Egy csoportkör már biztos: megérdemelten ejtette ki a Fradi a Dinamót – hvg.hu

Visszavágott a magyar bajnok a horvát csapatnak, az Európa-ligája csoportkörében már biztosan szerepelhetnek, de egy kör választja el őket a Bajnokok Ligájától is.

A Fradi már a második percben gólt szerzett, Lovrencsics Gergő Nguen labdáját rúgta be a kapuba az ötös jobb sarkáról, a Dinamo kapusának esélye sem volt. A sérülésből visszatért Lovrencsics 24 percet bírt a pályán, a helyére Botka Endre állt be.

A Dinamo már a tizenhatodik percben egyenlíthetett volna, de Gojak gólját les miatt elvette a bíró.

A 23. Percben öngól következett: az albán Myrto Uzuni egyenlített ki a Dinamo számára. Majer jobb oldali, ballábas szögletét a kapu elé csúsztatja fejjel a rövid sarok elől Ademi, Orsic elől a bevetődő FTC-játékos a kapu közepébe sodorta a labdát egy méterről.

Uzuni az öngólja után többször is jóvátehette volna hibáját, nagyon aktívan játszott, a 64. percben pedig be is rúgta az FTC második gólját hosszú labdavezetés után 18 méterről.

A Dinamo főleg a 80. perc után nyomott nagyon, de végül már nem változott az eredmény, 2-1-gyel jutott tovább a magyar csapat.

A Ferencváros ezzel a továbbjutással már bebiztosította, hogy az előző szezon után újra az Európa-liga csoportkörében szerepelhessen, de mindössze egy meccsre került a Bajnokok Ligája csoportkörétől is, ahol utoljára 1996-ban jártak, magyar klubcsapat összesen kétszer került ilyen magasra a sorozat létezése óta.

Ezzel törlesztett is a budapesti csapat: az előző szezonban épp ugyanez a Dinamo Zagreb verte meg őket simán hazai pályán.

AZ FTC a követekző körben az azeri Qarabag és a norvég Molde párosítás győztesével játszik, az már oda-visszavágós lesz.

Neked Ajánljuk