Csapatutasítás miatt dühöng a Hamiltont megizzasztó Schumacher – M4 Sport

Egy hete Max Verstappennel, most Lewis Hamiltonnal vívott kőkemény, körökön át tartó csatát Mick Schumacher, és bár a sprint egyik hőse lett, a csapat utasításai miatt mégis frusztráltan szállt ki az autójából.

A 6-7. helyre sorolt be a Haas két autója az Osztrák Nagydíj sprintfutamának rajtja után, Kevin Magnussen és Mick Schumacher. A 9. helyről rajtoló Lewis Hamilton eközben két pozíciót veszített. Magnussenék a sprint elején még Esteban Ocont próbálták támadni, ám a fő ellenfelük végül a felzárkózó mercedeses lett. Főleg Schumacheré!

Hamilton a 12. körben zárkózott fel Schumacher mögé, és onnantól egy 9 körön át tartó kemény párharc vette kezdetét. Schumacher sokáig csapattársa segítségével tartotta a gyorsabb Mercedest: Magnussen DRS-t biztosított számára, és mivel a Haas végsebessége jobb volt, vezetője pedig okosan helyezkedett, Hamilton nem találta a fogást rajta.

A helyzet a 18-19. körben kezdett igazán felforrósodni. Hamilton mindkétszer Schumacher mellé ért a második egyenes végén, ám Schumacher nagyon okosan választott íveket, és a második alkalommal még arra is figyelt, hogy elrontsa ellenfele kigyorsítását. Ebből azonban ütközésközeli helyzet alakult ki.

Mick Schumacher (Fotó: XPB)

A nagy csatában Magnussen végül elhúzott csapattársától, Schumacher a DRS védelme nélkül pedig már csak két körig bírta a nyomást, Hamilton két körrel a leintés előtt, a 3-as kanyar belső ívén ment el mellette.

„Élvezetes volt ez a csata, és meglepő volt látni, hogy ilyen sokáig tudtuk nyújtani. És a Red Bull sem volt sokkal gyorsabb nálunk, aki mögöttünk érkezett. Ez klassz érzés volt”

– mondta Schumacher, akinek arca mégsem az elégedettséget tükrözte.

Ennek okát a pontszerzés elmaradása, de még inkább a csapat döntései jelentették. Schumacher Hamilton előzése előtt két körrel jelezte a Haasnak, hogy szóljanak Magnussennek, segítse őt DRS-sel. Ez nem történt meg. A leintés urán a rádión azt mondta mérnökének: „Nem értem, miért…” – majd jelezte, lesz mit megbeszélniük. Mint kiderült, nemcsak a DRS-segítség, egy korábbi csapatutasítás is bosszantotta.

„Szerintem ma pontot szerezhettünk volna. De valamilyen okból nem szereztünk. Nem engedték nekünk ezt. Ezt még meg kell beszélnünk” – mondta, majd a kérdésre, mit jelent, hogy nem engedték, hozzátette: „Ránk szóltak, hogy tartsuk a pozíciót. De szerintem gyorsabb voltam.”

Mick Schumacher (Fotó: XPB)

Megerősítette, kérte a csapatától, hogy cseréljenek helyet, és úgy érezte, ha erre sor kerül, meglett volna a pontszerzés.

„Gyorsabb voltam, és nem tudom, hogy a csapat ezt miért nem engedte. Ezt még össze kell raknom. Szerintem pontokat vesztettünk ezzel, miközben így kicsúsztam a pontzónából. És szerintem ha kölcsönösen húztuk volna egymást, több pontot szereztünk volna, mint így.”

A felvetésre, hogy a csatája és a védekezése Hamilton ellen ettől még kalapemelést érdemelt, Schumacher megjegyezte: „Természetesen szép volt látni, hogy megvolt ehhez a tempónk. Hogy miért volt így, azt még meg kell értenünk. De személy szerint most más dolgok foglalkoztatnak.”

 

Neked Ajánljuk