–3–1-es rendszer mellett döntött. Az ötlet nem vált be: tíz forduló után csak az ötödik helyen állt a csapat 2020 őszén, a fő statisztikai mutatói pedig – önmagához mérten – borzalmasan alakultak. A The Analyst a helyzetminőség-mutató (xG) egyik variánsát használta ennek alátámasztására: a Barcelona átlagos xG-je mindössze 0.51-gyel volt magasabb az ellenfelekénél ebben a periódusban. Koeman válaszul ismét váltott, részben visszatérve a hagyományos 4–3–3-hoz, de támadásban 3–4–2–1-es helyezkedést követelve játékosaitól.

Játék közben, többnyire a Barcelona akcióinak indítása után 3–4–2–1-re alakult át a Barcelona formációja, egy rendkívül védekezőszellemű Frenkie de Jonggal és egy szabadon mozgó Messivel (Forrás: NS Grafika)

Utóbbi rendszerben a két szélen Jordi Alba és Sergino Dest húzódott előre a középpályássorig, míg Frenkie de Jong visszalépett a két belső védő közé. A felállás egyúttal teret biztosított Lionel Messinek, hogy teljesen szabadon mozogjon támadásban (nem véletlen, 30 bajnoki góljából 23 is az új naptári évben született) a csúcsék mögött. Az elképzelés működött, s bár a játékosok várható gólmennyisége (egyéni xG-je) nem nőtt, a kapu előtti hatékonyság igen, miközben a katalánok csapatszintű védekezése feljavult. A támadókvalitásairól híres De Jong tökéletes összekötővé vált a védelem és a támadószekció között, s jelentős futómennyiséget vállalt át a korosodó Sergio Busquetstől. Végeredményében a Barca és az ellenfelei közti xG-olló 1.34-re nyílt a januártól áprilisig tartó időszakban.

Csakhogy az április végén elbukott el Clásicóval megtört a lendület, Koeman ismét belenyúlt a szerkezetbe, a 3–5–2-es szisztémában kezdett, a Granada elleni mérkőzésen elszenvedett 2–1-es vereséggel pedig a katalánok ki is szálltak a bajnoki versenyfutásból.

Bár nem szerencsés a Barcelona jó játéka és a 34. életévét taposó Lionel Messi formája közé egyenlőségjelet tenni, vitathatatlan, hogy az argentin még a tavasszal is kulcsfigura volt a gránátvörös-kékeknél. Kiesése érezhetően váratlanul érte Koemant, akinek a klub korlátozott anyagi lehetősége miatt esélye sem volt a tavasz nagy részében jól működő játékrendszerbe minőségi játékost igazolni, ráadásul az utánpótlásból sem számíthatott Messi helyén fiatalokra. Helyette maradt az újabb – nem túl eredményes – útkeresés, többnyire a 4–3–3-hoz visszanyúlva, de a korábbiaknál sokkal direktebb, a szélsők beindulásaira, ívelésekre támaszkodó taktikával.

AZ ÁLLÁS 
1. Real Madrid 10 6 3 1 24–11 +13  21
2. Sevilla 10 6 3 1 17–7 +10  21
3. Betis 11 6 3 2 19–12 +7  21
4. Real Sociedad 10 6 3 1 14–9 +5  21
5. Rayo Vallecano 11 6 1 4 18–12 +6  19
6. Osasuna 11 5 4 2 14–13 +1  19
7. Atlético Madrid 9 5 3 1 13–8 +5  18
8. Athletic Bilbao 10 4 5 1 10–6 +4  17
9. Barcelona 10 4 3 3 15–11 +4  15
10. Espanyol 11 3 5 3 11–11 0 14
11. Valencia 11 3 4 4 16–17 –1  13
12. Mallorca 11 3 4 4 10–16 –6  13
13. Villarreal 10 2 6 2 13–10 +3  12
14. Celta Vigo 10 3 1 6 10–12 –2  10
15. Elche 11 2 4 5 8–13 –5  10
16. Alavés 10 3 7 5–13 –8  9
17. Cádiz 11 1 5 5 10–18 –8  8
18. Granada 9 1 4 4 7–13 –6  7
19. Levante 10 5 5 9–18 –9  5
20. Getafe 10 2 8 3–16 –13  2
Neked Ajánljuk