Elnökségi ülésen dönthet Turi György sorsáról az úszószövetség – hvg.hu

Az ülés zárt lesz, a szervezet vezetése csak a döntés megszületése után nyilatkozik az ügyről.

Összeül a Magyar Úszószövetség elnöksége csütörtökön, az esemény kiemelt témája lesz Turi György ügye  – nyilatkozta a szervezet elnöke a Nemzeti Sportnak. „Az ülésen megszólítom majd a sportolói bizottság elnökét is, és azt várom, hogy az elnökségi tagok kifejtik az álláspontjukat. Az ülés zárt lesz, de természetesen tájékoztatjuk a közvéleményt a döntésünkről. Tapasztaljuk, hogy sokakat foglalkoztat a téma, rengeteg telefonhívást kapunk, ám amíg ebben a kérdésben az elnökség nem hoz határozatot, nem állunk a nyilvánosság elé. Ez nem halogatás: mi sem gondoljuk, hogy nem kell foglalkozunk az üggyel, mert kell” – mondta Wladár Sándor.

Turi Györgyöt, a szövetség szakmai alelnökét az elmúlt hetekben súlyos vádak érték több, korábban vele dolgozó úszó részéről. Elsőként a tokiói olimpia után visszavonult Cseh László állította, hogy az edző fizikailag bántalmazta, illetve lelki terrorban tartotta, amíg a tanítványa volt. (Cseh erről nem most beszélt először, részleteket azonban most osztott meg.) A továbbiakban Kozma Dominik, majd Kiss Noémi író, Egerszegi Krisztina egykori edzőtársa adott hasonló tartalmú nyilatkozatot, legutóbb pedig Dara Eszter szólalt meg, akinek elmondása szerint Turi a nyakát puszilgatta.

Az edző jelenlegi klubja, a Kőbánya SC is elnökségi ülésen foglalkozik majd Turi ügyével – adta hírül az ATV.

(Nyitókép: Turi György Kovács Ágnes társaságában.)

Neked Ajánljuk