Elismerte hibáit a világbajnokság döntőjének bírója – Mandiner

Szymon Marciniak egy hét után törte meg a csendet.

Mint az köztudott, a labdarúgó-világbajnokság döntőjének 108. percében az argentinok klasszisa, Lionel Messi 3–2-re alakította az eredményt, ám a felvételek alapján igazából nem volt érvényes találat, mivel két argentin cserejátékos is a gyepen volt, mielőtt a labda áthaladt volna a gólvonalon – írja az Origo.

A franciákat ez érthetően felháborította, a kritikák középpontjába pedig a lengyel spori, Szymon Marciniak került. A 41 éves játékvezető (ezért) pénteken a sajtónak nyilatkozott.

Mint mondta, az argentin cserejátékosok pályára lépése nem befolyásolt semmit. Majd előkapta a mobilját, és mutatott egy képet, amin az látható, hogy Kylian Mbappé (a franciák sztárja) góljánál hét cserejátékos volt a játéktéren.

„Erről a képrőlvalahogy elfelejtkeznek a franciák. Itt látható, hogy hét cserejátékosuk is a pályán van, miközben Mbappé éppen gólt lő”

– magyarázta Marciniak.

A lengyel sporit a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke, Pierluigi Collina is védelmébe vette. Mint fogalmazott: „Jobb teljesítményt nyújtott, mint amire a technológia képes. Elképesztően precíz és helyes döntéseket hozott meg a pályán, gyakorlatilag azonnal, és erre a segítői a VAR-szobából csak ráerősíteni tudtak a későbbiekben” – idézte Collinát a Marca.

Nyitókép: AFP

Neked Ajánljuk